Kiberterrorizmus: bombák és bitek – Veszélyek fenyegetik a globális internet infrastruktúráját
Népszabadság * Sebők János * 2007. július 21.
A Globális Iszlám Médiaközpont interneten közzétett képösszeállításaKép: AFP – Global Islamic Media CenterÁt kell írni a terroristák profilját – nyilatkozták a londoni merényletek után a biztonságpolitikai szakértők. Arról azonban hallgatnak, hogy mivel a terror profilja is alapvetően megváltozott, egyre nagyobb a fenyegetettség „szép új világunkban”.
Bruce Willis új sikerfilmje a kiberbűnözőkről szól, amiről régóta vannak sejtéseink, de ilyen plasztikusan még nem láthattuk az időközben hétköznapi valósággá vált modern terrorizmus veszélyeit. Korábban csupán óvatosan adagolt hírek szóltak arról, hogy hackertámadás érte egyes országok kormányainak, hadseregeinek szervereit, váratlanul megbénultak a minisztériumi számítógépek, áramkimaradás volt New Yorkban, ellopták bankok teljes adatbázisát vagy tizenéves hackerek nagyvállalatokat zsaroltak meg. A részletek azonban többnyire homályban maradtak, mint ahogy az egyre nagyobb méreteket öltő kiberháborúról és kiberterrorizmusról is csak csöpögtetve kapjuk az információkat. A legújabb londoni merényletek kapcsán is kevés szó esett a „láthatatlan szálról”, a világhálón zajló történésekről, s csupán elejtett mondatokból derült ki, hogy egy radikális iszlám weblapon már órákkal az autóbombák felfedezése előtt megjelent a hír London lángba borulásáról, s arról is csak töredékes információk láttak napvilágot, hogy a terroristák nemcsak a különböző bombák összeszerelését sajátították el, hanem az internetes kapcsolattartásban, a világhálón történő rejtőzködésben és kommunikációban is jártasságot szereztek.
Electrohippik
A múlt század végén az electrohippik voltak azok, akik az internet kínálta új lehetőségekben kezdtek el gondolkodni. Akcióprogramjukba a globalizáció ellen szervezett utcai felvonulások, tüntetések éppúgy beletartoztak, mint a világhálón történő szabotálása. Ezért megjelentek soraikban a hacktivisták is, akik nemcsak a különböző csoportok interneten történő megszervezését, informálását tekintették céljuknak, hanem afféle digitális gerillaként meg akarták bénítani a kapitalizmus politikai és gazdasági intézményeinek infrastruktúráját. Számítógépes merényleteket végrehajtva be akartak hatolni multicégek, bankok, internetes szolgáltatók rendszereibe. Például úgy, hogy blokkolják a kommunikációs rendszert, illetve folyamatosan információkkal bombázzák vagy átalakítják a kiszemelt internetes oldalakat („Forget Love, Make Cyberwar”). 1999. június 18-án a Kölnben rendezett G7-konferencia vagy novemberben a Világkereskedelmi Szervezet találkozója alkalmából sor is került ilyen összehangolt akciókra. Az electrohippik – akik lényegében hackerek és politikai aktivisták voltak egy személyben – az utcai akciók, tüntetések mellett már az internetes demonstrációra is nagy súlyt helyeztek, s úgynevezett virtuális sit-inek keretében akarták blokkolni – akkor még kevés sikerrel – a Fehér Ház, illetve a WTO szerverét.
Az utcai terrorizmussal összekapcsolódó, azt kezdetben kiegészítő kiberterrorizmus – az electrohippik fellépése után – már az új évezredben jelent meg, mert a szélsőséges csoportok tagjai közül is egyre többen ismerték fel az új lehetőségeket, hogy nemcsak bombákkal, fegyverekkel, hanem bitekkel is lehet háborúzni, merényleteket elkövetni, érzékeny csapásokat mérni az ellenségre. A terrorizmus az új évezredben fokozatosan meg is változott, intellektualizálódott: a repülőgép-eltérítők, a túszszedők, az utcai robbantgatók helyét mindinkább a náluk sokkal hatékonyabb kiberterroristák vették át. George Tenet, a CIA igazgatója már 2000-ben az iszlamista terroristákról szólva ezt nyilatkozta: „A terroristacsoportok egyre magasabb szinten alkalmazzák a számítógépeket. Fájljaikat levédik, az e-mail üzeneteiket kódolják… Kifelé még mindig a klasszikus, tudatlan muzulmán harcos képét próbálják mutatni, de már tudjuk, hogy a csoportok vezetői és a csoporttagok legtöbbje kitűnően képzett. A birtokukban lévő remek technológiák által nyújtott lehetőségeket intelligenciájuknak köszönhetően maximálisan ki tudják használni.”
Hackerháború a kibertérben
Egy 2001 februárjában publikált, a sajtóban is közzétett jelentés szerint a terroristacsoportok is felismerték a tényt, hogy az internet gyors, pontos és biztonságos kommunikációs csatorna, melyet bárhol a világon használatba vehetnek. A jelentés elkészítése során részletes vizsgálatot folytattak, mely kimutatta, hogy a terroristák leginkább a sport témájú csevegőszobákat és az erotikus hirdetőoldalakat kedvelik. A felek ezeken a fórumokon keresztül léptek egymással kapcsolatba, itt közölték a célpontra vonatkozó adatokat, és gyakran ezeken az oldalakon jelentek meg azok a parancsok is, melyek a más országokban élő csoportok tagjait egy-egy akció megkezdésé- re utasították. Oszama bin Laden és más al-Kaida-vezetők is felismerték a tényt, hogy az interneten ingyenesen igénybe vehető kódolóprogramok segítségével kommunikációjuk hozzáférhetetlen marad mások számára. Erről az addig „láthatatlan szálról” 2001. szeptember 11., a World Trade Center lerombolása után szerzett tudomást a nagy nyilvánosság, amikor köztudottá vált, hogy a repülőgép-eltérítőket nemcsak a szimulátorprogramok kapcsolták az internethez, hanem a terroristák a világháló segítségével koordinálták hálózatukat, tevékenységüket.
Az internet ettől kezdve valóságos csatatérré vált, hiszen a terrortámadást követően az interneten megkezdődött az érintett kormányzatok terrorelhárító és biztonsági hivatalainak „nagytakarítása”, ugyanakkor a kiberterroristák felvállal- ták a nyílt harcot. Számos iszlám hacker-
csoport, köztük a magát al-Kaida-szövetségesként definiáló Gforce Pakistan és Pakistan Hackerz Club indított támadásokat az amerikai katonai és kormányzati weboldalak ellen, s a továbbiakban rendkívül megszaporodtak az ilyen jellegű terrorakciók a kibertérben.
Bezárt internetes kávézó a pakisztáni Peshavarban. A rendőrség feltételezése szerint innen is szerveztek terrorista támadásokat a neten keresztül Kép: AFP – Tariq Mahmood A változásra a szakemberek is felfigyeltek. Jim Kollegger, a biztonságtechnikai szoftvereket gyártó BBX Technologies igazgatója nyilatkozta a Fortune-nek: „Az új típusú támadások rosszindulatúbbak, mint az előzők, mert ezek már nem az alagsori kölykök.” Hivatalos részről ugyanakkor igyekeztek bagatellizálni a veszélyt. „A kiberterrorizmus általi veszélyt túldramatizálják, a terroristák nem az interneten keresztül fognak támadni, ugyanis adott esetben egy bombatámadás sokkal hatékonyabb lehet az ő szemszögükből” – jelentette ki a hannoveri CeBIT-en Bruce Schneier, a Counterpane Internet Security igazgatója, s véleményéhez csatlakozott Rainers Fahs, a NATO biztonsági szakértője is, aki szerint „természetesen a terroristák is használják az internetet… Véleményünk szerint azonban a terroristák nem szándékoznak nagy szabású internetes támadásokat indítani.”
2003 januárjában amerikai részről is azt propagálták, hogy túlzott a kiberterrorizmustól való félelem. James A. Lewis, a Center for Strategic & International Studies elemzője kijelentette: „Bár rengeteg számítógépes hálózatot veszélyeztetnek közvetlenül az online támadások, a kritikus infrastruktúrák (mint például az atomerőművek, repülésirányító központok, banki és pénzügyi rendszerek) közül csak keveset fenyeget hasonló mértékű veszély.”
Évi négyszázezer támadás
Az optimista nyilatkozatokat azonban hamarosan át kellett értékelni, mert a PC-k elterjedésével, az internetes lehetőségek bővülésével a következő években az internetes terrorizmus felerősödött, sokrétűbbé, összetettebbé vált, s egyre több támadás érte a kiszemelt amerikai és brit internetes oldalakat és szervereket. Egyrészt megjelentek a képben az immár jól kiképzett és ideológiailag motivált terroristák, másrészt beléptek a színre a professzionálisan precíz digitális gerillák, akik amolyan modern zsoldosként vállalták el – jó pénzért – a megbízásokat. A legtöbb támadást orosz, kínai és arab bázisokról hajtották végre, s a brit védelmi miniszter 2005-ben kénytelen volt elismerni, hogy a kormányzati, vállalati szervezetek, illetve a magánszemélyek hálózati biztonsága immár folyamatos veszélynek van kitéve. 2005-ben a hackertámadások száma 36 százalékkal emelkedett, s óvatos becslések szerint is elérte az évi négyszázezret. Ezek egy részét továbbra is a becsvágy vagy a csínytevés motiválta, de egyre többen gazdasági, illetve politikai-ideológiai okokból – pénzéhségtől vagy fanatizmustól és bosszútól hajtva – hajtották végre a behatolásokat.
Erre utalt az is, hogy egyre több támadás történt a politikailag érzékeny évfordulókon. Különösen az Egyesült Államok és az iszlám országok viszonylatában volt ez feltűnő. 2005 nyarán például már nemcsak központi intézményeket, hanem a guantanámói támaszpont internetes oldalát is súlyos támadások érték. Előbb egy mexikói-argentin (Xtech Inc. Group), majd egy iszlám hackercsoport (Iran Hackers Sabotage) törte fel a weblapot. Utóbbi elhatárolta magát a londoni véres merényletektől, de az amerikaiak iraki háborúja ellen tiltakozva több, mint 200 kormányzati oldalt tört fel, ahol politikai üzeneteket helyeztek el. Ez a „pacifista” hozzáállás azonban egyre kevésbé jellemző, mert 2005 nyarán az al-Kaida az utca mellett már az internetre is kiterjesztette terrorcselekményeit. Második számú embere Ajman az-Zavahri levélben hívta fel a tíz legjelentősebb lázadó vezér figyelmét arra, hogy a háború nagyobbik fele immár a média csatamezején zajlik, s a továbbiakban itt kell megnyerniük az emberek eszét és szívét.
Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy az évtized közepétől a világháló szerepe egyre inkább felértékelődik a terrorista szervezetek működésében, mert remekül használhatták a kódolt kommunikációra, és ezáltal tevékenységük összehangolására. Jelenleg is ezen keresztül terjesztik az ideológiát, toborozzák az új híveket, s tartják a kapcsolatot a korábban kiképzett, s jelenleg különböző országokban élő „sejtekkel.”.
A korábbi veszélyt bagatellizáló véleményeknek ezért ma már nyoma sincs, sőt minden érintett ország és intézmény gőzerővel dolgozik biztonsági rendszere – „tűzfala” – kiépítésén, megerősítésén. 2006. február 6-10. között a legtöbb terrorista támadásnak kitett amerikai védelmi minisztérium – kiberháborús (Cyber Storm) helyzetet szimulálva – tesztelte is a maga rendszerét, hogy ellenőrizhesse az intézményei és az ott dolgozó munkatársak reakcióját.
Elektronikus dzsihád
Az élet látványos fintora volt, hogy ezzel csaknem egy időben, 2006. február elején az iszlám országokból összehangolt támadássorozat indult meg dán weboldalak ellen a Jyllands-Posten című dán lapban közölt, majd több nyugat-európai újságban is megjelent Mohamed-karikatúrák miatt. Az iszlám hackerek január 30. és február 6. között 578 dán honlapot törtek fel, de az izraeli és amerikai webhelyekkel kiegészülve ez a szám megközelítette az ezret. A hackerek blokkolták vagy könnyedén feltörték és módosították a kiválasztott honlapokat, amelyeken vallásukat éltető, gúnyrajzokat elítélő, tiltakozásra buzdító szövegeket helyeztek el. Egyes magyar beszámolók „Az arabok már a spájzban vannak” címmel humorizáltak is a történteken, ám az érintettek nem vették tréfára a dolgot, hiszen a biztonságtechnikai szakértők tisztában vannak azzal, hogy az utcai után az „elektronikus dzsihád” is bármikor bekövetkezhet, miután a korábbi digitális gerillák egy része immár vérprofi radikális kiberterroristává képezte ki magát.
Az is aggodalomra ad okot, hogy az utóbbi két évben a virtuális támadások folyamatosan veszélyeztetik a G8 országainak biztonságát. Az érintett országokban ezért sorra új biztonsági rendszereket léptettek életbe, és a terrorizmus elleni harc keretében évről évre hatalmas öszszegeket fordítanak az informatikai biztonságra. A legtöbb kormány azonban továbbra is szupertitkos ügyként kezelni a digitális bűnözést és a kiberterrorizmust. Így csak ritkán kerülnek nyilvánosságra az olyan információk, amelyek alkalmasak volnának a mindinkább behálózódó társadalomban a pánikkeltésre. Tavaly karácsonykor például a sajtó megírta ugyan, hogy az amerikai védelmi minisztérium figyelmeztette a pénzügyi szektor szereplőit, hogy az al-Kaida internetes támadásra készül az amerikai tőzsdék és bankok ellen, de ennél sokkal több információ később sem szivárgott ki. Mint ahogy kevés részlet kerül nyilvánosságra a médiával, a szolgáltató rendszerekkel, a repülőterekkel vagy más gazdasági, társadalmi intézményekkel kapcsolatos fenyegetésekről is. A kormányzatok a megoldást inkább az elhárításra vagy a védelmi rendszerre bízzák azzal érvelve, hogy az immár folyamatos fenyegetések és támadások (amelyek többsége szerencsére sikertelen marad!) fölöslegesen tartanák izgalomban a lakosságot.
Az al-Kaida új taktikája
A támadásokat és a védelmi rendszerek sebezhetőségét azonban egyre kevésbé lehet titokban tartani. Az idén június 21-én például nyilvánosságra került, hogy ismét betörtek a Pentagon számítógépes rendszerébe, aminek következtében a védelmi minisztérium 1500 számítógépét azonnal le kellett kapcsolni a világhálóról. Robert Gates államtitkár aztán a sajtótájékoztatón elkottyantotta, hogy naponta több száz hackertámadás éri a minisztérium számítógépes rendszerét. Vagyis tudatosítanunk kell, hogy az internetes kiberháború létezik, s hatásosan pusztíthat, ha a kiberterroristák az utcai harcosokkal állnak kapcsolatban. Márpedig az al-Kaida új taktikájának megfelelően ez a kapcsolat már létezik. Tavaly a francia titkosszolgálat bukkant rá a magukat Allah katonáinak nevező, internetező radikális iszlám közösségre, amelynek Braziliában, Pakisztánban és Nagy-Britanniában is voltak tagjai, kapcsolatai, akik az interneten található csevegőoldalakon tartották a kapcsolatot, s így építették ki logisztikai és operációs rendszerüket. A megfigyelésről készült jelentés arról is beszámolt, hogy az iraki és afganisztáni dzsihád harcosokból álló közösség tapasztalt informatikai, illetve házi készítésű fegyverek és robbanószerkezetek készítésében jártas szakértőket toborzott annak érdekében, hogy internetes oldalakat, hálózatokat törjenek fel és tegyenek tönkre, illetve a kiszemelt nagyvárosokban utcai robbantásokat hajtsanak végre. A legutóbbi londoni merényletnek is feltételezhetően voltak internetes szálai, hiszen a titkosszolgálatok munkatársai egy dzsihadista honlapon már órákkal a robbantásra előkészített autók megtalálása előtt azt olvasták, hogy Salman Rushdie lovaggá ütése miatt támadás készül Nagy-Britanniában. A Joint Terrorism Analysis Centre szakértői most vizsgálják az események összefüggéseit, s próbálják felfejteni az ügy részleteit. Gordon Brown miniszterelnök mindenesetre a BBC televízió műsorában már most egyértelműen fogalmazott: fel kell ismerni, hogy az ország „al-Kaida-természetű fenyegetéssel néz szembe, az al-Kaidához kapcsolódó emberek részéről.” A szélsőséges iszlamista honlapokat folyamatosan figyelő amerikai SITE hírszerző csoport is közölte, hogy egy internetes fórumon a következő szövegre bukkant: „Vágyik-e London az al-Kaida robbantásaira?”, majd a szöveg úgy folytatódott: „Allah útján közlöm a jó hírt, Londont találat éri majd”.
A londoniak ezúttal megúszták a robbantásokat, de az elmúlt években kiképzett, Európába települt alvó „sejtek” bármelyike felébredhet a közeljövőben, s akcióba léphet. Különösen, hogy július elején Ajman az-Zavahri legújabb videóüzenetében radikálisabb fellépést sürgetett az Egyesült Államokkal és szövetségeseivel szemben, s a nyugati célpontok elleni támadásokra szólította fel a muzulmánokat.
Ne legyenek tehát kétségeink: a terroristák az utcán és a kibertérben is újra támadni fognak!
Csapásmérő zombihadsereg
A Cipher Trust számítógépes biztonsági cég közzétette a zombi-PC-k elterjedéséről készült listáját, amely azt bizonyítja, hogy a kiberterroristák ma már komoly „hadsereggel” rendelkeznek. A legtöbb zombi-PC (23 százalék) Kínában található. Második helyen az Egyesült Államok (12,57 százalék), a harmadikon pedig Németország (7,92 százalék) szerepel. A további sorrend: Dél-Korea, Franciaország, Spanyolország, Japán, Brazília, Nagy-Britannia és Olaszország. A szakzsargonban azokat a vírusokkal és szoftverekkel megfertőződött számítógépeket nevezik zombinak, amely felett a jogosulatlan és távoli felhasználók már átvették az irányítást, hogy céljaik elérésére használják azokat. A kiberháborúban a célpontokat megbénító adatfolyam általában ilyen, a világ minden részén szétszórt és távolról irányított ún. zombigépek tízezreiről indul meg, ezért szinte lehetetlen annak bizonyítása, hogy ki áll a támadás mögött. A kiberterroristák e számítógépek erőforrásait rendszerint DOS-támadások erősítésére használják, az államok közötti háborúkban viszont stratégiailag fontos intézményeket támadnak velük. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a saját befolyásuk alá helyezett számítógépeket a „támadók” ún. botnet-hálózatokba rendezik. Egy-egy botnet több száz, de akár több tízezer számítógépet is tömörít, amelyek az összehangolt támadás során lebéníthatják, elérhetetlenné tehetik a kiszemelt internetes szervereket, illetve illegális tartalmat is elhelyezhetnek rajtuk. A bevethető zombigépek számát ma már közel 10 millióra becsülik, s a Cipher Trust adatai szerint hetente csaknem 200 ezer új zombigép születik a széles sávú internet-hozzáférés gyors terjedésének köszönhetően.
Online maffia
A gazdasági jellegű kiberbűnözés már a múlt század utolsó évtizedében is jelen volt a világhálón, de ekkor még a kispályásoké – csalóké, adattolvajoké, pitiáner bűnözőké – volt a főszerep. A 700 dollárért kínált Mpack nevű program segítségével bárki hacker lehetett, s később a szoftver a turbósított változatáért sem kellett 1000 dollárnál többet fizetni.
A múlt század kilencvenes éveiben még elsősorban szórakozó diákok, kisebb hackerközösségek uralták a terepet, akik csínytevésből, becsvágyból dolgoztak, versenyeztek, s nagy többségüknek eszébe sem jutott, hogy digitális bűnözőként kamatoztassa a tudását. Hamarosan kiderült azonban, hogy az internet is nagy biznisz, s az amatőrök helyét mindinkább a profi specialisták vették át, akiknek nemcsak a vírusírás, a honlapfeltörés, az adatlopás, hanem a zsarolás, a csalás, a megszerzett hitel- és bankkártyaadatokkal való visszaélés, a kalózkodás is a profiljukba tartozott.
Néhány év elteltével a maffia is megjelent a világhálón, s a fontos pénzszerző területekért ma már éppúgy bandaháború folyik, mint az utcán. A bűnszövetkezetek rendszerint bérhackerekkel dolgoztatnak. A fehérgalléros bűnözők az egyetemeken, online fórumokon, számítógépes klubokban szemelik ki a megfelelő embereket, akik aztán számítógépes vírusokat és szoftvereket írnak, személyazonosságot lopnak, pénzt mosnak, szervereket törnek fel. A globális internet infrastruktúrájára a legnagyobb veszélyt az orosz, az ázsiai és kelet-európai hackercsoportok jelentik, amelyek elektronikus úton rendszeresen megbénítják a nyugat-európai vagy tengerentúli cégek, kormányhivatalok tevékenységét. A bűnözök módszere az ipari kémkedés, adatlopás; gyakran blokkolják, megváltoztatják a kiválasztott intézmény szervereit, honlapjait, adatbázisait, mindenféle online tevékenységet megbénítanak. Majd miután helyreállították a rendszert, küldenek egy üzenetet, amelyben pénzt követelnek, s ígéretet tesznek, hogy az eset nem ismétlődik meg. „Ha a kért összeg 40-50 ezer dollár, a cégek hajlandók fizetni, hisz egy újabb támadás nagyobb károkat okozna.” – jelentette ki Mick Deats, az FBI keretén belül működő Nemzeti Hi-Tech Bűnöldözési Egység igazgatója.
Villámháborúk az interneten
Kiberháborúról (cyberwar) a múlt században sokáig csak elméleti szinten esett szó. Az internet potenciális hadszíntérnek számított ugyan, de ilyen jellegű összecsapásra nem került sor, csak kisebb villongások adódtak: 1999-ben feltehetőleg orosz hackertámadás érte az amerikai védelmi minisztérium rendszerét (Moonlight Maze hadművelet), ahonnan titkos haditengerészeti kódokat és rakétavédelmi rendszerek specifikációit szerezték meg. Ugyancsak 1999-ben a koszovói háború befejezése érdekében a CIA próbált meg hackerbetörések révén hozzáférni Milosevics bankszámláihoz.
Az ezredforduló óta viszont több digitális villámháború is lezajlott már.
Az elsőre 2000-ben az Izrael és Libanon között kirobbant közel-keleti konfliktus során került sor, amikor októbertől már nemcsak hagyományos fegyverekkel, hanem az interneten is harcoltak a szembenálló felek. Miután a Hezbollah három izraeli katonát elfogott, Izrael új típusú technológiai csapást mért ellenfelére a kibertérben. A Hezbollah be is jelentette, hogy a hónap eleje óta weboldalának szerverét folyamatos és masszív támadások érik Izraelből és az Egyesült Államokból, majd válaszlépésként a mozlimpárti hackerek – „elektronikus dzsihád” keretében – több mint száz országból kezdték el bombázni – többek között – a külügyminisztérium, a kneszet, a hadsereg, a tőzsde, a bankok, az El-Al légitársaság weboldalait, de súlyos kár érte a legnagyobb internetszolgáltatót (Netvision) is. Egyetlen hét alatt több mint 140 ezer „rácsapást” észleltek az internetes infrastruktúrában, s a kiberháború a következő hónapokban is folytatódott, mialatt az arabpárti hackerek több mint 170 szervert bénítottak meg Izraelben, illetve az Egyesült Államokban.
2001-ben egy amerikai kémrepülőgép kínai kényszerleszállása miatt az Egyesült Államok és Kína között robbant ki hasonló konfliktus. Fegyverek nem dörögtek, de a világhálón a két oldal crackerei kemény támadásokat intéztek stratégiai fontosságú weboldalak ellen, ismételten komoly károkat okozva egymásnak.
2003 márciusában újabb háborús konfliktus eszkalálódott a világhálón. Az Irak elleni amerikai támadásra az interneten érkezett válaszcsapás. Az egyiptomi, marokkói, kuvaiti és indonéz tagokból álló iszlámbarát hackercsoportok közel négyszáz ellenséges weboldalra hatoltak be, s a kiberháború hetekig eltartott.
2005-ben feltehetőleg kínai hackertámadás indult az Egyesült Államok ellen (Titan Rain hadművelet), s többek között csapások érték a NASA, a Lockheed Martin repülőgépgyár, a hadsereg RedStone Arsenal bázisa, a Sandia National Labs nukleáris kutatóintézet számítógépeit, de ezúttal országok közti háborúskodásra nem került sor, mint ahogy Dél-Korea is kellő önmérsékletet tanúsított, amikor államilag kiképzett észak-koreai hackerek intéztek támadást a szomszéd ország intézményei ellen.
2007 februárjában viszont dél-koreai hackerek próbálkoztak meg a világ internetforgalmá- nak kezelésében segédkező tizenhárom számítógép lebénításával és ideiglenesen hármat sikerült is leállítaniuk, de ez az akció sem vont maga után kiberháborút.
2007 áprilisában-májusában az észt-orosz feszültségekből ismét kiberháborús konfliktus alakult ki. A tallinni orosz emlékmű eltávolítása után Észtországot koncentrált hackertámadás érte, aminek következtében lebénultak a kormányzati, parlamenti, miniszteriális weboldalak, de a május 18-ig tartó internetes támadások károkat okoztak a közigazgatásban, a média világában, a telefonközpontokban, a pénzvilágban, a gazdasági élet szinte minden ágazatában. Az összehangolt, tervszerű támadás eredetét később orosz szerverekig sikerült visszanyomozni, de a NATO szakértői a történteket nem minősítették katonai akciónak, mert a szövetségi szerződés értelmében a tagországoknak kötelességük lett volna a megtámadott ország segítségére sietni.
Szakértők szerint az ilyen kibertérben végrehajtott – háborúval fenyegető – támadásokra a közeljövőben is számítani kell. S az sem kétséges, hogy az ilyen kiberháború – amely egyes elemzők szerint a hidegháború helyébe lépett – a fejlett internetes struktúrával rendelkező országokban nagyobb károkat okoz majd, mint egy nyílt katonai összecsapás.
