Ha nem a magyar futballról lenne szó, akkor írhatnánk, hogy „belehúzot a Debrecen”, mivel azonban az előző évek megedzettek bennünket, ezért kerülnénk az efféle jelzőket. Tudniillik szerintünk nincs olyan csapat, amelyik ne volna erős a magyar bajnoknak… Ami a lényeg: az Európai Labdarúgó-szövetség nyoni székházában kisorsolták a Bajnokok Ligája párosításait, a magyar bajnok DVSC-TEVA a második körben az északír Linfielddel vagy a svéd Elfsborggal találkozik. Az első mérkőzésre július 31-én vagy augusztus elsején kerül sor Debrecenben, a visszavágót egy héttel később játsszák.
Szima Gábor, a hajdúsági futballcsapatot működtető zrt. elnöke nem örült a hír hallatán: „A 14 lehetséges riválisból hármat szerettünk volna elkerülni, a lengyel, az izraeli és a svéd bajnokot. Sajnos alaposan belehúztunk, hiszen aligha kell bizonygatni, hogy az északíreken bizonyosan túllépő Elfsborg milyen színvonalat képvisel. Jobban örültünk volna, ha a többiek közül kapunk ellenfelet, de ez van, ezt a feladatot kell megoldanunk” – nyilatkozta az MTI-nek. Fieber Péter másodedző ugyancsak óvatosan fogalmazott: „Természetesen el tudtunk volna képzelni könnyebb ellenfelet is, de ezt szánta nekünk a sors. Bízom benne, hogy jobbak leszünk az összesítésben, keményen dolgozunk, mert feltett szándékunk továbbjutni.”
Az UEFA-kupa első selejtezőfordulójában a bajnoki ezüstérmes MTK Budapest az örmény FC MIKA-val, míg a Magyar Kupa-győztes Budapest Honvéd a moldovai FC Nistru Otacival találkozik. Supka Attila, a Honvéd vezetőedzője: „Hét éve a Debrecennel csatáztak ugyancsak az UEFA-kupa selejtezőjében, akkor a DVSC kettős győzelemmel búcsúztatta őket” – nyilatkozta az MTI-nek. Garami József, az MTK mestere: „Érdekes, hogy hat brazil futballista is van a keretükben, de ez van, így kell továbbjutnunk.”
MTI-információ

