Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter tegnap a ciszjordániai Rámalláhban a palesztin szükségkormánnyal tárgyalt. Megismételte, hogy Washington támogatja a mérsékelt tagokból álló kabinetet, szemben a radikális Hamasz uralta korábbi kormánnyal.
Condoleezza Rice és Mahmud Abbasz sajtótájékoztatója Arafat figyelő tekintete előtt (Fotó: Mti/ap – Emilio Morenatti)
Közel-keleti körútjának utolsó állomásán az amerikai külügyminiszter először a miniszterelnökkel, Szalám Fajjáddal tárgyalt, majd a kormánytagok után Mahmud Abbasszal találkozott rámalláhi hivatalában. Biztosította a palesztin elnököt arról, hogy a tervezett békekonferencia közelebb hozza a palesztin állam létrejöttét, és hogy Izrael – amint Ehud Olmert miniszterelnök közölte vele – kész megtárgyalni a palesztinokkal az államalapítás alapvető kérdéseit. A palesztin elnök azt mondta, kész együttműködni Izraellel egy elvi nyilatkozatról, amely újabb lépés lenne a békemegállapodás felé. Először az Útiterv néven ismert béketervről – amely a közel-keleti kvartett kezdeményezése – tárgyalnának Izraellel, végül megalkotnák az elvi nyilatkozatot – mondta.
Az elvi nyilatkozat ötletét Olmert vetette fel a múlt héten. Ez körvonalazná a palesztin állam létrehozásának paramétereit, de a legproblematikusabb kérdéseket, az állam végleges határait és a palesztin menekültek ügyét nem érintené. Rice aláírt Abbasszal egy megállapodást, amely szerint az Egyesült Államok nyolcvanmillió dollárt adományoz a palesztinoknak biztonsági szolgálataik megreformálására.
A Hamasz szóvivője a palesztinok közötti megosztottság mélyítésének szándékával vádolta meg az amerikai külügyminisztert. „Rice nem azért jött a térségbe, hogy létrejöjjön a palesztin állam, amint ő és főnöke, George Bush állítja, hanem azért, hogy támogasson egy palesztin pártot egy másikkal szemben, és hogy támogassa a cionista megszállást” – jelentette ki Számi Abu Zuhri.
Palesztin tisztségviselők a tárgyalások előtt közölték: helyeslik a békekonferenciára vonatkozó amerikai felvetést, de az értekezlettől igazi eredményeket várnak.
MH-összefoglaló

