VÁGVÖLGYI B. ANDRÁS
Les gitanes de la Camargue
Televízió
Elfogult leszek. A Duna TV Mundi Romani c. romamagazinjának új rendező-operatőre, Cs. Nagy Sándor a barátom, régi harcostársam, láttam már Irakban, egy sivatagi iskola kerítésének tetején kamerával ügyeskedni, míg vagy ötszáz csadoros asszony kéjes megpiszkált libidóval morajlott alulöltözöttségének (atléta, rövidnadrág) látványán, láttam Hongkongban Super-8-as kamerával elkapni a hely szellemét, embernek felvevőgéppel (cselovek sz kinoaparatom) amerikai sivatagban keménykalapban és narancssárgában pompázó ősi pásztorködmönben. Nem egy kezdő. Egy ilyen Duna TV-s világcigány dolog nagyon is neki való: hajdani Fekete Doboz-os érzékenység, a low budget iránti türelem, és a kozmopolita nyitottság együtt van meg benne. Első Mundi Romani-s munkája a Camargue-ba vitte.
A Rhône deltája, a Camargue mágikus-misztikus lokalitása a francia kultúrának, éppen Arles alatt van, Van Gogh szelleme, tájai, színei kísértenek, a Camargue, mint afféle folyódelta, komoly madártani témapark – bár a Dunáét nem közelíti -, vadlovak és harci bikák lakhelye, az idős Jean Gabin ide vonult vissza öregkorára lovakat tenyészteni. Van vagy húsz éve, hogy először hallottam a Saint-Marie-de-la-Mer-i cigányfesztiválról. Egy idősebb francia ismerősömmel Woodstock meg 68, amerikai és francia, került szóba, az ismerős azt mondta: Woodstock, az konkrétan kutyafasza (bár nem volt ott, csak filmet látott), de a camargue-i romafesztivál, na az valami, az tényleg a szabadságról szól. Na azóta vagyok kíváncsi Camargue romafesztiváljára, ezzel az érdeklődéssel ültem tévé elé a félreeső szombat délutáni órán.
A Mundi Romani főcíme kicsit Rajnai András-os (vö. Pirx kalandjai), de ezért rögtön kárpótol a bevezető képsorok Django Reinhardt-os-Stéphane Grapelli-s aláfestőzenéje, valamint a nyugodt délfrancia képsorok. Minden évben május 24-én, Szent Sára ünnepén katolikus cigányok ezrei mennek Saint-Maries-de-la-Merbe, hogy védőszentjüket ünnepeljék, és csoportosan megmerítkezzenek a tengerben. Szent Sára a romák védőszentje, ám nem hivatalos szent, a Vatikán nem ismeri el, ami részéről szűklátókörűség, előbb-utóbb lecsap miatta Dan Brown, aztán majd nézhetnek, azért nem lesz olyan egyszerű egy roma Da Vinci-kódot kivédeni, mint például házi őrizetbe csukatni a házasodó-ördögűző zambiai érseket! Őszintén szólva, fesztiválilag nagyobb szabásra számítottam – ha már Woodstock! -, de hamar rájövök, hogy nem úti film, hanem érzelmekre ható novellisztika.
Keresztelő van Arles-ban: az Erdélyből Franciaországba jött Kovács család Sára nevű unokát keresztel. A család sebére gyógyír a kis Sára érkezése, a család nagyfiát, Wilhelm Kovácsot francia rendőrök vízbe fojtották a közelmúltban. Mint később kiderül, a húszéves fiút benzinlopás közben érték tetten a francia szervek, üldözőbe vették társával, a szintén romániai Daniel Munteannal. Az üldözés közben egy csatornába estek, Munteant kihúzták a rendőrök, majd eszméletlenre verték, így ő nem tud beszámolni, mi is történt Kováccsal. Az elmondás szerint jól úszó fiú belefulladt a csatornába, máig nem tudni, hogy a rendőrök miért nem segítették partra, és hogyan halt meg. Több aktivista is segíti a Kovács családot. Egy Kosovska Mitrovicából származó roma férfi, aki 27 éve él Franciaországban és egy cigány emberi jogi szervezet vezetője, aztán egy másik úr Albániából, aki 1996 óta él Franciaországban. Mellettük még egy aktivista ügyvéd segíti Kovácsékat. Az ügyvéd elmondja, hogy ő zsidó származású, a Vichy-Franciaországból több felmenőjét hurcolták haláltáborba, szerinte a közös szenvedéstudat egymás identitásának megértését is segíti, ő ezért állt a romák oldalára. Miközben templombelsőt látok, az ügyvéd, a keresztapa és a pap nagy elánnal mondja, hogy „Sára, je te baptise …”, azért az ügyről egy rendőrségi illetékest is szívesen hallgattam volna, már csak a hallgattassék meg a másik fél is alapon.
Az ügyvéd kérésére megállnak Arles határában, hogy megnézzék a franciaországi roma holokauszt emlékművét, mely kicsinyke ugyan, és nagyon nehéz volt felállíttatni, hiszen Vichy idején a Pétain marsall vezette Franciaország nemcsak zsidókat, de romákat is táborba zárt, sőt átadott a német hatóságoknak, ám ezeket az emlékeket nem őrzi szívesen a francia eleven emlékezet. Filmtörténeti érdekesség, hogy a Félelem bére c. film egy része is itt forgott (Le salaire de la peure, 1953; r.: Henri-Georges Clouzot, fsz.: Yves Montand, Charles Vanel. Rezümé: közelebbről meg nem határozott dél-amerikai országban kétszer két teherautósofőr nitroglicerint szállít kihívásokkal teljes körülmények között.) Állítólag a helyszín-deal része volt, hogy a Saint Gilles környéki roma KZ-láger nyomait is eltakarítja a stáb. Wilhelm Kovács anyukájának csak pillanatnyi vigasz az éppen megkeresztelt kis Sára, a középkorú asszony már nem akar élni, elvették a fiát tőle a francia rendőrök. A romák belegyalogolnak a tengerbe, a feltámadott Krisztus a mennybe be, hogy helyet foglaljon az Úr jobbján. A műsor szerkesztője Bársony Kata, és a szűk keretek között (26 perc) jól szerkesztett, fordulatos adás. A hangalámondó hangja viszont iskolás, némileg elidegenítő, jobb volna egy profi. Jó nézni is, és ha nem is Cs. Nagy legjobb Fekete Doboz-os teljesítményére hajaz (látványszempontból korunk Franciaországa sem egy 90-es évek közepi Csecsenföld, legfeljebb majd két éve a párizsi banlieu, de most nem arról beszéltünk, illetve csak részben), mindenképpen a Duna TV saját gyártású dolgai között a jobbak közé tartozik.
(Mundi Romani – Duna TV, szombat, 14.30)
Élet és Irodalom
51. évfolyam, 28. szám
