Forrás: Emih

Az 

ortodox hitközség a 18. század elején jött létre, alapítói Bécs környéki, illetve cseh-morva zsidók voltak. Az első zsínagógát 1778-ban építették. Vélelmezhető, hogy a kezdetektől működött Chevra Kadisa a településen. A közösség első rabbija Strasser Eliezer volt, aki 1827 körül tevékenykedett. A 19. század folyamán a településen folyamatosan működött rabbi. A közös­ség hitéletét 1891 és 1910 között Saul Brach irá­nyította, aki jesivát működtetett, számos köny­vet írt, s beszédeit is összegyűjtötték és kiadták. Nagymagyar utolsó rabbija Brach Naftali Cvi volt, akit Auschwitzban öltek meg. Brach rabbi édesapja Saul a 19. század legnevesebb magyar rabbijai közé tartozott. Jómaga a „20-as években lett Nagymagyar rabbija. A tőle fennmaradt mű a Dvár Nicáv aggádikus Bblia magyarázatokkal foglalkozik.

A helyi zsidó közösség tagjainak többsége szatócs, kisiparos, állatkereskedő és földműves volt. Bár kiemelten jómódú személy köztük nem volt, 1938 után mégis megkezdődött kiszo­rításuk az élet különböző területeiről. A telepü­lésen 1941-ben 1785 lakos élt, ezek közül 251 vallotta magát izraelitának.

1944 tavaszán a nagymagyari zsidókat össze­gyűjtötték, és Dunaszerdahelyre szállították, ahonnan valamennyiüket Auschwitzba depor­tálták. A háború után az elhurcoltak 10-15 szá­zaléka tért vissza. Többségük azonban az 1940-­es évek végén alijázott, így a nagy múltra visszatekintő hitközség megszűnt.

A megemlékezés hanganyagon