Forrás: Magyar Hírlap

A zsidó állam hadserege levegőben és földön készen áll a támadásra (Fotó: Reuters – Dylan Martinez)

Hosszú távú repülőgyakorlatokat hajt végre az izraeli légierő egy esetleges Irán elleni támadás esetére. A Maariv izraeli lap értesülései szerint az izraeli harci gépek a levegőben történő üzemanyag-felvételt, illetve földi célpontok elleni szimulált támadásokat gyakorolnak. Az újság értesülései szerint a gyakorlatok „jó ideje” zajlanak már, a védelmi minisztérium azonban csak most járult hozzá az információ közléséhez.

Időközben az ISNA hírügynökség szerint az iráni belügyminiszter kijelentette, hogy országa immár száz kilogramm dúsított uránnal rendelkezik. Irán a natanzi nukleáris létesítményben végzi az urándúsítást, több száz (talán több ezer) centrifuga segítségével. A dúsított urán az atomerőművek fűtőanyagaként és az atombomba alapanyagaként is hasznosítható, egy bombához a szakértők szerint mintegy ötszáz kilogrammnyi ilyen anyag szükséges.

Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai csúcsdiplomatája, Javier Solana ma találkozik Ali Laridzsanival, a nukleáris ügyekért felelős iráni főtárgyalóval Lisszabonban. A cél, az egyeztetés folytatása annak érdekében, hogy Teherán működjön együtt a nemzetközi közösséggel atomprogramjával kapcsolatban.

Az ENSZ az urándúsítás leállítását követeli Irántól, Teherán azonban erre nem hajlandó. A két diplomata legutóbbi, madridi tárgyalása után Irán fokozta az urándúsító tevékenységét. A világszervezet biztonsági tanácsa az ügyben két ízben határozott Irán-ellenes szankciókról, a büntető intézkedések újabb köréről jelenleg egyeztetés folyik a BT öt állandó tagja között. Nyugaton feltételezik, hogy Irán atomfegyver előállítására törekszik, míg Teherán szerint programja békés célú.

Titkosszolgálati előrejelzések szerint egy esetleges iráni atombomba nukleáris fegyverkezési versenyt indíthat el a Közel-Keleten, amelybe Egyiptom és Szaúd-Arábia is beszállna. Izrael korábban jelezte: megakadályozza az iráni bombát, bár azt is közölte, hogy a perzsa állam még messze van az előállítástól. Teheránban ugyanakkor több ízben kijelentették: „Az atomprogram átlépte azt a pontot, ahonnan már nincs visszaút.”

MH-összeállítás

Comments are closed.