Forrás: Népszava

Egyetlen politikai párt sem támogatta azokat az emberjogi szervezeteket, amelyek a Móse Kacav volt államelnökkel (képünkön) kötött vádalku ellen tiltakoztak. Ám így is több mint 20 ezer ember töltötte meg szombaton este a tel-avivi Rabin teret. A pártpolitikától mentes nagygyűlés résztvevői követelték, hogy az ügyészség ne elégedjen meg a szexuális zaklatás vádjával és a felfüggesztett börtönbüntetéssel, hanem emeljen vádat Kacavval szemben megerőszakolásért is. Emberjogi szervezetek a Legfelsőbb Bírósághoz fordultak, amely utasította az államügyészt: hétfő délig indokolja meg, miért kötötte meg a vádalkut. Kacav lemondása tegnap lépett életbe.

Az új elnök, Simon Peresz, július 15-én foglalja el hivatalát. Addig Dalja Icik, a knesszet elnöke helyettesíti az államelnököt. A Kacav körüli bonyodalmak még a tavalyi libanoni háború befejezésének tegnapi évfordulóját is háttérbe szorították. A lapok mindenesetre emlékeztettek, hogy a háború céljának kikiáltott két elhurcolt katona kiszabadítását Izrael máig sem érte el és hollétükről, valamint hogylétük- ről sem kapott semmilyen hírt. A harmadik elhurcolt katona, a Gázában fogolyként tartott Gilad Salit ügyében titkos tárgyalások folynak. Az ügyben illetékes izraeli tisztségviselők a börtönben találkoztak azokkal a Hamász-vezetőkkel, akik szabadon bocsátását követeli a radikális palesztin szervezet a fogolycsere keretében. Ugyanakkor a Hamász katonai szárnya folytatta a rakétatámadásokat Szderot izraeli város ellen és „véres bosszút” ígért egy izraeli megtorló támadás közben életét vesztett egyik vezetőjéért.

Yehuda Lahav (Tel-Aviv)

Comments are closed.