NOL * Lapzsemle * 2007. július 24.
Cs. Gyimesi Éva „Talapzat és diadalív” címmel, az Élet és Irodalomban megjelent írásából idézünk. A szerző úgy fogalmaz: „immorálisnak és ízléstelennek, náci szellemiségűnek tartottam és tartom Wass Albertet, és ez – hogy milyen politika vonzotta – nem is lenne akkora baj, ha a verbálisan agresszív szellemiség a regények fogyasztói körében nem kezdené meghatározni azoknak az olvasói horizontját, akiken a kultikus személy istenítése által ma akkora szimbolikus hatalmat gyakorolhatnak a nyilas szelleműek és a hungaristák, hogy Erdélyben ma az öregebbek és a háború utáni unokakorú nemzedék számára az ő könyvei értékesebbek, mint a Biblia. Nem csoda ennek a morális erőszaknak a sikere, ami az erdélyi emberek felszabadulatlanságát, frusztráltságát manipulálja, ha alapítványuk még a mindenkori magyar kormányok anyagi támogatásával is megalapozottan dicsekedhetik. Így lett ma magyar kultúrpolitikai nagyhatalommá. Nem példátlan ez a fonákság az Európába integrálódni igyekvő anyaországban?
Sőt Erdélyben és odaát is élvezi az összes történelmi egyházak mint legtekintélyesebb instanciák templomokban oly gyakran kifejezett áldását, amelyben a pappá szenteltek, idézvén őt, folytonosan „felkenik” azt a messianisztikusan öntelt írót, aki a nemzetet és önmagát Isten elé helyezi.”
Wass Albert könyveit Cs. Gyimesi Éva a nemzeti-romantikus lektűr mint populáris műfaj kategóriájába sorolja, s a huszadik század második felében, keletkezésük idején, a nemzeti romantika koráról alaposan lekésettnek, „merőben anakronisztikusnak” tekinti.
Van azonban nagyobb baj is – derül ki Cs. Gyimesi Éva további fejtegetléséből. Ezek a művek a holokauszt után keletkeztek, amelyet „az író tagadni látszik. Erre vonatkozólag döbbenetes bizonyítékot tartalmaz annak a Szemenyei-Kiss Tamásnak a cikke (www.ahet.ro, Wass-dosszié), aki már 18 000 oldalnyi dokumentumanyagot helyezett el a nyilas és hungarista mozgalom hagyományairól és jelenéről az Országos Széchényi Könyvtárban, és tőle, A7-beli cikkéből veszem a Wass Albert-idézetet, az írónak 1993-ban, az Új Világ című szélsőjobboldali lapban megjelent írásából: „…Noha a magyarországi zsidók kiváltságos osztályt képeznek, soha, semmiféle hűséget nem tanúsítottak a magyar nemzet iránt. Valahányszor Magyarország a szabadságáért küzdött a Habsburg elnyomás ellen, ők az ellenséggel tartottak, és akárhányszor levertek egy felkelést, némely zsidó is részesedett a hűséges hazafiak elkobzott birtokaiból. Már ez egymagában is elidegenítette magyar népet, különösen a középosztályt, a zsidóságtól. – De a magyarországi zsidók által elkövetett legnagyobb hiba abból állt, hogy magukhoz ragadták a vezetőszerepet a kommunista pártban. Először 1918-ban, amikor a kunbélákkal és a Szamuelly fívérekkel az élen, zsidók vették át az ország vezetését. (…) Miután visszatértek a „német haláltáborokból” vezető állásokba kerültek, amelyek a kifosztott nemzet megmaradt javait kezelték, főként azoknak a megbüntetésével foglalkoztak, akiket a kommunista irányzat a „rendszer ellenségének” tekintett.” (Az idézet Wass Albert írásából megtalálható a Turulfészek Kaliforniában… című Szemenyei-cikkben, Wass-dosszié, www.ahet.ro)
A „”német haláltáborokból” visszatértek”? Nos, nemrégiben (2007-ben) jelent meg A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, három kötetben, amelyből kiderül, hogy a magyar hatóságok – német segítség nélkül is – deportálták, már 1940 őszétől kezdve, az erdélyi zsidóság egy részét. Hogy aztán a német megszállás után, Budapest részleges kivételével, az ország valamennyi vármegyéjében befejezzék a korábban elkezdett népirtást (főszerk.: Randolph L. Braham, Park Kiadó, Bp., 2007). Tudjuk, milyen kevesen tértek vissza, és hogy többségük azután elhagyta szülőhelyét, és szétszóródott a világban vagy alijázott. Amikor a nyilasok hatalomra kerültek, a végzetes deportálás már befejeződött. (Űrök a kollektív emlékezetben címmel írtam erről az említett portálon.)
Wass Albert tehát a regényeiben és publicisztikáiban nem csupán zsidózik (oláhozik stb.), és ezzel mai olvasóiban is újratermeli az ellenségképző sztereotípiákat, hanem fenti „tanulmányában” tagadta a holokausztot is. Ez ugyan nem háborús bűn, de ma minden civilizált országban elítélik.” >
A fentebb idézett Wass Albert szöveg megtalálható a Kráter kiadónak Wass közéleti írásait és beszédeit válogató friss kiadványában is – „Antiszemitizmus – a huszadik század hazugsága” címmel…
Wass Albert és a „zsidó összeesküvés” címmel a NOL-on is olvasható egy összefoglaló az emigráns író szélsőséges megnyilvánulásairól az Élet és Irodalomban korábban Kunstár csaba tollából megjelent források alapján.
Fortunatus és Mohács – Szakkérdés?
„”Nemrég Bayer Zsolt cikkének olvastán vártam volna a történészi helyreigazítások özönét. (Húsz esztendő, és más semmi – Magyar Nemzet, jún. 16.) Ilyenek azonban nem érkeztek. Publicistaként a helyreigazítás a megjelenés helyén nem az én dolgom, de a figyelemfelkeltés igen, ezért most közzéteszem, mit találtam helyreigazítandónak” – olvastuk Lévai Júlia „Nem úgy, nem azt, nem akkor” című cikkében, amely azonban nem a Magyar Nemzetben, hanem a Népszavában jelent meg. Bayer vitatott cikkét Lévai Júlia így foglalja össze:
„A szerző II. Lajos egyik alkincstartója (ő tévesen kincstárnoknak nevezi), Fortunatus (Szerencsés) Imre személyét használja fel – mi egyébre, mint a „nemzetrontó zsidó” figurájának megjelenítésére, örök jelenlétének megerősítésére. Írásának lényege: Meghalt, elment Mátyás király, de jött a török veszély, és jött a zsidó pénzember, Fortunatus, akit a marxisták elhallgattak. Holott ő 1520-ban II. Lajos kincstárnokaként csak rá jellemző ármányokkal döntötte romba a kincstárat, s bár a király a tömeg nyomására becsukatta, később kiengedte, s az általa javasolt rossz pénz is maradt. Kölcsönt Fortunatus eztán nem adott, s az ily módon tönkretett országra Mohácsnál emiatt jött rá a vész. Hősünk ma reformer pénzügyminiszter lenne, és egyáltalán: a mai baloldal szellemi elődjének tekinthető – ilyenek ezek a zsidóutód pénzemberek, tiszta Mohács.”
Az újságíró – hangsúlyozza, hogy szakmán kívüliként – sorra veszi az állításokat, majd az alábbi következtetést vonja le:
„Szakmán kívüliként ennyit tudtam a helyére igazítani Bayer tendenciózus torzításai közül, melyekhez hasonlókat egy országos napilap közönsége rendszeresen olvas. El tudom képzelni, mi mindent fűzhetne még hozzá a szakértelmiség s mi lenne itt, ha szakkérdésekben nem az erre kevésbé hivatott publicisták hadakoznának, erejükön felül. Hogy mi lenne? Civilizált ország. Amelyből természetesen nem tűnne el sem az antiszemitizmus, sem egyetlen, torz ideológia. De az igen, hogy megkérdőjelezetlen értelmiségi tekintélyként, alkalomadtán népvezérként állhassanak ki tömegek elé a minden mondatukban okkal támadható ideológusok. S hogy a biztos sémákra vágyó, nem kis létszámú híveknek egy árva bogarat se tegyenek a fülébe azok, akiknek ez lenne a dolguk.” >
