A szerző felvétele Piacra az ember azért jár, hogy alkudjon. Akadnak, akik vásárolni is szeretnének, de ezeket az alakokat ne vegyük komolyan. Venni valamit a sarki önkiszben is lehet, ha már elkapott minket a fogyasztás heve. Vagy a légkondis, éjjel-nappal nyitva tartó csilivili terramarketban. Csak annak éppen nincsen bája. A piacnak még van.
A nagymamám a Garayra, esetleg a Hunyadi téri csarnokba járt. Sokszor elkísértem a beszerző körutakra, egyetlen szigorú feltétellel: tessék alkudni. A tyúkra, aki haláláig a konyha erkélyén kapirgált (szerencsére nem volt tériszonyos, az ötödiken laktunk) vagy a fél kiló zöldségre, a kiló borsóra, amiből alig jutott később a levesbe, mert segítettünk pucolni, és közben valahogy megevődött.
A piac tele izgalmas emberekkel, sokszoknyás kofák, hangos árusok, már délelőtt pálinkaszagú hordárok – nem beszélve az árut unott képpel turkáló, háziasszony külsejű egyénekről. „Nassasszony, ezt tessék venni, két órája még a fán lógott.” Mármint a fonnyadt gyümölcs a kedves árus szíves közlése szerint.
Aztán az ember lát más piacokat is. Jeruzsálemben egyszer Pisti barátom megígérte, hogy tizenkét sékelről kettőre lealkudja azt a kis érmét, ami annyira megtetszett nekem. Még csak négynél jártunk, amikor a zsidó és keresztény kegytárgyakat árusító arab árus azt kérdezte, mintegy mellékesen angolul, hogy „és ti milyen nyelven beszéltek egymás közt amúgy?”. Pisti azt hitte, megvan a két sékel, csak egy kis trükk az egész, ezért így felelt: „Ha kitalálod, milyen nyelven beszélünk, akkor nem alkuszunk tovább, ha nem, két sékelért ideadod.” Az ajánlat tetszett, számoljunk el, mondjuk háromig, kérte az eladó. Kettőnél tartottunk, amikor felragyogott a szeme. „Kérem a négy sékelt. Hiszen ti magyarok vagytok.” Jó, elbuktuk a boltot, de hogyan jött rá? „Nem olyan nehéz az. Lakott a szomszédomban egy kedves, magyarországi néni, aki nagyon jó flódnit sütött, gyakran áthívott gyerekkoromban kóstolóra” – nyalta meg a szája szélét emberünk. Miközben mi arra gondoltunk, hogy két sékel azért a reményért, hogy lehet béke és megértés is a Közel-Keleten, igazán nem nagy ár.
Aztán ez a tevepiac Tunisz mellett, ahol felvételünk is készült. Nos, teve az egyetlen dolog, amely nincs, különben minden más. Főleg tömeg és hangoskodás és izgalmas sáfrányszag a levegőben, amelyet az arab hangzású rockzene tör ketté.
Végül is, aki járt már Magyarországon ún. „lengyelpiacon” a régi időkben vagy mostanában kínain, esetleg a boldogult MDF-piacokon – az el tudja képzelni a dolgot.
Ez a piac az, ahol a termelő vagy éppen a csempész még közvetlenül felmérheti a fogyasztói igényeket. Tudja, mikor van szezonja a lopott kerékpárnak, a D kosaras melltartónak vagy éppen a babérlevélnek, esetleg az egészen új, szinkronizált, bemutató előtti Harry Potter DVD-nek.
És egy tanács kezdő piacra járóknak: tessék alkudni, különben nem leszünk komolyan véve.
A fotóalbum írásai a www.fotolexikon.blogspot.com címen is olvashatóak
Dési János
