„A Fasori Evangélikus Gimnáziumnak a hazai evangélikus iskolahálózat zászlóshajójává kell válnia, programom is ennek megvalósítására szól” – mondta lapunknak Ódor László, hazánk volt svájci nagykövete, a gimnázium két éve megválasztott igazgatója.
„Igyekszünk megmutatni az ifjúságnak, hogy aki hisz, az nincs egyedül. Fontosnak tartjuk azt is, hogy olyan fiatalokat bocsássunk ki, akikben a család vagy karrier dilemmája nem vetődik fel” (Fotó: Hegedűs Márta)– Nem éppen historizálónak indult a beszélgetésünk; megtekintettük az éppen zajló érettségit, közben a minőségi oktatás lehetőségeiről kezdtünk beszélni. Ennyire szívügye a magasra helyezett mérce?
– Az egyetlen terület, ahol ma a jövőért lehet tenni, az a köz- és a felsőoktatás. Nem a gazdaság, nem a magas politika és nem is a kultúra, hanem kizárólag az oktatás. Itt dől el a közösség sorsa. Két éve, amikor elvállaltam a Fasori gimnázium vezetését, azzal jöttem ide, hogy az iskola konzervatív-liberális szellemiségét kell megerősíteni. Konzervatív alatt azt értem: megtanítani a gyerekeket a jó kiválasztására és megőrzésére; a liberális pedig azt jelenti az én olvasatomban, hogy biztosítani kell az egyéni és a közösségi szabadságot. Elindítottunk egy nemzetközi klubot, van Ordas-körünk – ez filozófiai kör -, és működtetjük az Arany János önképzőkört. Sport- és korongozókörünk is van. Mindennek lényege az öntevékenység. A fiataloknak tizennégy éves koruk felett tudniuk kell szervezni az iskolai demokráciát.
– Megmenthető még a közoktatás? Visszaszerezhető a tanári pálya rangja?
– Elindultak olyan folyamatok, amelyek a tanár, a diák és a szülő hármasának együttműködését erősítik. A tanárnak autentikusnak kell lennie, de nem autokratikusnak. A tanár- és tanítóképzésnek is meg kellene újulnia. Sajnos éppen most verik szét a tanárképző főiskolákat. A tanárképzést nem szabadna a bolognai folyamatba belegyömöszölni. Ahogy létezik a svájci Sonderweg (Külön Út – a szerk.), ugyanúgy kell lennie magyar külön útnak is. Nemzeti identitásunk fontos része a történelem, a nyelv és a hozzá kötődő irodalom ismerete. Összességében, a mostani melléfogásokkal együtt is úgy látom, hogy a magyar iskola megmenthető.
– A legszebb elmélet sem ér semmit, ha nincs meg az anyagi háttér a megvalósításához. A Fasori gimnázium finanszírozása megoldott? Elegendő az állami támogatás?
– Hálás vagyok a magyar népet képviselő parlamentnek, hogy a költségvetésből kapunk annyi pénzt, amennyiből működni tudunk. Hálátlanságnak érzem, hogy mindenféle elnyomatásról beszélünk.
– Az egyházi iskolák általában panaszkodnak, hogy kevés a támogatás. Az egyházi egyetemeken egyes karok megszüntetése is felvetődött végső lehetőségként. Ön miért nem panaszkodik?
– Én csak annyit mondok, hogy tisztességesen kell kezelni a pénzt. A költségvetési támogatást arra kell fordítani, amire adják. Tudni kell előremenekülni a gazdasági bajok elől. Fontos az együttműködési készség. Hunvald György VII. kerületi szocialista polgármesterrel kitűnő az együttműködésünk, miközben egyikünk sem adja fel erkölcsi-világnézeti álláspontját. Létezik közös érdek. Ők is örülnek annak, hogy a Fasori gimnázium a kerület híressége. Egy bankkal is kooperálunk: a sajátjaként működtet majd egy a szabadtéri sportpályánkra felhúzandó létesítményt. Napközben tornateremként használhatjuk, délután piaci alapon hasznosítja a bank, a haszonból pedig mi is részesedünk. Egy német mondást idéznék: „Gyújts egy szál gyertyát, ne panaszkodj a sötétségre.”
– A fenntartó, az evangélikus egyház mennyivel járul hozzá az iskola kiadásaihoz?
– Szinte semmivel. Tavaly hárommillió forintot kaptunk tőlük, azt is célirányos felhasználásra. Én nagyobb fenntartói felelősséget várnék el.
– Mennyiben egyházi iskola az önöké? A vallásosság hogyan jelenik meg napi működésében?
– Ha lehet, evangélikus tanárokat veszünk fel, mert ezzel behozzuk azt a világlátást, amelynek lényege a kompromisszumkeresés. Leendő diákjaink a magyar és a matematika szóbeli és írásbeli mellett hittanból is felvételiznek. E beszélgetés alkalmával a hithez való hozzáállásukat vizsgáljuk meg. Lelkészi ajánlást elvárunk. Ha nincs, különösen megvizsgáljuk a jelöltnek a hithez való viszonyát. Minden reggel imával kezdődik, és minden délután imával zárul a tanítás. A hittanórákon felekezet szerinti lelkész oktatja a diákokat – megjegyzem, az evangélikus diákok létszáma harminc százalék alatti. Igyekszünk megmutatni az ifjúságnak, hogy aki hisz, az nincs egyedül. Fontosnak tartjuk azt is, hogy olyan fiatalokat bocsássunk ki, akiknek igényük lesz családban élni, akikben a „család vagy karrier” dilemmája nem vetődik fel. Ez nem egyházi érdek, hanem a köz érdeke.
– A híres Fasorhoz képest, amely olyan hírességeket adott a magyar közéletnek, mint Neumann János, Harsányi János, Wiegner Jenő, tehát a „tudós iskolához” képest hol állnak ma színvonalban, felkészültségben? Szabad egyáltalán összevetni az egykori és a mai gimnáziumot?
– Sokáig hasonlítgattak bennünket a nagy hírű iskolához. Nagy bajok voltak itt a kilencvenes évek elejétől. Idekerülésem után még egy évig tartott, amíg az egyház elhatározta magát, hogy nem támogatja tovább a missziónak álcázott minőségtelenséget, hanem a minőség bástyáját építi fel itt. Hogy mennyit sikerül megvalósítani a programunkból? A tanári kar lassan változik. Csak az új, fiatal kollégákkal lehet igazán változtatni a mechanizmuson. Ehhez tartozik az is, hogy jobban megnézzük, kiket veszünk fel diáknak. Új osztálytípust indítottunk, a 9 E-t, ahol az „E” az elitre utal. A Fasornak olyan zászlóshajónak kell lennie, ahol elitképzés folyik. Az 1952 előtti diákjainkból ma húszan tagjai a Magyar Tudományos Akadémiának. Itt csak a minőség és a teljesítmény számított, ezért a zsidóság köréből is sokan adták ide a gyermeküket a huszadik század első felében, akkor a diákság ötvennégy százaléka tartozott az izraelita felekezethez. Visszatérve az elitképzésre: nemcsak egy-egy iskolában, hanem országos szinten is égető szükség lenne rá, mert működőképes elit nélkül Magyarországnak nincs jövője.
Pintér Attila
