Nem jelent semmiféle veszélyt Magyarországra a jelenlegi információk szerint az ukrajnai Lemberg (Lviv) területen bekövetkezett vasúti baleset, amelynek következtében foszfor szivárgott ki több tartálykocsiból – tudatta Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője. A magyar katasztrófavédelem hivatalos megkeresésére az ukrán rendkívüli helyzetek minisztériuma közölte, hogy a balesetet helyi szintű veszélyhelyzetnek minősítik – mondta el a helyettes szóvivő. Az ukrán miniszterelnök-helyettes ugyanakkor a csernobili katasztrófához hasonlította a balesetet.
Szentes György közlése szerint az ukrán partnerszervezet kötelezettséget vállalt, hogy ha a baleset következménye bármilyen módon érintené Magyarország területét, erről időben tájékoztatnak. A Lemberg (Lviv) megyei Buszk körzetében hétfőn este felborult egy sárga foszfort szállító vasúti szerelvény több vagonja, és hat tartálykocsi kigyulladt. A baleset Ozsidov állomás közelében történt, Lembergtől nyolcvan kilométerre keletre. Következményei mintegy kilencven négyzetkilométeres körzetet érintettek, tizennégy település került veszélybe. A környékről nyolcszáz embert telepítettek ki.
A helyi katasztrófavédelmi központ tájékoztatása szerint a szerelvény, amely a kazahsztáni Dzsambulból tartott a lengyel határ felé, ötvennyolc vagonból állt. Az egyikből szivárogni kezdett a foszfor, majd meggyulladt, a tűz pedig átterjedt a szomszédos tartályokra. Tizenöt kocsi kisiklott és felborult. Hat tartálykocsi lángban állt, a tűzet csupán hat óra elteltével sikerült megfékezni.
A mentéshez mintegy ötszáz tűzoltót és kétszázhúsz rendőrt vezényeltek a térségbe. Közülük tizenöten megsérültek, tizenhárom ember állapota súlyos, őket kórházban ápolják. A rendkívül gyúlékony sárga foszforral való érintkezés agy-, csontsérüléssel, valamint májsorvadással jár. A balesetet követően az ukrán hatóságok vegyi riadót rendeltek el.
MTI