Budapest egyik legérdekesebb hangszerének tartja a Dohány utcai Zsinagóga orgonáját Fassang László orgonaművész, aki augusztus 26-án játszik a zsinagógában, a Zsidó Nyári Fesztiválon. A műsor két részből áll majd: először az egyik legnépszerűbb orgonakompozíció, Liszt Ferenc műve, a Preludium és fúga Bach nevére hangzik el, majd Jean-Ariste Alain darabja, a Fantasmagorie, Litanies. Pályatársa, Duruflé az ő emlékére alkotta Prelúdium és fúga Alain nevére című művét, ahogy egy évszázaddal korábban Liszt Ferenc Bach nevére. A második részben Fassang László együtt improvizál Palya Beával, pontosabban az énekesnő dalainak témáira variál. Elsőként egy szlavóniai református, de ökumenikus tartalmú, Magasztallak én tégedet kezdetű népének szólal meg, majd szefárd zsidó dallamok csendülnek föl, köztük az Énekek Éneke egyik versének feldolgozása, végül az est cigány dalokkal zárul.
(MTI)

