Fesztivál
Az Álom, álom, kitalálom című műsorban Szokolay Dongó Balázs és Palya Bea (Fotó: Kassay Róbert)
A Kalandozások a Százholdas Pagonyban, a Griff Bábszínház előadása helyes. Ennél nem több és nem kevesebb. Tulajdonképpen a Micimackó Szívós Károly által írt színpadi változatáról van szó. Fölülről, pálcával, plasztikusan mozgathatók a bábok, egy igen-igen fiatal, kezdő csapat eleveníti meg őket. Tagjai is helyesek. Látszik az ügybuzgalmuk, az akarásuk, a tettrekészségük. Nem érett színészek még. Milne remekművének filozofikusságát, költői bölcselmeit még kevéssé érzékeltetik. Inkább a mese virgoncsága, az állatfigurák kedvessége, szeleburdi setesutasága kerül előtérbe. A gyerekek Kapolcson élvezik az átdolgozó rendezte produkciót, a felnőttekben viszont valószínűleg hagy némi hiányérzetet.
Palya Bea Álom, álom, kitalálom című gyermekműsora minden korosztálynak szól. Éppen az az érdekes benne, hogy a népdalokat mesei keretbe ágyazva hogyan képes még akár erotikus töltetű dalt is olyan magától értetődő természetességgel előadni, hogy az mindenkinek tetsszen. A gyerekeket nyilván más rétege fogja meg, mint a szülőket, nagyszülőket. Palya jócskán kiereszti a hangját, és közben mókázik. Olykor a kezével is megformázza a történet szereplőit, akár a publikumot is erre készteti, máskor széles jókedvében megperdül a tengelye körül, és közben hatalmasakat nevet. Bolya Mátyás kobzon és citerán, Szokolay Dongó Balázs pedig fúvós hangszereken átszellemülten kíséri. Palya Bea nemrég, a Művészetek Palotájában adott koncertjén nem mindig volt ilyen felszabadult, most viszont Kapolcson a fesztelenebb légkör, a szabadtéri színpad láthatóan erősen inspirálták.
Az Asszony a fronton előadása viszont elképzelhetetlen szabadtéren, mert nem tűr el semmi háttérzajt, zavaró körülményt. Pisszenés nélküli csendet és intim, kis teret igényel. Polcz Alaine öt kiadást megért, megrázó könyvének színpadi változatát Monostorapátiban, a művelődési házban két színésznő, Takács Katalin és Pálfi Katalin mondja el. Belülről jövő, pokolian mély, megszenvedett vallomás szinte az egész mű. Egy asszony visszaemlékezik arra, hogyan élte át fiatalon a második világháborút. Nem hősi, önfényező eposzt írt, hanem kegyetlen őszinteséggel elregéli, hogyan erőszakolták meg az oroszok, hogyan csalta meg az a férfi, akit imádott és akiben maradéktalanul bízott, hogyan kapott nemi betegséget, és miképp nem hitte ezt el otthon az édesanyja. A két színésznő ott ül velünk szemben, és hol olvas, hol kívülről mondja a szöveget, ami önmagában véve is annyira erős, hogy nincs is helye sok színészi játéknak. Elég néhány gesztus (Darvas Iván olvasta fel hasonló egyszerűséggel a József Attila Színházban Kertész Imre regényét, a Sorstalanságot). Vidnyánszky Attila rendezésében a két színésznőt azért elkapja a szenvedély, nem tudnak, nem akarnak kívülállók lenni, Takácsnak roppant megrendült az arca, Pálfi könnyei szaporán csorognak. Megrendülnek ők maguk is, és másokat is megrendítenek.
Bóta Gábor
