Tenisz
Vaidisova háromszor félbeszakított meccsen győzte le Mauresmót (Fotó: Reuters – Toby Melville)
A cseh Nicole Vaidisova majdnem négy óra alatt győzte le Wimbledonban a címvédő Amélie Mauresmót a női egyes nyolcaddöntőjében. Ebből két óra húsz percet töltöttek a pályán, a többit az öltözőben vagy a játékosok pihenőjében. Mert ugye mondani sem kell, hogy megint esett. Méghozzá sokat, Vaidisováék mérkőzését például háromszor kellett megszakítani. „Nagy győzelem volt a mai – mondta Vaidisova. – Nem rajongok a füves pályáért, de úgy érzem, mérkőzésről mérkőzésre jobb teljesítményt nyújtok. De azért, mert legyőztem a címvédőt, még nem gondolok a tornagyőzelemre, a következő meccsre koncentrálok, Ivanovic is nagyon nehéz ellenfél lesz.” Két tinédzser találkozik tehát egymással az elődöntőbe jutásért, Vaidisova 18, Ana Ivanovic 19 éves. A szerb egyébként az orosz Nagyja Petrovát győzte le fordulatokkal teli mérkőzésen.
Mauresmo tizennégy kettős hibát ütött, és arra panaszkodott, hogy rosszul adogatott. A francia játékos műtéte óta nem találja önmagát, de azt mondja, mindent megtesz, hogy mielőbb formába lendüljön.
A legnagyobb meglepetés mégsem Mauresmo kiesése volt, hanem az, hogy a francia Marion Bartoli legyőzte a harmadik helyen kiemelt, és az utóbbi időben kitűnő eredményeket elérő Jelena Jankovicot. „Nekem nem olyan óriási meglepetés a győzelmem – mondta a huszonkét éves francia játékos. – Ott vagyok a legjobb húsz között a ranglistán, és még nem nyertem meg Wimbledont, csupán egy mérkőzést egy előttem rangsorolt ellen. Tizenhat éve azért dolgozom, hogy jól szerepeljek a nagy versenyeken és legyőzzek nagy játékosokat.” Bartoli tovább is menetelhet, hiszen a legjobb négy közé a 31. helyen kiemelt holland Michaella Krajicekkel találkozik.
Szvetlana Kuznyecova megállította a 16 éves Tamira Paszeket, igen könnyen verte a Gyementyjevát és Golovint is legyőző osztrákot. Lábsérüléssel bajlódva Serena Williams legyőzte a szlovák Hantuchovát, és az elődöntőbe jutásért Justine Henin ellen lép majd pályára, de eddigi teljesítménye még sérülésmentesen is kevés lesz a belga legyőzésére.
A nők a sok esőzés ellenére is viszonylag egyenesben vannak, a férfiaknál azonban bőven van lemaradás, hiszen több mérkőzést még a harmadik fordulóból sem fejeztek be. A második helyen kiemelt Rafael Nadal és a svéd Robin Söderling még hétfőn kezdett el játszani, Nadal meccslabdáig is eljutott a harmadik szettben, de a svéd ezt hárította, majd kiegyenlítette a játszmaállást. Lapzártakor – amikor csütörtökön négy, illetve három játék lejátszása után már másodszor megszakadt a mérkőzésük – a döntő játszmában 4:4 volt az eredmény.
Szávay Ágnes is befejezte a wimbledoni tornát, miután párosban a cseh Uhlirovával elvesztette második fordulóbeli találkozóját.
Nők, nyolcaddöntő: S. Williams (amerikai, 7.)-Hantuchova (szlovák, 10.) 6:2, 6:7, 6:2, Bartoli (francia, 18.)-Jankovic (szerb, 3.) 3:6, 7:5, 6:3, Krajicek (holland, 31.)-Granville (amerikai) 6:3, 6:4, Ivanovic (szerb, 6.)-Petrova (orosz, 11.) 6:1, 2:6, 6:4, Vaidisova (cseh, 14.)-Mauresmo (francia, 4.) 7:6, 4:6, 6:1, Kuznyecova (orosz, 5.)-Paszek (osztrák) 6:3, 6:2.
Férfiak, 3. forduló: Juzsnyij (orosz, 14.)-Nieminen (finn, 18.) 7:5, 7:6, 6:3, Björkman (svéd, 19.)-Arthurs (ausztrál) 6:2, 6:1, 6:4, Hewitt (ausztrál, 16.)-Canas (argentin, 22.) 6:4, 3:6, 6:3, 6:4. Nyolcaddöntő: Ferrero (spanyol, 20.)-Tipsarevic (szerb) 7:5, 6:3, 7:6.
Női páros, 2. forduló: Mirza, Peer (indiai, izraeli, 16.)-Szávay, Uhlirova (magyar, cseh) 6:4, 6:3.
FG

