Forrás: Népszava

Így szól a hír: „Megelégelve a rendőrség fokozatos erkölcsi és anyagi lezüllését, valamint a honvédség operetthadsereggé zsugorítását, fővárosi civilek egy csoportja úgy döntött, saját kezébe veszi a nemzet védelmének megszervezését”. Bizony! Egy kávéházi szegleten néhány magyar összehajolt, és eldöntötték, itt az idő, most vagy soha, Nemzeti Gárda kell. Olyan, amely „ha szükséges, akkor a kellő rend- és honvédelmi feladatokat ellássa”. Teszik ezt a haza sorsa iránti olthatatlan aggodalomból, szigorúan pártsemleges alapon. Amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az egyik alapító zászlóatya, Vona Gábor a Jobbik nevű párt elnöke, s máris csatlakozott a nemzetvédő munkához több olyan jeles személyiség, mint például a néhány év előtt még MIÉP-színekben jeleskedő, antiszemita kirohanásaival botrányba keveredő Franka Tibor. S hogy teljesen nyugodtak lehessünk e Nemzeti Gárda tekintetében, megtudtuk, hogy a Magyarok Világszövetségének mindenkori elnöke (jelenleg az ugyancsak higgadtságáról ismert Patrubány Miklós) lesz a mindenkori tiszteletbeli elnök.

Valahogy nem látom tisztán, hogy a pártelkötelezettségtől ekképp független Nemzeti Gárda hogyan is képzeli el működését. Valami efféle civil kezdeményezés már volt a magyar történelemben a horthysta fehérterror idején, akkor Rongyos Gárdának hívták, s számos nevezetes ténykedés tette emlékezetessé a jó urakat. A rendszerváltáskor meg az egyik legközösebb követelés volt a Munkásőrség nevezetű „Nemzeti Gárda” azonnali feloszlatása. Szóval nem tudom, hogy most demokráciában, amikor a fegyveres és rendvédelmi szervek létezését és működését szigorú törvények szabályozzák (a fegyveres erők főparancsnoka különben a köztársasági elnök), hogyan fog regnálni a mi Nemzeti Gárdánk? Lesz fegyvere – kard, puska, miegyéb – a gárdának? Mert miféle Nemzeti Gárda az, amelynek nincsenek megszentelt fegyverei? Ki és mikor fogja megparancsolni a bevetésüket? Továbbá: ők fognak gyújtogató, randalírozó, zsidózó utcai garázdákat ráncba szedni? Vajon mit szól mindehhez a gárda bejegyzéséért felelős bíróság? Engem meg az is érdekel, milyen egyenruhában tisztelhetem majd gárdistáinkat. Pufajkát fognak hordani, avagy vitézkötéses mentében látják el – a pártsemlegességéről ismert P. Mobil együttes indulóinak hangja mellett – honmentő munkájukat?

Szász István

Comments are closed.