Forrás: NOL

A boksz és a birkózás nem mindenkinek jött be

Népszabadság * Surányi Géza * 2007. augusztus 1.

Az autós Grand Prix-k százegy éves történetében több magyar is szerepel, ráadásul nem is akármilyen eredményekkel.

A világ első nagydíján Szisz Ferenc győzött. Honfitársunk a századfordulón telepedett le Párizsban és vállalt állást a Renault fivérek gyárában. Akkoriban a Grand Prix-k még nem másfél órás száguldást jelentettek, hanem többnapos, hosszú távú versenyt, ezért a sofőr mellett gépész is utazott az autón. Szisz művezetőként, majd a kísérleti részleg vezetőjeként dolgozott, amikor Marcel Renault felkérte arra, hogy társuljon hozzá szerelőként. Szisz pilótaként az 1905-ös Auvergne-i versenyen ötödik lett, 1906-ban megnyerte, a kétnapos, 1238 kilométer hoszszú Francia Nagydíjat.

A harmincas években Hartmann László versenyzett magyar színekben. A tehetős családból származó fiatalember először birkózással és bokszolással próbálkozott, sikertelenül. Aztán vásárolt egy Bugattit, majd egy Maseratit. A harmincas években ezekkel az autókkal nemcsak a kor majdhogynem valamennyi híres pályáján versenyzett, de indult a befagyott svédországi Rämen-tavi Grand Prix-n és több alkalommal Dél-Afrikában is. Hartmann nem hiányozhatott az első, 1936-os Magyar Nagydíjról sem, igaz másfél literes „voiturette” Maseratijával nem sok esélye volt a sikerre. Ugyanezzel az autóval indult az 1938-as Tripolisi Nagydíjon, ahol összeakadt az őt leköröző későbbi Forma-1-es világbajnokkal, Giuseppe Farinával és halálos balesetet szenvedett. A versenyző holttestét repülőgép hozta haza, itthon helyezték nyugalomra a rákoskeresztúri temetőben, ahol a sírja ma is látható.

Hartmann után sokáig nem akadt nemzetközileg ismert magyar pilóta. A 80-as évek végén a Kesjár versenyződinasztia egyik tagja, Csaba vehetett részt a német F3-as bajnokságban, közben a mindig mosolygós fiatalember az 1987-es Magyar Nagydíj után három kör erejéig kipróbálhatta a Zakspeed csapat Forma-1-es versenyautóját a Hungaroringen, terveztek egy komolyabb tesztelést is, de Csaba 1988 nyarán halálos balesetet szenvedett a Norisringen.

A 2003-as Magyar Nagydíj edzésén Ralph Firman hatalmas bukásban kisebb lábsérülést szenvedett, helyette az addig F3000-ban versenyző Baumgartner Zsolt állhatott rajthoz a Jordan csapat színeiben. A kétversenyes bemutatkozást egy teljes szezon követte a Minardinál, melynek során Zsolt bravúros pontszerzéssel hálálta meg a bizalmat. Baumgartner a 2004-es szezon vége óta nem jutott szóhoz a Forma-1-ben, jelenleg a tengerentúli ChampCar szériában teszt- és tartalékpilóta.

Néhány hete megint F1-es kocsiba ülhetett: a Renault Világszéria versenyhétvégéjén megtehetett néhány kört Fernando Alonso világbajnokságot nyert versenyautójával. A nézők vastapsa is jelezte, hogy nem felejtették el!

Izraeli állampolgár, ám magyar licensszel és magyar lobogóval az autóján, illetve sisakján lépett pályára a 2005-ös Magyar Nagydíj pénteki szabadedzésén Chanoch Nissany. A Budapesten élő pilóta többszörös honi formaautós bajnokként korábban a Jordant is tesztelte, ám végül szintén a Minardinál kötött ki: két esztendeje éves szerződés és kemény tesztmegbízatás kötötte az azóta már a Red Bull által felvásárolt faenzai alakulathoz.

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

Comments are closed.