2 perces interjú: Polgár Zsófia olimpiai bajnok sakkozó
Egy éve költözött Izraelből Kanadába Polgár Zsófia, és most is csak a szimultán kedvéért utazott Magyarországra.
– Lassan a világon mindenütt otthon érezheti magát. Magyarország, Izrael és most Kanada. Hogyan került oda?
– Ortopéd szakorvos férjem munkája miatt költöztünk Torontóba, most ott élünk a két fiunkkal. Egy kicsit furcsa most itt játszani, nagyon régen nem ültem már sakkasztalnál, csak az interneten keresztül oktatok rendszeresen.
– Ezt hogyan kell elképzelni? Ül a gépénél és chatel?
– Bárki beléphet a blogomra, és ott beszélgethet velem. Jelenleg harminc tanítványom van, köztük nagy örömömre több magyar is.
– Ügyesek?
– Eléggé. Bár az, hogy meddig jutnak, elsősorban az ő elszántságuktól és szorgalmuktól, nem pedig az én tudásomtól függ.
– A sakk helyett mi tölti ki a szabad idejét?
– A festészet. Bár belsőépítészként végeztem, most inkább az ecsettel barátkozom. Állítólag nem vagyok tehetségtelen, de azért még nem tervezek önálló kiállítást.
– És gyakoribb hazai viziteket?
– Már a mostani is történelmi esemény, a hat unokatestvér először van egyszerre Magyarországon. Mi, a három Polgár lány, illetve a szüleink ennél jobban talán semminek sem örülünk.bf

