Robert Capa neve még mindig szent grálként lebeg a legtöbb fotós előtt. Nem csoda, hiszen az a hetvenezer negatív, amelyet hátrahagyott nem nagymami kertjében készültek. Capa a spanyol polgárháborúban, a második világháborúban, Kínában, valamint Vietnamban készült háborús riportfotóival írta be nevét a világ fotótörténetébe.
A nyughatatlan kalandvágyó 1913 október 22-én született (ki gondolná) Budapesten. A Friedmann Endre névre hallgató zsidó származású fiú fiatalon, alkalmi fotós munkákat vállalt kölcsön gépekkel, ám 1931-ben el kellet menekülnie a Horthy rendőrség elől. Kezdetben Berlinbe élt, majd Bécsben telepedett le. Külföldi barátaitól kapta a Capa gúnynevet is, nevezetesen hatalmas étvágyának köszönhetően csak magyar cápának csúfolták. Egy fennmaradt anekdota szerint, a meglehetősen bohém fiatalember munka közben megéhezett, s mivel nem volt pénze, villámgyorsan eladta a fotógépét, majd megebédelt belőle. A nagy áttörést Párizs hozta meg számára. Trockijról, a száműzött szovjet forradalmárról (aki köztudottan elzárkózott a fotósoktól) készített felvételeinek köszönhetően futótűzként terjedt a hír a vakmerő fotósról. Hamarosan egy párizsi lap megbízásából kezdett fényképezni a spanyol polgárháborúban. Szubjektív látásmóddal örökítette meg a háború borzalmait, az öldöklést, a halált, és az emberi pillantásokat.Az eddig soha nem látott drámai jelenetek szemelvényei felkavarták a világot.
Capa egyre több megbízást kapott ám 1939 tavaszán újra menekülni kellett a náci rémuralom elől. Ezúttal New Yorkba. Nem kellet sokáig várnia hogy munkát találjon. A Life magazin tudósítójaként kezdett új életet, újabb hadszíntér, az észak-afrikai partraszállás következett, majd Szicília (ahová ejtőernyővel ugrott le). A nem mindennapi fotók hamar elkeltek, s az eddig nélkülözésekben élő művésznek hirtelen a jóléttel kellet megküzdenie. Sajnos nem sikerült. Capa az a fajta ember volt, akinél nehezen marad meg a pénz. Egy volt kollégája szerint ” Robert a szekrényében tárolta a pénzt, s a jól menő időszakokban zsúfolásig tele volt dobálva különböző címletű bankókkal. Ha valaki kölcsön kért tőle, csak kinyitotta, és azt mondta: vegyél amennyi kell”. Nem csoda, hogy hamarosan újabba anyagi gondjai akadtak, így újra a hadszíntérre kényszerült. Ezúttal Normandia következett. A partra lépő katonákkal együtt, ő is rohamcsónakba szállt, és hat órán át fényképezte a heves közelharcot, a szövetségesek és a német csapatok küzdelmét. Életét kockáztatva 106 felvételt készített, ám ezekből mindössze tíz maradt meg, mert az asszisztense túlmelegítette az előhívót.
A háború befejeztével Capa mégis megmaradt új bázisán, ahol 1947-ben megalapította a Magnum ügynökséget. Fiatal fotósokat toborzott maga köré, hogy így támogassa őket. Utazásai során olyan helyeken járt mint Norvégia, Törökország, Szovjetunió, Izrael. Rengeteg beszámolót készített az „ígéret földjéről”. A folyamatosan visszatérő anyagi gondoknak köszönhetően 1954-ben Vietnámba kényszerült utazni, hogy adósságait rendezni tudja. A szerencse ezúttal nem kedvezett neki. Fotózás közben aknára lépett. Capa nagy mondása így szólt: „Ha nem elég jók a képeid, azért van mert nem voltál elég közel”.
Nos Capa sajnos túl közel ment. Testvére, Cornel így emlékezik bátyjáról: „Rövid pályafutása során sokat élt és sokat szenvedett. Szegényen született, így is halt meg. Páratlan életútja krónikáját hagyta ránk, és vizuális bizonyságait annak a meggyőződésnek, hogy az emberiség sok mindent képes elviselni, és időnként még győzni is.”
