Forrás: HETEK

Egy dán holokauszttagadó állami ösztöndíjat kapott kutatásához, amely témája: a dánok szerepvállalása az SS-ben. Az államilag finanszírozott Dán Művészeti Tanács két ízben is támogatta Erik Haaest kutatómunkáját. Az egyik dán napilap leleplező riportját követően sem történt semmi különös. Dániában ugyanis, Magyarországhoz hasonlóan szabad, nem tilos tagadni a holokausztban történteket.

Erik Haaest. SS-nosztalgiaErik Haaest összesen 100 ezer dán korona (nagyjából 3 millió 300 ezer forint) támogatást kapott a Dán Művészeti Tanácstól, ami egy államilag létrehozott testület. A 2004-ben és 2006-ban folyósított összegből Haaest az SS dán tagjainak tevékenységét térképezte fel. Tette mindezt Sven Hassel regényeinek hatására, aki maga is tagja volt a Waffen-SS-nek és írásaiban nosztalgiával szól az alakulatáról, illetve a hős dicsfénybe öltözteti az árja fajért folytatott harcot. Hassel regényei egyébként magyarul is megjelentek.

Haaest ilyetén munkásságával még nem is lenne semmi baj, hiszen egy fegyveres alakulat valós történetének felkutatása és publikálása segítheti a csoporttal kapcsolatos tisztánlátást. Az újságíró tevékenysége azonban nemcsak ebben merült ki. Nyilvánosan, egy korábban adott interjúban Anne Frank naplóját hamis koholmánynak nevezte. Továbbá visszautasította azokat a korábbi írásait ért vádakat, amelyekben a gázkamrákat nem létezőknek titulálta és a holokausztban elpusztított zsidók számát eltúlzottnak nevezte.

A Dán Művészeti Tanács az eset kipattanását követő reakciójában csupán arra utalt, hogy nem cenzori intézmény és úgy nyilatkozott, hogy „nem feladatunk a vélemények ítélgetése”.

Dániában a holokauszt tagadása, Magyarországhoz hasonlóan nem büntetendő, noha több nyugat-európai országban, köztük Ausztriában igen. Ez utóbbiban ítélték el David Irvinget a holokauszt tagadásáért 2005-ben.

Comments are closed.