Népszabadság * Para-Kovács Imre * 2007. július 13.
Éppen készültem keblemre ölelni édes hazámat abból az alkalomból, hogy a nyár tiszteletére abbahagyta kicsit a politikát, amikor megint csalódnom kellett, és ölelésre lendülő karjaim lehanyatlottak.
A Bunkó Büszkeség Napjának eseményei azon tény leszögezésére kárhoztattak, hogy a fejlődés lépcsőit egyszerűen lehetetlen kihagyni, és egy negyven éven át bunkóságra szocializálódott országból nem lesz a demokrácia fényes napja alatt hipp und hopp európai állam, hanem végig kell menni a kihagyott hatvanas, hetvenes és nyolcvanas éveken, meg kell tanulni köszönni, mosakodni és evőeszközöket használni, valamint a minimális politikai kultúrát, de persze, ezt a legvégén.
Kisebbséget nem verünk.
Többséget sem verünk, de ezt most nem részletezném, mivel a turbómagyarok folyamatos hisztériájával ellentétben azt tapasztalom, hogy semmi veszély nem fenyegeti a többséget ebben az országban.
Leírjuk tehát százszor: kisebbséget nem verünk, és megpróbáljuk becsempészni az üzenetet a táncos-hasraesős nagy nézettségű varietéműsorokba is, mert aki kisebbséget ver, az újságot nem nagyon olvas, illetve csak olyat, ahol ez az üzenet némileg eltorzítva jelenik meg, mint például: kisebbséget csak akkor verünk, ha nem hajlandó lesunyt tekintettel osonni a mellékutcákban, és parancsszóra kitisztítja a bakancsunkat.
Nem ez az igazi üzenet, ha szabad megjegyeznem.
„Buzikat a Dunába, zsidókat meg utána!”
Ez is egy üzenet, köszönöm, értettem, legalább nincs az a nyakatekert, kényszeres mellébeszélés, mint Csurkánál volt, semmi bankárkormányozás, semmi genetikai nemzetlerohanás. Mi vagyunk a nácik – jelentette ki ez a csoport magáról, és én kénytelen vagyok elhinni nekik, miért is kételkednék.
A kételkedés lehetősége pusztán azért merült fel bennem, mert a blogomon jelentkezett az egyik résztvevő, és kikérte magának a minősítést. Nos, a téves öndefiníció ebben az esetben semmit sem jelent.
Itt kellene létrejönnie az új politikai törésvonalnak, miszerint vannak pártok, amelyek semmilyen közösséget nem vállalnak a nácikkal, és vannak olyanok, amelyek kibúvókat keresnek, hogy ne kelljen egyértelműen szembefordulni velük.
Innentől rém egyszerű a helyzet, mert utóbbiaknak semmi keresnivalójuk Európában, előbbiek pedig lehetnek bénák, populisták, esetleg önveszélyesek, azonban legalább letudták a hetvenes éveket.
