Forrás: NOL

NOL * Népszabadság Online * 2007. július 19.

„Valóságos hadsereget” állít fel a Gázai övezet feletti ellenőrzést június 15-én megszerző Hamász palesztin iszlamista szervezet – mondta csütörtökön egy magas rangú izraeli katonai illetékes.

A Hamásznak máris 12-13 ezer fegyverese van, akik négy jól felszerelt és kiképzett ezredet alkotnak – tette hozzá a nevének elhallgatását kérő izraeli katonatiszt. A tiszt szerint a Hamásznak egy hónap alatt 20 tonna robbanószert és automata fegyvert sikerült átcsempésznie Egyiptomból.

Az izraeli hadsereg információi szerint a Hamász páncéltörő és légvédelmi rakétákkal is rendelkezik. „Nem kell sok idő hozzá, hogy a Hamász több tucat kilométer hatótávolságú Katyusa-rakétákra tegyen szert”, olyan típusúakra, mint amilyenekkel a libanoni síita Hezbollah a tavaly nyári háború idején Izraelt lőtte – tette hozzá a katonai vezető.

A katonatiszt szerint a zsidó államnak nincs sok ideje arra, hogy lecsapjon a Hamászra, még mielőtt az megerősödik. Hangsúlyozta, hogy a hadseregnek a Gázai övezetben végrehajtott műveletei „defenzív jellegűek”, a katonák csupán két-három kilométer mélységben hatolnak be a határ túloldalán.

A hadsereg közlése szerint 584 palesztin fegyverest ölt meg a Gázai övezetben 2005. szeptemberi kivonulása óta, s a Sin Bét belbiztonsági szolgálat által keresett 47 palesztint vett őrizetbe a behatolások során.

(MTI)

 

 

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

Comments are closed.