Forrás: HETEK

„Mindenkinek, barátnak és ellenségnek, minden jót kívánok, ennyi volt, vége” szavakkal köszönt el a brit képviselőtestülettől Tony Blair brit miniszterelnök június 27-én több mint egy évtizedes hivatali idő után, miután átadta a kormányfői stafétabotot utódjának, Gordon Brown pénzügyminiszternek. Az ambiciózus politikus nem tűnik el a nemzetközi porondról, a jövőben a közel-keleti konfliktus rendezésében fog kulcsszerepet vállalni.

Tony Blair leköszönő brit miniszterelnök a közel-keleti béketárgyalásokat folytató Kvartett követeként fog a jövőben tevékenykedni – áll abban az írásos nyilatkozatban, melyet a Kvartettet alkotó négy ország, az Egyesült Államok, az Európai Unió, az ENSZ és Oroszország adott ki szerdán, véget vetve a Blair jövőjével kapcsolatos spekulációknak. A leköszönő brit kormányfő számára nem jött váratlanul a felkérés, hiszen Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzóval közösen tartott utolsó sajtótájékoztatóján is kifejezésre juttatta, hogy kész segíteni bármiben, amiben tud. „Mindenki tudja, aki számára fontos, hogy nagyobb béke és biztonság legyen a világban, hogy az izraeli-palesztin kérdés tartós rendezése ehhez elengedhetetlenül fontos” – mondta Blair, hozzátéve, hogy a maga részéről mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy egy ilyen megállapodás megszülethessen.

Blair kinevezéséről szóló felvetést mind az izraeli, mind a palesztin fél pozitívan fogadta, Ehud Olmert izraeli miniszterelnök még korábban támogatásáról biztosította Blairt, Silvan Shalom volt külügyminiszter szerint pedig „Blair már bizonyította barátságát Izrael felé, és ha a jövőben is kitartana állásfoglalásai mellett, akkor korrekt és kiegyensúlyozott közvetítő lenne belőle”. Egyes diplomáciai források szerint azonban gondot okozhat, hogy Blair George W. Bush amerikai elnök elkötelezett támogatója, és Nagy-Britannia iraki szerepvállalása sem teremt kedvező feltételt a volt miniszterelnök közel-keleti szerepvállalásához. Más források szerint azonban Blair „megkerülhetetlen” államférfiúvá vált, akinek szabad bejárása van a világ vezetőihez. Még ha nincs is túl nagy hitele az arab világ vezetői előtt, akkor is olyan nagy befolyású politikai vezetőről van szó, akivel mindenki „szóba fog állni”. (folytatás )

Comments are closed.