Forrás: hirszerzo.hu

2007. június 28. 14:34

Két ember életét vesztette csütörtökön a Görögországban pusztító erdőtüzekben.

Az eset az ország középső részén található Vólosz város mellett történt: az áldozatok gépkocsiját körülzárta a tűz, és ők az autót elhagyva hiába próbáltak kimenekülni a lángok közül.

Az egy hete tartó rekkenő hőségben számos kisebb-nagyobb tűzgóc keletkezett Görögországban. A Vólosz melletti erdőtűzben több tucat tűzoltó harcol az erős szél szította lángok ellen, tűzoltó repülőgépek támogatásával. Egy másik, nagy kiterjedésű erdőtűzben – ugyancsak az ország középső részén – mintegy száz tűzoltó harcol a lángokkal, miközben a levegő hőmérséklete hetedik napja makacsul negyven fok fölött van.

Súlyos a helyzet az Athéntől száz kilométerre északra fekvő Dervenokhoria környékén, az erdőtűz oltását itt is erős szél nehezíti. Ráadásul a fenyőerdőben felrobbant egy világháborús akna, és félő, hogy több ilyen robbanószerkezet van még ott. A hatóságok azt gyanítják, hogy a Dervenokhoria melletti erdőtűz okozója egy villanypóznánál történt robbanás volt, amelyet a kánikula miatt túlmelegedett transzformátor okozhatott.

Leszámítva a két csütörtöki áldozatot, a 110 éve legerősebb görögországi hőhullámban eddig tíz ember halt meg, többségük szívrohamban. Hasonló okok miatt Cipruson négy ember halálozott el. A Limasszol közelében pusztító erdőtűz oltásához Izrael három tűzoltó repülőgépet küldött a szigetországba. A ciprusi meteorológusok azt jósolják, hogy a pokoli meleg csak szombaton fog alábbhagyni, a jövő héten pedig újabb hőhullámra kell számítani. (MTI)

Comments are closed.