TEPLÁN ÁGNES
Nekem a Tátra a Himalája
Felvidéki városok. Szerkesztette Sas Péter. Mesélő képeslapok sorozat, Noran Kiadó, Budapest, 2007. 320 oldal, 6500 Ft
Az Ipoly-parton és a kéken hullámzó Karancs-hegyen is túl, volt egyszer egy Gömörország. Volt egyszer, hol nem volt. Meséskönyvekre emlékeztető borítójával hívja fel magára a figyelmet a Felvidéki városok című album. A múlt századi képeslapokból és irodalmi szövegekből készült válogatásban Pozsonytól Kassáig, Krúdytól Mikszáthig minden a távollévőre emlékeztet. Valamennyi írás, akár művelődéstörténész, szépíró vagy utazó tollából született, azt a Felvidéket keresi, amely Magyarország nemzetiségi, nyelvi, történelmi sokszínűségének prizmája volt. E régióról szóló szakirodalmak jeles szerzői közül kiemelkedik Divald Kornél, „a szentek fuvarosa”, a magyarországi város és műemlék-fényképezés úttörője, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, akinek 1925-ös Felvidéki séták című művéből olvashatunk részleteket. Egy száz évvel korábbi honismereti könyv Mednyánszky Alajos tollából a Vág-völgyének bemutatására vállalkozott. A Vág folyó tátrai forrásvidékétől ellapozva Liptótól Trencsénen át, Nyitrán keresztül minden út a „kis Rómába” vezet, amelyet a báró Nagyszombat című írása örökített meg.
A válogatás egyik izgalmas vállalkozása a felvidéki társadalom átalakulásának nyomon követése az iparosodás, a vasúthálózatok kiépítése mentén. A dzsentrisedő nemesség és a feltörekvő kassai polgár kontrasztjából bontakozik ki a soknyelvű, -rendű, -rangú Felső-Magyarország lakossága. Megtudhatjuk, hogy a felvidéki ember alapvetően urbánus természet volt, hivatalnoki állásokat töltött be, és az irodalmi tehetségben leginkább a prózára hajlott. Igen szellemes antropológiai kitérőt olvashatunk Szombathy Viktor írásában: „Komárom táján azt mondják, hogy minden idegen, nyugtalan s különös eszme Gömör felől érkezett, a csallóközi ember számára Gömör megye – mint a gyermekek előtt az üveghegyen elterülő titokzatos Almaország – hétköznapi járásra, rögtön az Ipolynál kezdődik, s tart talán Kassáig is. „Az már gömöri ember”: mondják az északkeletről jöttmentekre, kicsit keleti, kissé nyughatatlan úrhatnám, furcsa beszédű. Nem alföldi.”
Gömörország nevezetességei között említi a szerző Petőfi táblabíróságát, Mikszáth gimnáziumi éveit, Blaha Lujza szülőhelyét Rimaszombaton. E vármegyéről szóló fejezetekben kevesebb szó esik Betlérről, és Krasznahorkáról, viszont több figyelmet kapnak a várakkal nem büszkélkedő, egyéb műemlékekben gazdag városok. A Dobsinán át meredeken ívelő hegyi úton elhagyva Gömört, a magas hegyeiről és üdülőiről híres Szepességbe érkezünk. Késmárkról olvashatjuk az album egyik legszebb szövegét, Krúdy Gyula nosztalgiáját:
„A romjaiban andalgó Thököly-vár mögött alföldi diákok tanulták a leckét, a hársfaleveles promenádon karöltve sétálgató cipszerkisasszonyok tüntetőleg és hangosan fitogtatták a magyar szót, a kis vasúti állomáson az esti vonat beérkezésekor korzózó hölgyek (a városban egyetlen aszfalttal borított területe), amíg ropogva sétáltak, magyar dalokat dúdolgattak, a szárnyvonal masinisztája szívesen időzött a késmárki állomáson.”
Tátraszéplakról küldte üdvözletét Kosztolányi; erős dohányos lévén kapkodott a levegő után, mint aki ráébredt et in Kárpátia ego. A magyar irodalom kedvelt szepességi városáról, Lőcséről írt Szalatnai Rezső, a „fehér asszony”-romantika gyökereit kutatva A fekete városban. A Szepességből a Branyiszkói-hágón átkelve érkezünk Sáros vármegyébe, ahol két várost ismerhetünk meg részletesen; Eperjest és a Hollókőhöz „hasonló sorsa jutott” Bártfát.
A Felvidéki városok nosztalgikus világa békés üdvözlet a múltból, emlékkönyv a magyar, szlovák, német, zsidó lakta városok életéről. Túrócz és Árva kivételével, az album széles ívben fogja át Felső-Magyarország valamennyi nevezetes vármegyéjét, városát. A történelem és a hétköznapok ritmusváltásaiból, megnyíló pillanatfelvételek az emlékezés lehetőségei. A távol lévő Felvidék negatívjainak előhívása e könyv olvasásának kalandja. Emlékezni csak a távollévőre lehet, ahogyan csak a távollévő üdvözölheti az itthon maradottat. Efféle távollétet őriz időtapasztalatában valamennyi műalkotás, ezért a Felvidékre való emlékezés Krúdyn, Mikszáthon, Jókain keresztül lehetséges, és a műemlékekkel, tájakkal való személyes találkozás alkalmával, ez utóbbiaknak ajánlott irány a Murány, a kényelmeseknek pedig maradjon Surány és a felvidéki képeslapok.
Élet és Irodalom
51. évfolyam, 25. szám
