Az egyik ramallahi luxushotel a gázai Fatah-elit menekültszállásává vált. Az itt élők gazdagságuk jeleit, mely miatt a Hamasz szemeiben annyira gyűlöltté váltak, még mindig magától értetődő módón viselik: D&G kézitáskák, Rolex órák, súlyos arany ékszerek. Azonban nem mind arany, ami fénylik.
Néhány nappal ezelőtt a 40 éves Samira al-Tajih asszonyt meglehetősen kellemetlen élmények érték otthonában. Pénteken hajnali fél négykor gázai otthonának ajtaját valószínűleg hét Hamasz-tag törte be. Halott férjének fotójára géppisztolyukból sorozatot adtak le, majd autójának kulcsát követelték tőle. Mielőtt elmentek volna, még zsebre vágtak néhány értékes dolgot, s megígérték: „Visszajövünk.” Samirának több se kellett, néhány óra múlva már ott állt az egyetlen Gázából Izraelbe vezető határátkelőhelyen, ahol több óra várakozás után bebocsátást nyert.
Így került Samira al-Tajih a ramallahi Grand Park Hotelbe, a város legszínvonalasabb helyére. A számlára nem lesz gondja, hiszen azt egyenesen Mahmúd Abbász elnöki palotájába küldik, ugyanis Samira az Abbász által vezetett Fatah szervezet régi emberei közé tartozik. Apja a PFSZ tagjaként Izrael elleni megmozdulásban vesztette életét, emellett hozzáment ahhoz a Jad al-Tajih nevezetű emberhez, aki a Fatah égboltozatán felemelkedő csillagnak számított. Tajih az egyik legbefolyásosabb tisztviselője volt a palesztin központi titkos ügynökségnek, melynek nemzetközi kapcsolatait irányította. Tavaly szeptemberben vesztette életét négy kísérőjével együtt, mikor a Gáza-övezeten áthaladva támadás érte kocsijukat. Mahmúd Abbász a Hamaszt nevezte meg a támadás felelőseként.
„Még egyáltalán nem tudom felfogni, ami Gázában történt”, mondja Samira al-Tajih. Történetének mesélése közben egyre több látogató adja egymásnak a kilincset a négycsillagos hotel apartmanjában. A Fatahtól is többen teszik tiszteletüket. Eljött például Moaz Abu Amra, a militáns Al-Aksza Brigád vezetője, aki kávéval frissíti magát, de itt van Baha Baluscha is, aki évek óta vezeti a Fatah gázai titkosszolgálatát. „A leginkább keresett ember Gázában”, mondja Samira szarkasztikusan. Mióta a Hamasz átvette az uralmat a Gáza-övezetben, nincs több hely az öreg káder számára. Hogy a tagjai el tudtak menekülni, azt csak befolyásos pozíciójuknak köszönhetik. A Fatahnak csak kevés magas rangú tagja rendelkezett a kívánt úti okmányokkal, amely lehetővé tette a határokon való átlépést. A pórnép hátra maradt, magára hagyva. „Most ők fizetik meg az árat”, mondja Samira.
Amiért most az egyszerű Fatah-hívőknek fizetniük kell, az többek között az elmenekült vezetők extravagáns életmódja. „A kézitáskámon kívül semmit sem tudtam megmenteni”, meséli Samira. A kanapén látható is a Dolce&Gabbana világhírű divatcég egyik legújabb modellje. Az özvegy csuklóján egy briliánsokkal kirakott Rolex, ujjain Bulgari-gyűrűk. Férjének képe egy súlyos aranymedálba van vésve, melyet láncán visel. Ez mind szintén a Fatah-tagok személyes gazdagságának prezentálásához tartozik, ami ahhoz vezetett, hogy több mint másfél évvel ezelőtt a Hamasz elsöprő győzelmet arathatott Gázában.
Samira al-TajihA megkeseredett, szegénységben élő gázai lakosság nagy részének már nehéz volt megemészteni, hogy magas rangú tisztségviselők feleségei miért hordanak több évi bevételnek megfelelő ékszert önmagukon. A Hamasz-választók többsége azt állítja, hogy a Fatah az évek múlásával a korrupció csapdájába süllyedt. Az iszlám Hamasz vezetői pedig, akik demonstratíve szerény körülmények között élnek, sokkal hihetőbb alternatívát jelentettek számukra. Iszmail Hanije 2006-os miniszterelnökké választása után is az egyik menekülttáborban lévő lakásában él tovább. Samira viszont nem sokkal ezelőttig a luxusréteg egyik apartmanjában lakott.
Nem tud arra magyarázatot adni, hogy honfitársai az elmúlt napok zűrzavarát miért áruházak és irodák fosztogatására használják. „Ez a Hamasz műve”, mondja.
Az, hogy Gázában az élelmiszer egyre fogy és időközben az ENSZ a harcok miatt leállította a segélyek utalását – amiből egyébként az emberek nagy része él, számára nem jelenti az „önkiszolgálást”. „Hanije felhívott a fosztogatás abbahagyására, de ez csak álca volt.” Hasonlóan kétszínűnek tartja Izrael viselkedését a Hamasszal szemben. Nem érti, egyszerűen miért nem ölték meg az első számú vezetőit, a likvidálásokat miért korlátozták a második és harmadik vonalra. Izrael volt az, aki kikényszerítette a gázai hatalomátvételt, hogy a palesztinokat megossza.
Samira szerint a Hamasz-hívők rosszabbak, mint az izraeliek. És ahogy a szobában jelenlévők hallgathatták az ellentmondást nem tűrő szavakat, egyben teljesen biztossá válhattak: a két nagy palesztin párt közötti kibékülés olyan messze van egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. Túl mély a gyűlölet, túl sok az egymás elleni szemrehányás. Emellett pedig nem csak a mindkét oldalon nagy számban megtalálható halottak emléke az, ami bármiféle párbeszédet ellehetetlenít.
Az a repedés, ami már régóta megjelent a palesztin társadalmon belül, ezekben a napokban mély szakadékká vált. Erről Samirának is ugyanez a véleménye. „A szakadás maga a realitás.” Ennek ellenére amilyen gyorsan csak lehet, vissza akar menni Gázába. „Nem félek a Hamasztól. Megölték a férjemet, már nincs mit veszítenem.”
