Levelezés 2007-07-12 22:24
A jót tényleg ne feledjük
Domonkos István, Budapest
Rosszul esett, hogy a lap július 10-i számában levelem mellett megjelent Lázár György néhány gondolata (Zsidómentők, partizánok, forradalmárok, MH, júl. 11.). Én ugyanis – hasonlóan Török Bálinthoz – igyekszem felidézni olyan történelmi tényeket, amelyek azt mutatják, hogy Magyarországon a vészkorszak idején sem volt mindenki gazember, és a rendőrök sem voltak mind Eichmann segítségére a zsidók vagonba gyömöszölésénél. Nem is éreztem volna késztetést itthon maradásra a háború után, ha nem győződtem volna meg arról, hogy a német megszállás idején is volt számos derék, tisztességes magyar ember, aki az üldözött zsidók segítségére sietett.
Előző levelemben Koszorús Ferenc példáját említettem (Koszorús ezredes posztumusz előléptetése, MH, júl. 10.). Most következzen Kálló Ferenc tábori főesperes, katolikus pap, a budapesti katonai helyőrségi kórház plébánosának története. Sok bujdosó zsidót, katonaszökevényt megmentett. A nyilasok elfogták, megölték.
Nézzék Cavallier József újságíró esetét, a Szent Kereszt egyesület elnöke volt, sok zsidót (főként megkeresztelteket) mentett meg. A nyilasok rálőttek, de életben maradt.
Hallják Szalai Pál történetét: Szálasi megbízásából a párt és a rendőrség összekötője volt! 1944-ben titokban jelentkezett a Zsidó Tanácsnál, és rendőri kapcsolatai révén sok embert megmentett. Bizony nagyon fontos szerepe volt a gettó elleni nyilas szervezkedés leállításában. Ilyen és hasonló történet nagyon sok volt. Valóban, a jót nem szabad feledni.
Domonkos István, a Bajcsy-Zsilinszky Társaság régi tagja, Budapest
