Egyesült Államok: nem várható jelentősebb változás. Brown – csakúgy, mint elődje – atlantista, és támogatja a Fehér Ház külpolitikai törekvéseit, de várhatóan bizonyos távolságot tart majd George Bush elnöktől. A „különleges kapcsolat” nem változik, Brown azonban készül 2008-ra, egy esetleges demokrata elnökre.
Irak: a háttérből „csendben” támogatta Irak lerohanását, a közelmúltban azonban azt mondta, hogy a szerepvállalás „új szakaszba lépett”. Blairrel ellentétben – aki a stabilitás megteremtéséhez kötötte a kivonulást – több lehetősége van a politikai manőverekre. Valószínű, hogy rövid időn belül csökkenti a csapatok létszámát Irakban, szélsőséges esetben egy éven belül kivonhatja a brit alakulatokat az arab országból. Sok múlik az amerikai elnökválasztáson.
Afganisztán: Irakból ki, Afganisztánba be. Folyamatosan erősítenek a britek
a közép-ázsiai országban, az év végére eléri a létszám a nyolcezret. Brown nem változtat, az al-Kaida és a tálibok elleni küzdelem fő frontvonala számára Afganisztán marad.
Irán: együttműködik a nemzetközi közösséggel, támogatja az ENSZ-szankciókat. „békés megoldásra” törekszik, de nem zárja ki a katonai opciót sem. Nagyon valószínűtlen azonban, hogy támogatna egy esetleges Irán elleni katonai csapást.
Izraeli-palesztin konfliktus: kevésbé érdekli, mint Tony Blairt, ezért nem várható, hogy London az élére áll az amúgy sem létező békefolyamatnak. Blairt amúgy most nevezték ki különmegbízottnak.
EU: a rugalmas, pragmatikus, laza Európában és a szabadpiacban hisz. Kissé távolodni fog Nagy-Britannia az EU centrumától, de nem jelentősen. Pénzügyminiszterként blokkolta az euró bevezetését.
