Népszabadság * Pogonyi Lajos * 2007. augusztus 3.
Kép: Reviczky ZsoltMagyar-történelem szakos tanárként hat évig tanított Kremsier Edit. A gyerekekkel kölcsönösen szerették egymást, lehet, hogy azért, „mert megérezték, lélekben gyerek vagyok, egyébként kicsit még most is annak érzem magam. A tanárok nem kedveltek, talán irigykedtek is. Én voltam a legfiatalabb tanerő.” 1960. szeptember 1-jétől Kremsier az MTV-hez került, és közel negyven év után innen ment nyugdíjba.
Kremsier filmjeinek, műsorainak nagy része a gyerekeknek szólt. Kezdjük az elején. A hatvanas években ő készítette a Kukkantót, a Fabulát Vargha Balázzsal, a Telefényképet, a Rajzolj velünk!-et. De csinált tévéfilmet, Utolsó padban címmel, amely az egyik gyerekfilm-fesztiválon első díjat nyert. és képzőművészeti filmet is készített Tér a papíron címmel. Később született a Kölyökidő, a Szervusz, Szergej!, az Akarsz-e bohóc lenni?, a Fotográfia, vagyis a Korniss Péterrel közösen készített fotótörténeti sorozat. Vagy a Játsszunk bábszínházat!, a Különbözöm, tehát vagyok című dramatikus sorozat, a Milyen a háború? című dokumentumfilm, amelyben gyerekrajzok alapján maguk a fiatal „szerzők” mondták el, hogyan képzelik a háborút. „Az akkori hivatalosság szerint a film pacifista volt” – említi Kremsier Edit. Szabados Árpáddal 7 színvilág címmel képzőművészeti sorozat is készült szerkesztésében.
„Ma már nem, vagy alig készülnek gyerekeknek szóló műsorok az MTV-ben. Mivel közel negyven év alatt szinte minden műfajban készítettem műsorokat, és ugyan ma már elég idős vagyok, ha vannak gondolataim, még mindig szívesen megcsinálom.” Ezért is pályáztak a rendezővel, Sós Marival a Magyar Mozgókép Közalapítványnál és a Nemzeti Kulturális Alapnál, hogy filmet készítsenek a gyerekszegénységről. A dokumentumfilmhez nagyon nehéz volt megtalálni azokat az embereket, akik megszólalnak. „Az igazi szegénységben élők szemérmesek, és nem szeretik megmutatni magukat a nyilvánosságnak.” Kremsier a gyerekszegénységről készülő film előtt megkereste Ferge Zsuzsát is, és alkotótársával tizenöt perces „előfilmet” készítettek.
A szegénység, az emberi lét peremén élők sorsa korábban is foglalkoztatta Kremsier Editet. A Diogenész hordót keres című filmjében hajléktalan értelmiségieket szólaltatott meg, „ami talán azért sikerült, mert az emberek bizalmat éreztek irántam, szerettem őket, s mert érdekelt a sorsuk”. A Duna TV-ben nemrég sugározták a Magyar apró című filmet, amelyet B. Révész Lászlóval készített. A szereplők „különös” emberek, de mint mondja, „ők is köztünk élnek. Többen vannak, mint gondolnánk.”
Remek portréfilmet készített Kremsier Polcz Alaine-ről, ebben természetesen a Hospice Alapítványról és a gyászról is szó volt. Segített az Érdemes művész, Jászai-díjas Kovács Mária színésznőről készült film elkészítésében is. Forgatott portréfilmet Pető Andrásról, a világhírű Pető Intézet alapítójáról, ez az alkotás az egyik filmszemlén díjat is kapott. Szerepel a „megfilmesített” kollégák között a nagyszerű irodalmár-pedagógus, a Fabula vezetője, Vargha Balázs, de Foky Ottó (Tévémaci, Ugrifüles) és Bálint Ágnes is.
A Századfordító magyarok című sorozatból néhány portré szintén Kremsier Edit nevéhez fűződik, így a Hamvas Béláról, Schaár Erzsébetről, Karády Katalinról és a Baktay Ervinről készített arckép. „Mindenkiből alaposan fel kellett készülnöm, hogy hiteles legyen a róluk forgatott film.” A sorozatszerkesztő Szakály István, a kiváló történész volt, ő sokat segített a művek létrehozásában.
A Markó Ivánról szóló portréfilmhez Kremsier három hónapig forgatott a Fesztivál Balett által előadott József és testvérei próbáiról, majd a bemutatóról. „Imádom Ivánt, akit azóta ismerek, amióta hazajött Béjart-tól, és megalapította a Győri Balettet. A barátság már közel harminc éve tart” – mondja. „Iván azóta is meghív minden bemutatójára.”
Két kiváló filmje, a Hála istennek az imáról és az imádkozási szokásokról szól, a másik a Szép hazánkat most köszöntse hű ajak!, amely 1848 zsidó katonáival foglalkozik. De forgatott a pesti zsidó negyedről is. Ilyenkor vajon a magyar-történelem szakos tanár szólalt-e meg Kremsier Editben? Azt mondja: „Nem, hanem a kíváncsiság, az ember.”
– Mire büszke? – kérdezem Editet. Elsőként a Balázs Béla-díjat (1996) említi, meg azt, hogy egykori diákjai közül néhányan még mindig emlékeznek rá, s megköszönik, hogy megszerettette velük az irodalmat. Nem említi, de tudom: 2005-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét.
