„egy beilleszkedni képtelen nő”
Részletek Závada Pál Jadviga párnája című regényének német kritikáiból
Pál Závada: Das Kissen der Jadwiga. Németre fordította Zeltner Ernő. Luchterhand Literaturverlag, München, 2006. 60 oldal, 21,95 euró
(…) Misu kapcsolatot teremt a bejegyzések között, s így gyakran – de nem olyan gyakran, hogy az olvasókat összezavarná – kerül sor a szövegben izgalmas, eleven perspektívaváltásokra, melyek révén az eseményeket más és más megvilágításban láthatjuk. Ez is erősen hozzájárul ahhoz, hogy szinte egyhuzamban szeretnénk végigolvasni a könyvet.
A hitelesnek tűnő naplóbejegyzések révén a regény szereplői mintha közvetlenül szólalnának meg, s ezzel a szerző már a történet legelején hatalmába keríti olvasóit. A különleges, törékeny és romantikus szerelmi történet hamarosan egész lavinává növi ki magát, mely az Osztatní család két, sőt három generációját is maga alá temeti és elpusztítja. Ondris és szülei, Jadviga, Franci és Misu kétségbeesetten kapaszkodnak élethazugságaikba, mert nincs számukra más járható út. Pokollá teszik egymás életét – a regény ezzel Sartre-ra emlékeztet bennünket, együtt érzünk és együtt szenvedünk mindnyájukkal.
A kerettörténet szorosan a XX. századi magyar történelemre épül, és aligha lehetne drámaibb. Ondris családja a magyarországi szlovák kisebbség tagja, akiket a többség némileg lekicsinylően kezel, s akik az ország számára végzetes első világháborúban nacionalista, szeparatista törekvéseket indítanak, szocialista eszméket társítva hozzájuk. A két háború közötti időkben, a Horthy-rezsim alatt a kisebbséget elnyomják, s antiszemita kihágásokra is sor kerül, melyeket a hatóságok teljesen büntetlenül hagynak. Ekkorra a család anyagilag már megindult a lejtőn. A második világháborúban Jadviga elveszíti túlzottan imádott idősebb fiát. S végül a kommunizmus teljes romlásba dönti az Osztatní családot. A família utolsó tagja egy öreg, elszegényedett, a múlt fogságában élő, különc mizantróp: Misu.
A regény nyelve egyszerű, hétköznapi s mégis szép, át- meg átszövik a jellemzően vidéki, ízes, közvetlen, vaskos kifejezések. A szereplőket erősen jellemzi egyéni nyelvi stílusuk. A fordítónak sikerült megoldania a nehéz feladatot, hogy a magyar nyelv egyedülálló szóvicceit és képi gazdagságát természetes módon szője bele a német szövegbe.
A könyvet ezen felül igen vonzóvá teszi tetszetős borítója is. Igazán különleges új könyvet tarthatunk a kezünkben, egy olyan szerző művét, kinek, reméljük, hogy további könyveit is olvashatjuk majd németül.
(Regina Károlyi: Szerelem, megszállottság és önrombolás egy szétszaggatott országban, www.sandammeer.at [A], virtuális irodalmi folyóirat, 2006. szeptember)
*
A realista elbeszélő-művészet ereje, mint ismeretes, abban rejlik, hogy megcsillantja a szövegben a valóságot, mintha ablakot nyitna az írótoll hatáskörén kívül eső világra. Nem gabalyodunk bele nyelvművészeti kacskaringókba; csak olvasunk, és megértjük, amit olvasunk.
Gyakran az, amit meg kell értenünk, nagyon áttekinthetőnek, ismerősnek és egyszerűnek bizonyul. Ám ebből az egyszerűségből mégis mintha meglegyintene bennünket a világiság, a történelmi jelentőség fuvallata. Ez az ösvény vezet a realista közönségsikerhez, ahol az ismerős, érthető dolgok nagyobbnak és jelentősebbnek tűnnek önmaguknál, s közben a történet mégis könnyen olvasható marad. Ez a helyzet a magyar szerző, Závada Pál könyvével is.
Első regényében, a Jadviga párnájában benne rejlik a hanyatló nagybirtokok története, a közép-európai kisebbségek története vagy a férfiak és nők modern szerepváltásának története, s mégis mindebből csak alig valamit mesél el nekünk. A nagy egész csak a cselekmény, a szerelem, a házasság és a csőd hátterében húzódik meg. Magyarországon Závadát már együtt emlegetik az ország nagy realista elbeszélőivel. Díjnyertes könyve immár németül is olvasható. (…)
Jadviga igen magas követelményeket támaszt Ondrissal szemben: nyújtson számára biztonságos menedéket, s ugyanakkor legyen képes alaposan felrázni őt.
Tehát olyan férfi kerestetik, aki valahol a játék mackó és Casanova között helyezkedik el félúton. Vagy, a regény metaforikus nyelvén megfogalmazva: párna-férfi, össze is lehet bújni vele, de agyon is lehet gyömöszölni. Valójában Jadviga arra vágyik, hogy keresztapja és mentora, Osztatní György és szeretője, Winkler Franci tulajdonságait gyúrhassa egybe – hisz ez volt az a két férfi, aki életét leginkább meghatározta.
Az össze nem illő házasfelek életének helyszínéül Závada egy kis falut választott, hazájának Szlovákiával határos területén [sic! – a szerk.]. 1915 körül, amikor a cselekmény elindul, a szlovák kisebbség autonómiára törekszik. Aki azonban kézzelfogható kisebbségi problematikára számít, annak éppúgy csalódnia kell a regényben, mint mindazoknak, akik elhiszik a fülszöveg ígéretét, mely szerint a történet egy egész évszázadot fog át.
András az 1915 utáni időben írja házasságának naplóját; 1937 után Jadviga hozzáfűzi a leírtakhoz saját véleményét; s a szocialista rezsim alatt, a késő nyolcvanas évekbe nyúlóan Jadviga fiatalabb fia, Misu lábjegyzetekben és függelékekben kommentálja a szülői naplóbejegyzéseket. Azonban a kor történései mindehhez szinte csak háttérzörejként szolgálnak: a világháborúk, a kommün napjai, vagy a második világháborút követő körülmények ebben a provincia-regényben csak arra szolgálnak, hogy a hitelesség hangulatát keltsék, hasonlóan a jószágok árlajstromához vagy a marhakórról szóló informatív szövegrészekhez.
A regényalakok egymás közötti viszonyaiban a kor történései csak alárendelt szerepet kapnak. Jadviga világlátott nő, András egy paraszt; Jadviga magyarnak számít, András szlováknak; a feleség gyógyfürdőbe utazik, a férj rövid ideig a frontra – ezek a szempontok azonban csak némi társadalomtörténeti pluszt adnak az alapvetően konvencionális falusi- és incesztustörténethez. S hogy András és Jadviga fiktív naplói kifejezetten áttekinthetően megszerkesztettek, gondosan ügyelve az olvashatóságra, s a próza a lehető legkonvencionálisabb – mindez valószínűleg a sikerprogram része.
(Christian Rakow: Játék mackó kerestetik, Der Tagesspiegel [D], 2006. december 10.)
*
(…) Különös teremtés. Szereti a férjét, s mégis állandó szeretőt tart. Néhány év múlva a szeretőjétől fia is születik, Misu. Misztérium veszi körül ezt a nőt. Naplójában Ondris csak találgatni tud, vajon mi teszi feleségét ilyen különlegessé, s sokáig maga az olvasó sem tudja megfejteni: Ondris apjához van köze a titoknak? Volt valami a gyámapa és gyámleánya között? Vagy, ami még rosszabb, a gyámapa valójában Jadviga apja volt?
Ondris inni kezd, és korán meghal, bizonyára a szíve szakad meg. Jadviga megtalálja naplóját, s folytatja az írást; itt-ott kommentálja a halott bejegyzéseit, kijavítja, relativizálja az írottakat, s néhol hozzátesz saját élete anyagából. (Eközben a falu határain kívül teljes birodalmak omlanak össze.) Valamikor aztán Misu megtalálja a naplót Jadviga párnája alatt, s anyja halálát követően ő is tükörként, avagy gyóntatószékként használja majd a könyvecskét. Végül 400 regényoldal után egyfajta palimpszeszt fekszik előttünk, egymást kiegészítő, egymásnak ellentmondó szövegtöredékekből álló iratköteg, három különböző kéz írásaival. (…)
S mindez együtt Jadviga párnája: tragikus love story, (odaadásról, lemondásról, incesztusról és árulásról szóló történet), három vagy négy szereplővel, egy beilleszkedni képtelen nő életrajza, egy kétnyelvű település története 1915-től a késői nyolcvanas évekig, egy családtörténet a hanyatlás korából. Ondris művelt férfinak számított, olvasott volt, és több nyelven is beszélt; örököse, Misu a gulyáskommunizmus idején már csak egy szánalmas figura, az államvédelmi hatóság besúgója.
Igen, ambiciózus prózaprojektként indult, s terjedelmes műalkotássá nőtte ki magát. A szerző sok mindent tett bele – talán túlságosan sok mindent. Néha érződik a szerkezeten a művészi kimódoltság, a szerző mesterségbeli tudásának megmutatása mintha előrangot élvezne a történettel szemben.
Magyarországon a bestseller irodalmi szenzációnak számított. Nem is csoda; Závada olvasói szívéből szól. A szöveg jól adagolva, egyszerre több síkon is közvetíti a magyar (és a szlovák) nemzeti érzelmeket. Érezzük a kis népek identitásukért való aggodalmát, a XX. század minden borzalmának keserű utóízét, a további sorscsapásoktól való félelmet, valamint a vágyakozást a látszólag oly érzéki és háborítatlan falusi élet iránt, melynek léteznie kellett valamikor, a nagy viharok előtt.
(Uwe Stolzmann: Entsagung, Inzest und Verrat, Neue Zürcher Zeitung [CH], 2007. január 13.)
*
(…) Minél szenvedélyesebben követeli a jogait Ondris, Jadviga annál inkább megvonja tőle magát, testileg csakúgy, mint lelkileg, hallgatással, haragos pillantásokkal, fejfájással, vagy úgy, hogy gyógyfürdőbe utazik. Nem mintha nem szeretné őszintén a férjét: mikor katonaként a háborúba vonul, mikor a falu szlovák papja révén belekeveredik a szeparatista mozgalomba, vagy a magyar Szilágyi kapitány rákényszeríti, hogy besúgó legyen, Jadviga nagyon is aggódik az ő szegény buta Ondriskójáért, és néha, ha Ondris már szinte végképp kétségbeesik, felesége gyengéden felkínálja neki szívét és testét kiengesztelésül. De a béke sosem tart sokáig. Jadviga Ondris számára örök rejtély marad: egyszer azt várja tőle, hogy vad bika legyen, másszor a párnácskája, megint máskor pedig legyen hős. Ő azonban csak egy jóindulatú paraszt, akinek szalonna- vagy disznószaga van, s jókedvében valamint szerelmi bánatában gyakran többet iszik a kelleténél. (…)
A Jadviga párnája tehát egy kétszeresen felülírt palimpszeszt, mely egy család élethazugságain keresztül tükrözi az 1913 és 1987 közötti magyar történelem töréseit és ellentmondásait: háborúk és zsidópogromok, nacionalista és szociális indíttatású zavargások, tanácsköztársaság és gulyáskommunizmus. Jadviga magyar, Ondris pedig, mint falujuk lakóinak többsége, a szlovák kisebbséghez tartozik, s bár egyikük sem igazán törődik a politikával, házasságuk nehézségeiben benne rejlenek a népcsoportok együttélésének nehézségei is. S gyakran a történelem is ismétli önmagát: Mint 1918 után Ondris, úgy 1945 után naivitásból és opportunizmusból mostohafia is árulóvá lesz.
Noha Závada nyelvezete varázslatos, művészien kapcsolja össze a perspektívákat és idősíkokat, a személyes és a politikai történelmet, s mintegy mellesleg feltárja az elfojtott és elhallgatott titkokat: ha apa, anya és fiú közösen írnak egy családi krónikát, melynek a kor-, erkölcs- és társadalomrajz szerepét is be kell töltenie, ez túlzottan megterheli az intim naplóformát. Závada a falusi mikrokozmoszban szeretné ábrázolni a világtörténelmet, a könyv azonban inkább úgy hat, mint egy szélesvásznú falusi bohózat. Magyarországon 1997-ben Závada első regénye bestseller volt, százezer példányban kelt el, sikeres filmet forgattak belőle, s több irodalmi díjat is nyert (többek között Márai Sándor-díjat). Azonban ez a falusi Madame Bovary nemigen vethető egybe Márai elégikus, elegáns, polgári házasságtörő-regényeivel. Závada végzettsége szerint szociológus, első könyve, mely 1986-ban jelent meg, szülőfaluja, a délnyugat-magyarországi [sic! – a szerk.] Tótkomlós szociológiai története volt. A falut 1918-ig száz százalékig szlovák lakosság népesítette be. Jadviga párnakönyve is mindenekelőtt alapos néprajzi és népszokás-tanulmány, vaskos humorban és szlovák tájnyelvi fordulatokban, szójátékokban gazdag (ezeket a nyelvi utalásokat Zeltner Ernő szép fordítása természetesen csak részben tudta átmenteni a németbe), azonban nem mindenképpen jelentős hozzájárulás a modern európai regény műfajához. A krónikás a régies realizmus jóleső megelégedettségével tudósít disznótorokról és marhakórról, paraszti regulákról, az ágyban, istállóban, vendéglőben és templomban követendő népszokásokról és babonákról, s nem feledkezik meg arról sem, hogy kínos pontosságú listákat mellékeljen az esküvői kiadásokról, a terméshozamról, illetve a menyasszony hozományáról és kelengyéjéről.
Hogy azonban Jadviga miért mindig olyan rideg és dacos, némileg homályban marad. Bár bizonyára nem könnyű elviselni egy szeretetre méltó falusi fajankót, aki nem szégyelli, ha szelek kínozzák, és a nőket imazsámolynak tekinti, akiknek teste „páros megváltást” ígér. A városi élet és a kalandok iránti vágyát Jadviga Francival csillapítja, de első és legnagyobb szerelme Ondris apja volt. Závada nemcsak incesztuózus hajlamokkal látja el hősnőjét, hanem prefeminista öntudattal is. (…)
Az utolsó szó végül a nőgyűlölő Misué: „Mert rajta kívül hitvány rongy minden egyes nőszemély.” Azonban Jadviga füllentéseivel és simára csiszolt hazugságaival összevetve mostohaapja otromba, földhözragadt egyenessége mégiscsak becsületesebb és emberibb. A történelem kudarcra ítélt vesztesei mindig összefognak a szeszélyes, álmodozó, megszokott életükből kitörni akaró nőkkel szemben.
(Martin Halter: Madame Bovary falun, Frankfurter Allgemeine Zeitung [D], 2007. február 20.)
Válogatta és fordította Sárossi Bogáta
Élet és Irodalom
51. évfolyam, 29. szám
