Forrás: HETEK

II. Abdalláh jordániai király szerint a Hamász iszlamista palesztin terrorszervezetnek le kell mondania a Gázai övezet ellenőrzéséről.

II. Abdallah”A Gázai övezetnek Ciszjordániától való elszigetelése katasztrofális csapást mér a palesztinoknak az önálló állam megteremtésével kapcsolatos reményeire” – szögezte le a jordániai uralkodó az al-Gad című független jordániai lapnak adott interjúban. „Felszólítjuk testvéreinket, rendezzék a helyzetet, és tartózkodjanak a kész tények politikájától, amely nem szolgálja a nemzeti érdekeket a megszállás feltételei közepette” – tette hozzá.

II. Abdalláh szerint a Hamász a Gázai övezet feletti ellenőrzésének meghosszabbítása rontja a térség 1,5 millió lakosának életét, a palesztin belviszályból pedig csak Izrael húz hasznot. A király hangsúlyozta: kedvezőbb eredményeket szeretett volna látni a múlt hétfőn az egyiptomi Sarm-es-Sejkben Hoszni Mubarak egyiptomi és Mahmúd Abbász palesztin elnökkel, valamint Ehud Olmert izraeli kormányfővel tartott találkozón.

„Jobb eredményeket szerettem volna elérni a palesztinok számára. Azt szeretnénk, hogy kezdődjön meg a politikai folyamat, de a következő hónapokban benyújtandó világos izraeli terv nélkül eredménytelen lesz mindaz, amit teszünk” – monda az uralkodó, hozzátéve, hogy világos békestratégiára van szükség a békéhez.

A Hamász két héttel ezelőtt „államcsínnyel” átvette az uralmat a Gázai övezetben, kiűzve onnan a rivális Fatah biztonsági embereit. Abbász elnök június 14-én menesztette a Hamász-többségű egységkormányt. Jordánia támogatásáról biztosította a Szalám Fajjád vezette új kormányt, amelyet viszont a Hamász illegitimnek tart.

(MTI/ITAR-TASZSZ/AFP)

Comments are closed.