. évfolyam . szám,
– Ötvenéves. Blueszenészeknél még majdnem gyerekkor.
– Nem ilyen egyszerű. Például: az imént a buszon megkérdeztem egy lányt, hol kell leszállnom. Azt mondta, majd szól. Amikor a megállóhoz értünk, annyit közölt: itt tetszik leszállni. Nehéz azzal szembesülni, hogy olyan lány is bácsiként kezel, akit amúgy még megnéznék, ha nem volnék nős.
– Nézni csak szabad.
– Szabad, csak nincs értelme. Ha az ember néz, megfogan benne a vágy, a nézelődés tehát bűnt szül. A vágy meg szereti, ha megkapja, amit akar. Az ember így megcsalja a feleségét, hazudozik, az rájön, féltékeny lesz, tönkremegy a kapcsolat, elválnak, a gyerekek csonka családban nőnek fel – pedig csak nézelődtél egy kicsit.
– Jó címre jöttünk? Tényleg a Dirty Blues Band énekesével beszélgetünk?
– A dirty szót csak a többi bandatag kedvéért hagytuk a zenekar nevében, én már ki nem állhatom.
– Az 1989-es indulásakor is póz volt a mocskosság?
– Dehogy volt póz! Én változtam meg. Négy éve megtértem, elfogadtam Jézus Krisztust megváltómnak. Akkor kihajítottam az életemből az alkoholizmust, a paráználkodást. Tudom, miről beszélek: válások, csonka családban növekvő gyerekek vannak mögöttem, nők tönkrement élete. És akkoriban már a szakmában is azt mondogatták: tehetséges volt ez a Tamás, milyen kár, hogy vége. Mindig részeg a színpadon, fogalma sincs, mi lenne a dolga, és elment a hangja is. Igazuk volt.
– Vidám vasárnaposként a Hit Csarnokban fog énekelni?
– Akik azon a színpadon zenélnek, régóta a Hit Gyülekezetének tagjai, én meg még kisiskolás vagyok. De nincs kizárva.
– A bandatagok hogyan fogadták a jófiúsodást?
– Először megijedtek. Aki nem tudott együtt élni a helyzettel, elment. Aki meg maradt, rájött: zenekar csak így létezik, hiszen nem iszom el az agyam. A blues banddel volt gondom nekem is, morfondíroztam, vállalható-e vagy sem. De az a helyzet, hogy szeretem. És most sem azt kiáltozom a színpadról, hogy hol, melyik gyülekezetben vagyok, nem csinálok propagandarendezvényt egy blueskoncertből.
– Véletlen, hogy a Dirty Blues Bandet, amely a Karthago sipítozós hardrockjához és az East dzsesszrock zenéjéhez képest új irány volt, épp a rendszerváltáskor hozta össze?
– Nem. Egy zenésznek a rendszerváltás azt jelentette, hogy nem kell nyolcvanhét pecsétet kérni párttitkártól, tanácstól; ha ki akarok adni egy lemezt, nem kell Erdős Péter ülepét nyalogatni, elég csak agilisnak lenni és jó zenét játszani. Úgy döntöttem hát, meg kell néznem, milyen lenne, ha elölről kezdeném. A Dirty Blues Band úgy indult, hogy doboltam, vagyis azt csináltam, amihez kedvem volt.
– Mégsem írt társadalmi-politikai témákról. A szólásszabadság nem érintette meg?
– Volt olyan bácsi, aki 1989-ben egy kocsmában megveregette a vállam: Tamáskám, nagyon jó volt, amit Prágában műveltetek. Kérdeztem, volt a koncertünkön? Aztán kiderült, hogy Deutsch Tamással kever. Ennél több közöm nem volt a politikához. Nehéz ugyanis a rendszerváltást megítélni. Mert annak, hogy ne kelljen pecséteket gyűjteni egy lemez kiadásához, meg hogy ne legyen balhé, megvolt az ára. Cserébe mindenkinek maradt ideje, hogy hazavigye a Lenin-szobrot, privatizálja a kávéskészletet, a tányérokat Józsi elvtárs vigye haza, a villák meg Pista elvtárséi legyenek.
– Vagy Feri elvtársé – ha már villa.
– No igen. Persze ebben jobbról is, balról is sokan benne voltak. A szólásszabadság pedig 1989 előtt is megvolt. Ha Kádár-viccet hallottam, azonnal továbbmondtam. Nem vagyok okos közgazdász, de akkor már számomra is nyilvánvaló volt, hogy a rendszer gazdaságilag omlik össze – erről is nyugodtan beszélgettem kocsmai társaságban. Értünk már nem jött a fekete autó. Persze sosem tudni, ért-e emiatt hátrány. Mondjuk, anyagi.
– Már azt is lehet tudni, kik hallgatóztak. Hogyhogy nem szakadt szét a szakma, amikor kiderültek az ügynökügyek?
– Úgy, hogy a besúgók nyolcvan százalékáról már akkor is tudtuk, hogy kicsodák. Volt olyan diszkós, akit a háta mögött csak őrnagy úrnak hívtunk: nyilvánvaló volt, hogy a belügynek dolgozik. Volt, akit csak téglának hívtunk. Vikidál Gyulán, mondjuk, meglepődtem. Hozzátartozik a történethez, hogy egyszer leültünk, s szinte a nyakamba borulva kért bocsánatot.
– Megbocsátott?
– Persze. Azt mondtam: ne hülyéskedj már. Egyrészt megbüntetett már a Jóisten, hozzá fordulj, ő megbocsát, nekem ezzel semmi dolgom. A legfelháborítóbbnak azokat tartom, akik nem képesek kiállni, hogy benne voltak, és elmondani. Miért kell ezt húsz éve húzni-halasztani?
– Önnel nem próbálkoztak a szolgálatok?
– Velem? Én alkalmatlan vagyok ilyen munkára. Először is mindent kipofázok. Aztán meg nem tudok megjegyezni egy titkos jelszót. „A Plaszpigálon ismét meleg gesztenye kapható”, válasz: „Bizony, finom az”. Na, az ilyeneket nem tudom észben tartani.
– Hogyhogy? Rengeteg dalszöveget kell a fejében tárolnia.
– Aki ismer, tudja, hogy azokat is el-elfelejtem. De a lényeg besúgóügyben ugyanaz, mint a narkónepperek esetében: csak a kishalat fogják meg, a legnagyobb elosztó mindig megússza. Nézzük már meg: a legnagyobb „nepper” dísztemetést kapott, és vannak, akik máig istenítik. Megértem persze, hogy az, aki fű alatt ellophatta a fél sínt, akire nem szóltak rá, ha tökrészegre issza magát ácsolás közben, az visszasírja azt az időt. Vagy aki mondjuk lakást kapott.
– Ha már lakás: 39 négyzetméteres albérletéről énekel egy dalban. Tényleg nincs lakása?
– Édesanyámtól örököltem egy ötven négyzetméteres panelt. Már nyakamon is az állam, hagyatéki tárgyalással akarnak rólam pénzt lehúzni. A 39 négyzetméter nemrég még valóság volt, szó sincs arról, hogy valamely közprobléma allegorikus kifejeződése lett volna a szöveg. Ötvenévesen lett csak lakásom. Mindegy. Mi másként gyűjtünk kincseket. Biztos több pénzt keresek, ha van tehetségem az önmenedzseléshez – de bevettem azt a szocialista dumát, hogy a nép gyermeke az érték, aki megmarad őszintének, nem rontja meg a pénz, és mindenhová gyalog jár.
– Amikor megkerestük, azt kérdezte, jobbos vagy balos lap vagyunk-e. Mást mond az egyiknek, mint a másiknak?
– Nem. Csak nem vagyok tájékozott a közéleti lapokról, és keresztényként keményen elutasítom az antiszemitizmust.
– Ez most hogy jön ide? Csak nem azt akarja mondani, hogy a jobboldal egyenlő az antiszemitizmussal?
– Nem, az viszont tény, hogy egyes orgánumai és csoportjai olykor átcsapnak erre a területre. Ezzel egyébként maguknak ártanak a legtöbbet. Egy rakás szavazó, akinek amúgy elege lenne Gyurcsányból, fél, és ezért mellette marad.
– Az is természetes, hogy művészek, zenészek nem nagyon emelték fel a hangjukat az őszödi beszéd után?
– Aki elkötelezte magát politikai oldalak mellett, az ugyanott maradt. Én sehová sem tartozom, így elmondhatom: a beszéd nyelvezete fölháborított. Egy miniszterelnök nem beszélhet így, mert sohasem magánember – még a mellékhelyiségben is milliókért felel. Ne csodálkozzunk, ha bunkó az ország, amíg a vezetője is megenged magának ilyeneket. Azt javaslom Gyurcsány Ferencnek: térjen meg! Az ő bűneit is megbocsátja az Úr, és azt is megtanulhatja, hogyan illik beszélni. És persze eljöhetne a szombati koncertemre. Utána aztán elbeszélgethetnénk emberségről, szeretetről, méltóságról, felelősségről. Biztos nekem is lenne tanulnivalóm!
