STŐHR LÓRÁNT
Tarka tollak
Film
A nagy családi ünnepek időnként felérnek egy-egy véres háborúval. Időzített bombák robbannak az asztalnál, aknamezőkre futnak a gyanútlan gyerekek, össztűz alá veszik a nők férjüket, akik szeretőket rejtegetnek az arcvonal mögött, s az ünnep végén, szerencsés esetben ideiglenes fegyverszünetek kötődnek. Ha egy születésnap vagy egy esküvő veszélyes övezet, akkor a temetés és az azt követő halotti tor igazi lőporos hordó: rég nem látott rokonok bukkannak fel és osztozkodnak az örökségen. Pláne robbanékony a helyzet, ha a megboldogult életében zavaros családi és szerelmi viszonyokba bonyolódott örököseivel. Mint a Kék Papagáj nevű nizzai mulató egykori tulajdonosa, Gabriel, aki furcsa kapcsolatokat ápolt nem vér szerinti családjával. Az erotikusan fülledt mulató termékeny talaja a burjánzó szerelmi szövedéknek, amely a múltban gyökerezik ugyan, de a jelen levegőjét mérgezi. Az elhidegült kapcsolatokat felmelegíteni, a felforrósodó gyermeki indulatokat lehűteni pedig csak a gyökerekig leásva, a múltat megismerve lehetséges – ha van egyáltalán bármiféle kiút az évtizedes hazugságokból.
Tekintélyes személyiségként, ahogy az elvárható, a halott áll a kapcsolatok metszéspontjában. A mulató tulajdonosa és egyben transzvesztita énekese, aki színpadon kívül joviális öregúr benyomását keltette, kiváló érzékkel fedezte fel környezetében a különféle tehetségű embereket, férfiakat és nőket egyaránt, s közülük szívvel-lélekkel támogatta a neki legkedvesebbeket, akik cserébe sohasem feledkeztek meg róla. Mint az egykori algériai zsidó fiú, Joseph, aki ámuló szemű kamaszként botorkált be a mulató ajtaján, s Nicky néven lépett ki a nagyvilágba, ahol Franciaország egyik legismertebb bűvészévé, egy népszerű tévéshow vezetőjévé nőtte ki magát, csúnya bukását követően, középkorú férfiként, mint egy hű kutya tért vissza kamaszkora varázslatos iskolájába. Nicky pótapja halála után sorozatos kudarcokkal kénytelen szembenézni, hogy végre ráébredjen arra, milyen keveset értett meg a körülötte zajló életből, aminek ő mindig a csillogó és kellemesebb oldalán igyekezett maradni. Ezt a kínos eszmélést a meglepetésre a mulató örököseivé lett gyermekeivel és anyáikkal való találkozásai idézik elő, amiknek keserű tapasztalata elől a halott pótapa szelleméhez menekül időről időre tanácsért. Nicky Gabrieltől akar tanulni, hozzá akar hasonlítani, míg fia, Nino Nickytől akar különbözni. Miközben a fiúk erős személyiségű (pót)apáik ellen harcolnak, már az anyák sem azok a szilárd pontok, a család összetartói, mint voltak egykoron; emancipált nőkként szerelmeiknek, szexuális felszabadulásuknak éltek-élnek, amit szerelmeik, fiaik nem akarnak észrevenni és elfogadni. A szőnyeg alá söpört konfliktusok nemzedékeket és nemeket egyaránt szembeállítanak. A férfiakat három generáción át eltéphetetlenül vonzza a Kék Papagáj szelleme, a mulató az ő álomviláguk, dédelgetett csecsebecséjük, miközben a nők, a két anya és egyikük lánya, megmerítkeznek ugyan kétes fényében, ki mélyebben, ki kevésbé, de át tudnak onnan lépni a tisztes polgári világba. A bolondos bohémtanya és a nagypolgári életmód furcsa keverékét teremtette Gabriel-Gabrielle maga köré, s ez a kettősség nyomja rá bélyegét laza nagycsaládjára is, akik könnyedén képesek váltani a polgár és művész más korokban élesen elválasztott szerepei közt. Talán a szerepek gyermekkortól tanult átjárhatósága ad biztonságot a Kék Papagáj hőseinek, hogy úrrá legyenek problémáikon, a forgatókönyvíró is besegít nekik a végén a konfliktusok legyőzésében, mindenesetre irigylésre méltóan rugalmasan váltanak a szerepeik közt és lavíroznak ki az érzelmi kátyúkból, amikbe mások könnyen beleragadnának.
A Kék Papagáj pár hét történéseibe sűrűsödő, de hosszú évekre visszanyúló érzelmes regénye színpompás világba vezet be, meztelen keblű táncosnők, tollakban pompázó transzvesztita énekesek, elegáns bűvészek és hosszú combú segédeik, luxuskurvák és énekesnők budoárjába. Mívesen megmunkált tárgyi világ, sűrű atmoszférájú, félhomályos enteriőrök, érzelmes dalok és egy híres nyaralóhely télies városképei adnak érzéki szövetet a francia filmkultúra e jellegzetes termékének. Thierry Klifa rendező mestere a francia társalgási filmek történetszövésének és csípős humorú dialógusainak, a neves színészek pedig élvezettel merülnek el ebben a szenvedélyektől és indulatoktól fűtött, de könnyed megoldásokra hajlamos világban. Gérard Lanvin Nickyként komor és elnyűtt férfiember létére, a nők játékszereként meghatóan esetlen öntudatos kirohanásaival. Miou-Miou a talpraesett kereskedőnő és a buzgó családanya szerepével palástolja mély megrendülését. Catherine Deneuve, aki mellékesen a híres Bunuel-filmben, A nap szépében játszott szerepét is felidézi, játékosan pimasz lehengerlő fellépésű polgárasszonyként. A fátyolosan érzéki Emmanuelle Béart Nicky szeretőjeként súlyos fájdalmakat énekel ki estéről estére magából. A dalokba olvad bele végül, ami minden csalás és megbocsátás után, minden megbocsátás ellenére kimondhatatlan maradt.
(Thierry Klifa: Kék Papagáj)
Élet és Irodalom
51. évfolyam, 29. szám
