Arcok: Rédei Éva
Népszabadság * Pünkösti Árpád * 2007. július 21.
„Ez a miliő velem együtt fog meghalni.”Kép: Kovács BenceBudapest talán legkisebb könyvesboltja a Láng Téka. Húsz négyzetméter a Pozsonyi út elején, elhúzható polcok, milliméterre végiggondolva minden. Gazdag kis hely, nem mindennapi placc. A meseboltban a virgonc Rédei Éva a kiskirálynő. Éppen nyaralásból tért haza. Régi álmát teljesítette.
Hatvanadik születésnapjuk alkalmával, ikertestvérével, Ágival és a férjeikkel luxushajón földközi-tengeri körutat tettek. Az első kérdés: miképp lehet valaki e szép korban virgonc? Úgy, hogy szerelmes a munkájába, az életbe. Ám az álomút silány volt. Egyformaság uralta. A legfájóbb élmény a legmaradandóbb: a 15 emeletes üdülőgyár képtelen volt odahatni, hogy Barcelonában ne szakadjon a nyakukba az eső. Ám „finom” egyenkaján tartották őket. A végén a több száz utas kezdett hasonlítani egymásra.
A luxushajón minden arról szólt, hogy minél több pénzt húzzanak ki a zsebükből. De hát nem azt akarja ő is, hogy a vevő minél nagyobb summát hagyjon a boltban?
– Ezt is, de fontosabb, hogy örüljön a könyvnek. Öröm, ha visszajön, hogy ajánljak neki más olvasnivalót is. A hajón csak a pénz számított, az nem, hogy az utas jól érezze magát.
Ikertestvérével zenei pályára készültek.
– Anyukám a saját álmait akarta megvalósítani velünk. Négykezes, négykezes, négykezes. Aztán apu szólt, képtelenség, hogy két Rédei lány bekerülhet a konzervatóriumba ugyanarra a szakra. Ági áttért a csellóra. Őt felvették.
– „Kettévágták” az ikreket?
– Mi nem voltunk igazi ikertestvérek, még jó testvérek sem, nem is hasonlítunk egymásra. Ekkor pedig végképp kettévált az életünk, mások voltak a barátaink is. Aztán Ági disszidált a férjével, Amerikában él; a közös hajóút rendkívüli esemény. A luxusúton Ágiéknak nem hiányzott az üdülés intimitása, én viszont ínségesnek éreztem a tucatbőséget.
Éva megbánta, hogy nem fűlött a foga a tanuláshoz, bár úgy érzi, diplomával is a könyv tájékán kötött volna ki. Vacillálás közben az édesapja megkérdezte, mi lenne, ha… Hiszen annak idején a könyveseknek még volt tekintélyük. Az Állami Könyvterjesztő Vállalatnál tíz éven át zeneművekkel, kottákkal foglalkozott, zeneművesként dolgozott. Ez az évtized az önismereti kor. Ekkor vált el az első férjétől, ekkor született a második házasságában a fia, miatta is szembesült a kérdéssel: „ki vagyok?”
A Rédei család nem járt templomba, nem tartották a zsidó ünnepeket, noha a mama megszökött a deportálás elől, az édesapjuk pedig 32 kilósan tért haza a lágerből. De Éva férje kijelentette, ha fiuk lesz, körül fogják metéltetni. Éva azt felelte: csak akkor, ha a férje is körülmetélteti magát. Nem tette, beletörődött, hogy csak a névválasztás jogával élhet. Így lett a gyerek Dávid; Éva szerint szép nevű.
De kegyetlen kikötésének megadta az árát. Az apja kívánságára Dávid érettségi után Izraelbe ment 1994-ben, amikor feszt robbantgattak. Az izgalomba Éva naponta belehalt. Ám a francia tagozaton végzett Dávid megtanult angolul és héberül, majd hazatért: itt végzett ügyvéd.
– Jó, hogy érzelmi zsarolással nem tartottam itthon, hagytam dönteni, leválni rólam – mondja a büszke mama, aki a fia révén is „újjászületett”. Ennek egyik stációja, hogy harmadjára Dávid orvosának, Földes Gyulának lett a felesége, aki csöndesen meg is jegyezte neki:
– Jól fizető páciensemet vesztettem el benned!
Formálódásában meghatározó volt a Perhács Lászlóné – azaz Mauzi – szárnyai alatt, a Kossuth Lajos utcai boltban töltött tíz év. A volt főnöknő végül nemcsak Éva barátja, hanem segítőtársa, üzlettársa is lett a Pozsonyi úti boltban.
Éva csak pár hónapja dolgozott a Puskin mozi melletti üzletben a könyvsorsjegyek megjelenésekor. Noha nem volt már nyeretlen kiscsikó, mégis vállalta, hogy szendvicsemberként, két táblával a nyakában árulja ezeket a Kossuth Lajos utcán.
– Vállaltam? Rohadt mód élveztem – mondja pestiesen.
Az anyja meg korholta: – Évikém, úrilány nem áll ki az utcára!
És az úrilány el is törte a lábát. Most mi lesz? Mi lett volna? Gipszelt lábbal ajánlgatta tovább a sorsjegyeket. Bár ezek a fecnik csak reklámok, Éva ekkortájt érzett rá, hogy valami mágikus dologgal foglalkozik, hogy milyen jó lesz ennek meg annak, aki sorsjegyet, könyvet vesz.
Szerette a Kossuth utcai boltot. Sok saját vevője, törzsvásárlója volt, jutaléka szerint a legjobbak közé tartozott. Végül a főnöke megírta az útra bocsátó mondatot: „Vezetői posztra alkalmas”.
Ám jobb volt szendvicsembernek, mint a sportkönyvesbolt vezetőhelyettesének lenni. Eljutott a Gondolat tekintélyes Váci utcai boltjába is, de ott meg átmeneti volt, turistákból állt a közönség.
Végül kilépett a cégtől, és a tékások örömmel kaptak rajta. A félárú könyvek boltját választotta a Pozsonyi út elején, de szeretett volna „normális” könyvesboltot vinni. Főzött az igazgatónak egy sóletet, és megegyeztek. Később találkozott a nagyvállalkozó Erdős Ákossal, aki „megvette”: létrejött az első magántulajdonú könyvesbolt, a Láng Téka. Erdős kitalálta, hogy 1989. szeptember 1-jén ötforintos könyvekkel nyissanak, meg legyen videokölcsönzés és non-stop nyitva tartás. Piacra dobták a Téka elfekvő készletét. Kiszállt a tévé, hiszen este 11-kor még sorok álltak a Pozsonyi úton.
– Majdnem kinyúltam. Éjfélkor kiderült, hogy elfogy a készlet. Kinyittattam a Téka raktárát, és mindegy, mi a téma, a gépszereléstől kezdve mindent hoztam. Három-négy napig bírtuk, aztán ráálltunk a rendes üzemmódra. Kőkeményen arcul is csapott a kapitalizmus. Ki fizeti a béreket, az árut? Négy hónap után lett nullszaldós az üzlet.
Az első születésnapon tízforintos könyvekkel akcióztak. Évát meglepte, hogy ismert közéleti emberek, művészek „verekedtek” az olcsó könyvekért. A videokölcsönzés csak az elején ment jól. Megszüntetésével a nonstop nyitva tartás helyett áttértek a mindennapi nyitva tartásra – jelenleg 10-től 20 óráig, hétvégén 18 óráig – ami ugyan nem kifizetődő, de a bolt ebben is más, mint a többi.
Az évek során három társa közül Éva lett a többségi tulajdonos, így neki senki sem mondhatja, hogy huss, nyugdíjba. Akkor fogja abbahagyni, amikor már nem bírja ezt a rabságot. Sohanapján?
2004-ben, a 15. évfordulón libazsíros-kenyeres, pezsgős utcabált rendeztek. Jöttek a hajléktalanok. Volt, aki megijedt, most mi lesz? Aki idejön, az a vendégünk – jelentette ki Éva.
– Művészet az eladás?
– Ha tökélyre viszik. A jó könyves szakember vagy születik, vagy nem, de fejlesztheti magát. Már az ÁKV-nál is élveztem, ha visszatértek hozzám a vevők. Bejön valaki, akit az életben még nem láttam, és kér valamit. Ebből én már tudom, hogy mit fogok neki még eladni, amit ő nem is sejt. Tőlem és tőle függ, mennyire megyünk bele a beszélgetésbe, hogy milyen tónust használunk. Tudom, mikor kell leállni, mert ha még egy mondatot mondok, az már rossz lesz. Ez csodálatos, ezt nem lehet megtanulni, ezt imádom. Kevesen mondhatják el, hogy ennyire szeretik a munkájukat. Aztán később már eleve úgy rendelek, hogy tudom, ki az, aki azt a könyvet meg fogja venni, név szerint. Nem mindet tudom persze, de a rendelések zöme mögött arc van.
– Büszke rá, hogy az egy talpalatnyi helyre eső könyvforgalmi rekord feltehetően a maguké?
– Egy ideig azt hittem, épp emiatt megmarad utánam a bolt. De ma már tudom, az uniformizált korban nincs rá igény. Ez a miliő velem együtt fog meghalni. Manapság egyre kevesebb az idő az emberi kapcsolatra. A nagy könyvárusító cégeknél döntő, hogy minél gazdaságosabb legyen, hogy a könyv adja el magát. Nem arról szól, amit én akarok.
– Ha azt mondanák, legyen a Libri vagy az Alexandra áruház igazgatója?
– Nem lennék. Ebben a méretben érzem jól magam. A „minden egyforma-világ” nem nekem való.
