Lustiger bíboros keresztúti ájtatosságon. Néhány éve halálos betegség támadta meg a főpap szervezetét Fotó: Reuters Lustiger bíboros egész pályája alatt rendkívüli alázattal szolgálta az egyházat. Egészen találóan „modern tradicionalistának” nevezték, utalván arra, hogy bár az egyház haladónak nevezett szárnyához tartozott, de mindvégig szinte a végletekig hű maradt az alapvető keresztény értékrendhez.
Pályája teljesen eltér a katolikus főpapok többségétől. 1926. szeptember 17-én született. Felmenői askenázi zsidók voltak, Lengyelországból, Felső-Sziléziából települtek át Franciaországba. Gyermeküknek az Aaron nevet adták, méghozzá a család példaképének tartott nagyapa, a bedzini rabbi után, aki éppen az I. világháború előtt választotta új hazájának Franciaországot.
Jean-Marie-t is hithű zsidó szellemiségben nevelték. Zongoratanárának asztalán azonban felfedezte az Ó- és az Újszövetséget. A Biblia meghatározó hatást gyakorolt rá. Mindössze tizennégy esztendősen úgy döntött, áttér a katolikus hitre. Orléans-ban keresztelték meg, ekkor vette fel a Jean és a Marie nevet. (A későbbiekben sokszor hangsúlyozta: kikeresztelkedése nem a zsidó vallás elutasítását jelentette.) Szigorú édesapja nem volt hajlandó elfogadni fia döntését, jogi úton is semmissé akarta tenni a lépést.
Franciaország egyik legszörnyűbb időszakát élte át ekkor: a zsidókat kötelezték a sárga csillag viselésére, 1940 végén hozta meg a Vichy-kormányzat az első zsidóellenes törvényeket. Jean-Marie édesanyját 1942-ben tartóztatták le. Egyik szomszédja jelentette fel. Auschwitzba deportálták, ahol egy évvel később életét vesztette.
Jean-Marie párizsi majd orléans-i tanulmányait követően beiratkozott a híres Sorbonne egyetem bölcsészkarára. Fontos évek voltak ezek szellemi fejlődése szempontjából, már csak azért is, mert megannyi ismeretségre tett szert: barátságba került későbbi professzorokkal, mérnökökkel, jogászokkal, befolyásos tisztviselőkkel. 1946-ban vonult be egy párizsi szemináriumba, s nyolc évvel később, 1954 áprilisában szentelték pappá. 1969-ig a párizsi egyetemi plébánián szolgált lelkipásztorként. Ekkor aztán Párizs XVI. kerületében a Saint-Jeanne-de-Chantal-templom plébánosává tették meg. Hamar rendkívüli népszerűségre tett szert a hívek körében, tömegek jártak szentmiséire. Eredeti stílusban adta elő beszédeit, amelyek nemegyszer határozott kijelentései és drámai mondandója miatt sokkolták hallgatóságát. Minderre természetesen az egyházi vezetés is felfigyelt: 1979 decemberében került feljebb az egyházi hierarchiában: Orléans érsekévé nevezték ki.
Jean-Marie Lustigert 1981. február 27-én François Marty utódaként a párizsi egyházmegye érsekévé tették meg, így már „hivatalosan” is hazája legbefolyásosabb főpásztora lett. Ekkori értekezéseiben különösen sokat foglalkozott egyebek mellett az egyházi liturgia kérdésével. Hamar felismerte azt is: változtatásra szorul a papképzés, mert évről évre csökken a lelkipásztorok száma. Európa-szerte ismertté vált a papképzés párizsi modellje.
1983-ban II. János Pál pápa bíborossá „kreálta”. Elismertségét, illetve kivételes szellemi adottságait mutatja, hogy az Académie Française tagjává választották. Fontos szerepet játszott a városmissziós mozgalom életre hívásában. „A nagyvárosok ma olyan sivatagok, amelyekben a Szentlélek gyümölcsöt érlel” – mondogatta. Programjának fontos eleme az emberi élet védelme. Hevesen támadta az eutanáziát s az ember klónozását. Kiállt a munkanélküliek, a bevándorlók, „az élet sebesültjei” mellett. Fontos szerepet játszott abban, hogy az elmúlt évtizedekben több templom épült Franciaországban, fellendítve ezzel a vallási életet. A bíboros ugyanis célként tűzte ki: senki lakásától se legyen 300 méternél messzebb egy templom, és 20 ezer hívőnél több ne tartozzék egy plébániához. Csak egyes szélsőjobboldali csoportok voltak képtelenek elfogadni személyét: a párizsi katedrálisnál tiltakoztak a „zsidó főpap” ellen.
Lustiger bíboros önmagában egységesítette a régit és az újat. Mindig hű maradt a krisztusi alapelvekhez. Halálával nagy űrt hagy nemcsak a francia és az európai katolikus egyházban, hanem a francia szellemi és társadalmi életben is.
Rónay Tamás
Erkölcsi és szellemi példakép
A francia politikai, szellemi, vallási és kulturális élet számos fontos alakja méltatta az elhunytat. „Olyan személyiség volt, aki a kiélezett helyzetekben, nehéz társadalmi vitákban mindig a kompromisszumot, a békét kereste. Különleges helyet foglalt el társadalmunkban, meghatározó szerepet játszott az értelmiség vitáiban” – nyilatkozta André Vingt-Trois párizsi érsek. Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök szerint „Franciaország a vallási élet nagyját vesztette el, aki erkölcsi és szellemi tekintetben is példakép volt”.
