Egy vezető történész újra ki akarja adatni Hitler Mein Kampf című könyvét Németországban. A Szerzői joggal védett kiadásokat a II. Világháború óta nem rakták ki a polcokra, de 2015-ben ismét nyilvánosság elé fog lépni, és ilyen módon bárki számára lehetővé válik, hogy kinyomtassa – a neonácikat is beleértve.
A művet Németországban nem lehet kiadni, bár vannak használt példányok, amelyeket szabadon lehet adni-venni is akár. A Mein Kampf a 20. század legvitatottabb könyve, és valóban Adolf Hitler hírhedt „Harcom” című vitairatát még nem adták ki Németországban legálisan a II. Világháború vége óta. Sokan aggódnak, hogy a durva írás könnyen egyfajta „szentírássá” válhat a szélsőjobboldali érzelműek számára.
Bár egy müncheni történész „megelőző csapásként” szorgalmazza a kiadatását Németországban, nehogy bármely neonáci a saját kegyetlen céljaira használja fel illetve torzítsa el a szöveget. Horst Möller, a müncheni Kortárs Történelem Intézetének az igazgatója egy minden részletre kiterjedő lábjegyzettel ellátott tudományos kiadást szeretne látni. „Ameddig a Mein Kampf nem elérhető egy részletes jegyzettel ellátott kiadás formájában, addig nem lesz vége az oly gyakori naiv találgatásoknak, hogy tulajdonképpen mit is tartalmaz a könyv. Egy tudományos kiadás megtörheti azt a különös mítoszt, amely a Mein Kampf-ot körülveszi”- nyilatkozta Möller egy, a Frankfurter Allgemeine Zeitungban közzétett interjúban.
A könyvet, amelyet Hitler akkor írt, amikor börtönben volt, mert az 1923-as Sörpuccsban megpróbálta magához ragadni a hatalmat, eredetileg 1925-ben nyerte meg a sajtó tetszését. Ebben a műben az akkori leendő diktátor a világnézetét és a náci ideológiát fejti ki, önéletrajzi részletekkel, illetve a zsidók, és más csoportok elleni ideológiával vegyítve. A könyv számos országban elérhető, de Németországban még nem engedélyezett a publikálása. A közhiedelemmel ellentétben nincs betiltva, viszont Bajorország tulajdonában van a szerzői jog, amely a II. Világháború után került a birtokába. A tartomány pedig eddig elutasította a könyv kiadására irányuló kérvényeket tartva a szélsőjobboldali megmozdulásoktól. A Német Külügyminisztérium is több ízben letette a voksát a kiadás ellen, félve, hogy az rombolná Németországról kialakult képet külföldön.
Bár a bajorok nem sokáig tudják fenntartani az eddigi állapotot, hiszen 2015-ben, 70 évvel Adolf Hitler halála után a szerzői jog, a jelenlegi törvény értelmében elévül, és akkor bárki kiadhatja a Mein Kampf-ot. Möller szerint sok kiadó hatalmas szenzációhajhászás közepette fogja közzétenni, ezért lenne jobb egy olyan lábjegyzettel ellátott kiadás, amely elmagyarázza, hogy Hitler tévedett és az eszméi nem jók.
A minisztérium elmondta, hogy továbbra is meg fogják akadályozni a vitatott anyag publikációját, majd hozzátették, hogy az állam álláspontja a Holocaust áldozatai iránt érzett tiszteleten és felelősségen alapul, akik számára az újrakiadás egy újabb megszégyenítés lenne, továbbá kifejtették, hogy egy magyarázó kiadás legfeljebb azoknak lenne hasznos, akik kritikai szempontból akarják elemezni a könyvet, de a történészek számára már eddig is hozzáférhetőek voltak a megjelent kritikák.
Wolfgang Benz, az Antiszemitizmus Kutatói Központ vezetője abszurd ötletnek nevezte a „tudományos Mein Kampf-ot”.-„Hogy lehet lábjegyzettel ellátni egy 800 oldalas monológot, amely Hitler őrült világnézetét tárgyalja? Minden egyes sor után oda kellene írni, hogy Itt Hitler tévedett Vagy Hitler itt teljesen elvesztette a fonalat . és így tovább. A neonácik illetve a szélsőjobbosok úgyis ki fogják adni, amikor a szerzői jog elévül, és senki nem fogja megvásárolni a tudományos kiadást több száz euróért, amikor tudnak szerezni olcsóbb változatot is egy szélsőjobboldali kiadótól.” Ugyanakkor rámutatott, hogy már most is hozzá lehet jutni a könyvhöz az antikváriumokban, a könyvtárakban vagy az interneten – és nagyon sok család rendelkezik is vele.
Salomon Korn a Németországi Zsidók Központi Tanácsának alelnöke úgy érzi, hogy 2015-ig nem lenne szabad kiadni a könyvet. „Számomra kulcsfontosságú, hogy a Holocaust-túlélők érzéseit figyelembe vegyem. Elfogadhatatlan, hogy egy ilyen szimbolikus művet újra kiadjanak az állam engedélyével, amíg azok a személyek élnek, akik közvetlenül tapasztalták a náci uralom kegyetlenségét. Borzalmas érzés lenne nekik.” – ugyanakkor Korn úr elmondta, hogy a lábjegyzettel ellátott példányt viszont elő kellene készíteni, és még a szerzői jog elévülése előtt piacra dobni. Az alelnök nem aggódik a könyv hatása miatt, szerinte olyan rosszul lett megírva tele logikátlan ötletekkel, hogy egy hozzáértő olvasó pár oldal után egyszerűen félredobná.
Spiegel Online

