Népszabadság * Kácsor Zsolt * 2007. július 7.
Kép: MTI – Oláh Tibor Az elmúlt napokban érdeklődéssel figyeltem, hogy a Klubrádió debreceni műsorát június végén megzavaró tüntetők botrányos akciója hogyan fordul át önmaga paródiájába. A kivörösödött fejjel ordító, uszító nacionalista jelszavakat skandáló, árpádsávos zászlókat lengető demonstrálók saját magukat tették nevetségessé önfelmentő magyarázkodásaikkal és vádaskodásaikkal. Ők már ott tartanak: a Klubrádió műsorát nem zavarta meg senki, de ha meg is zavarta valaki, az valószínűleg szocialista provokátor volt, aki le akarta járatni a tiszta tekintetű, nemes lelkű magyar jobboldali hazafiakat.
De aki ott volt a tüntetésen, az nagyon jól tudja, hogy mi történt.
A Belga söröző főtéri teraszán 16 órakor megkezdődött Bolgár György Megbeszéljük című műsora, amelynek meghívott vendége Kósa Lajos polgármester, Bazsa György, a városi közgyűlés szocialista frakcióvezetője, Gondola Zsolt, a Független Fórum elnöke volt, valamint jómagam, mint helyi tudósító. A kétórás műsor első fele rendben lezajlott, 17 óráig nem történt atrocitás. Jól öltözött, rendezett, tisztes kinézetű polgárok gyűltek körénk, ám pontban 17 órakor kiderült, hogy ezek a jól szituált emberek azért jöttek, hogy botrányt csináljanak. Hogy miért éppen 17 órakor kezdődött a tüntetés? A történtek megértésének alighanem éppen ez a kulcsa. Kósa Lajos polgármester egy másik elfoglaltságára hivatkozva – mint azt az adás elején előzőleg bejelentette – 17 órakor távozott a helyszínről. A politikus fölállt az asztaltól, megtett két lépést, s abban a pillanatban fölharsant az uszító kórus: az előbb még nyugodt, rendezett arcú polgárok üvölteni kezdtek, lehazaárulóztak, lekommunistáztak, lezsidóztak minket, s azt skandálták, hogy „takarodjatok”.
Az még érthető volt számomra, hogy a tüntetők csak akkor kezdtek kiabálni, amikor a polgármestert távozni látták. Elvégre jobboldali politikusba nem akarták beléfojtani a szót. De az már furcsa, hogy a demonstráció szervezői a rendőrségen pár nappal korábban miért éppen 17 órától jelentették be a megmozdulást. Vajon azt is tudták előre, hogy Kósa Lajos éppen 17 órakor hagyja ott a műsort? S ha tudták, akkor kitől értesültek róla? Ha pedig nem tudták, akkor miért éppen 17 órától kértek engedélyt a tüntetésre, amikor a műsor 16 órakor kezdődött? Azt nem feltételezem, hogy Kósa Lajos az általa szélsőségeseknek tartott tüntetőkkel a háttérben egyeztetne. De valamilyen háttéregyeztetésnek történnie kellett, mert aligha hihető, hogy a tüntetők véletlenül jelölték meg a megmozdulás kezdeteként a 17 órát.
Miután a demonstrálók megzavarták az adást, a műsor megszakadt, s a beszélgetés csak mintegy húsz perc múlva folytatódott, de nem a főtéri teraszon, hanem a söröző egyik belső helyiségében. A teraszon ugyanis lehetetlennek tűnt a folytatás: két-három méterrel mögöttünk olyan hangosan ordítottak és fütyültek az emberek, hogy a saját hangunkat sem hallottuk. A Megbeszéljük 18 órakor véget ért, ekkor Orosz József újságíró műsora kezdődött, változatlanul a belső helyiségben, mert odakint zajlott a tüntetés. Fél nyolc körül a söröző bejárati ajtajából figyeltem az eseményeket, amikor megpillantottam egy operatőrt – mint később megtudtam: az Echo TV-nek dolgozott -, amint néhány tüntetővel huzakodik. Az emberek lökdösték, a kameráját ütögették, s megpróbálták megakadályozni abban, hogy felvételeket készítsen. Odarohantam hozzá, eléje álltam, s azt mondtam a tüntetőknek, hogy hagyják dolgozni a kollégát. Ekkor felém fordultak, komcsiztak, hazaárulóztak, buziztak, zsidóztak, majd az egyik tüntető a nála lévő zászlórúdat felülről lefelé meglendítette, s fejbe vágott. A nem túl erős ütést a kalapom fölfogta, de a meglepetéstől elállt a lélegzetem: hogy jön ez ahhoz, hogy fejbe vágjon? Mindez pár percig tartott, aztán elült a csatazaj. Amikor az inzultus történt, még nem láttam rendőröket, de utána pár perccel megpillantottam néhány egyenruhást, a tömegtől vagy tíz méterre álldogáltak. Mondtam egyiküknek, hogy az előbb fejbe vágtak, de nem reagált rá, én meg nem forszíroztam tovább a dolgot, hiszen feljelentést nem állt szándékomban tenni. Megtette az MSZP helyi szervezete.
A történtek utóélete nem kevésbé érdekes.
Két nap múlva, szombaton a Magyar Nemzetben azt nyilatkozta az egyik tüntető, hogy engem senki sem vert fejbe, hanem – írja a lap – „egy meglengetett zászló selyme sodorta le az újságíró kalapját”. (Aki ott volt, látta: nem is esett le a fejemről a kalap, hiszen azt az ütés még inkább a fejembe nyomta.) De figyeljünk csak a lágy, gyengéd megfogalmazásra: „a meglengetett zászló selymére”. Tételezzük föl, hogy az árpádsávos zászlók nem vászonból, hanem selyemből készülnek: vajon milyen vastagnak kell lennie a selyemnek ahhoz, hogy meglengetve lesodorjon egy kalapot a földre?
De a következő héten a tüntetők még tovább mentek az önfelmentésben. Sajtótájékoztatót tartottak, és sajtóközleményt is kiadtak, amelyben az olvasható: „az operatőr tolakodó módon, agresszíven közelítette meg a tüntetőket, az őt megszólító emberekkel goromba, provokatív hangnemben, őket azonnal letegezve beszélt. Az ott álló tüntetők előbb udvariasan, majd határozottabban felszólították a közeli forgatás abbahagyására, zászlókat tartottak, illetve lendítettek a kamera elé”. Ezek után következem én: „Kácsor Zsolt (kéretlenül) beleavatkozott a szóváltásba, próbálta meggyőzni a tüntetőket arról, hogy joguk van a közelben forgatni. Az elé tartott zászló selymét elhúzta, ezzel is előidézve, hogy a zászló rúdja kissé meglökje fején a kalapot, az ezt követő másodpercben a zászlórángatás miatt ingerültté vált tüntető egy hirtelen reflexmozdulattal meglökte az újságírót”.
Szóval ott tartunk ma, hogy nem a demonstrálók inzultáltak engem és az operatőrt, hanem mi őket. S ezen a ponton be kell vallanom valamit: lebuktunk. A tüntetőknek igazuk van. Mindaz, amit eddig elmondtam, az hazugság. A valóság ezzel szemben az, hogy az MSZP országos elnöksége, sőt maga Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lefizetett néhány provokátort, aki jobboldali tűntetőnek adta ki magát Debrecenben, és ezek a lefizetett alakok nacionalista, antiszemita jelszavakat skandáltak a Klubrádió műsora alatt, hogy lejárassák a tisztességes jobboldaliakat. De Gyurcsány nem érte be ennyivel: lefizette az Echo TV operatőrét, hogy a kamerája bekapcsolásával provokálja őket, majd engem is rávett arra hogy avatkozzam közbe. Odaszaladtam hozzájuk, és odasúgtam a beépített provokátoroknak, hogy a jobb hatás kedvéért zsidózzanak már egy kicsit. Miután a felbujtásomra haragot színleltek, s dühösen elküldtek Izraelbe, megrántottam az egyik árpádsávos zászló szövetét, és teljes erővel fejbe vágtam magamat a zászlórúddal. A lefizetett tüntetők ekkor elismerően bólintottak.
Így történt.
Csupán egyet sajnálok: hogy Gyurcsány Ferenc elfelejtette lefizetni a rendőröket, akik nem tudják, hogy valójában nem történt semmi, úgyhogy elkezdtek nyomozni az ügyben.
A napokban már föl is hívott egy rendőrtiszt azzal a kérdéssel: biztos vagyok-e benne, hogy árpádsávos zászlóval vertek fejbe, és nem nemzetiszínűvel? Először nem is értettem a kérdést. Van-e különbség a kétfajta zászló között a fejbe verés szempontjából? De ahogy egyre többet gondolkodom a dolgon, kezdek rájönni: ha ütnek, a nemzeti színek talán jobban fájnak.
