E sorok írásakor a Fatah és a Hamasz közötti legújabb tűzszünet, illetve az azt követő újabb tűzpárbaj, kölcsönös túszejtés és egymás vezetőinek likvidálása két-háromóránként követi egymást.
A háborúság – a Jerusalem Post riportja szerint – mar a mecsetekre is átterjedt. A többségükben a vallási fundamentalista Hamasz pártján álló imámok Izrael rituális gyalázásról átálltak a Fatah szidalmazására: ennek vezetőit zsoldosoknak, hitetleneknek nevezik, és attól sem riadnak vissza, hogy meggyilkolásukra uszítsanak. Az ünnepi prédikáció ilyenkor többnyire dühös üvöltözésbe, esetleg ökölharcba torkollik.
A tényekből leszűrhető lényeg: a palesztin társadalom az erőszak kultúrájában el, és a konfliktusok rendezésére – legyen az belső vagy külső – más módszert alig ismer.
Itamar Marcus, a palesztin médiát szemléző Palestine Media Watch (www.pmw.org.il) szervezet vezetője, legutóbbi példaként a Hamasz televízió egyik adását említette. A Holnap Úttörői című gyerekműsorban Mickey Mouse arab megfelelője így szaval: „Mi vagyunk a holnap úttörői, felszabadítjuk az Al Aksza mecsetet, Allah segítségével felszabadítjuk Irakot, felszabadítjuk az iszlám országokat, melyeket megszálltak a gyilkosok.” (A hangnem meg visszafogottnak mondható, hisz” más gyerekműsorokban az óngyilkos „mártírok” dicséretét zengik.) Itamar Marcus szerint a palesztin iskolai tankönyvek üzenete is hasonló. A nyilvános diskurzus hangneme pedig teljesen elvadult az új Intifada kitörése, majd az ezt követő iszlamista térhódítás nyomán: néhány hete például a palesztin törvényhozás képviselője a zsidók és amerikaiak kiirtására szólított fel (!). Az viszont elképzelhetetlen – mondja Marcus -, hogy egy palesztin politikus, a honi médiában, Izrael elismerésére buzdítson.
Ameddig a palesztinok saját belharcaikkal vannak elfoglalva, kevesebb idejük marad az Izrael elleni háborúra, de utóbbinak ez csak rövid tavon hoz enyhülést. A palesztin társadalomban minden problémára egy a válasz: „Ez a harc lesz a végső”. Ezért tehát, inkább előbb, mint utóbb, a külső ellenség fele fordul.
Legálabb ilyen súlyos tényező, hogy a nemzetközi mass média s a közvélemény nem óhajt tudomást venni a palesztin erőszakkultuszról: a fentiekhez hasonló megnyilvánulások időről időre felröppennek a sajtóban, majd elenyésznek ezer más hír között. A palesztinokról kialakított kép lényege nem változik: 6k az áldozatok. Biztosak lehetünk benne, hogy az immár jól bejaratott forgatókönyv előbb vagy utóbb ismét működésbe lep: Izrael visszavag a Kasszam rakétákat lövöldöző Hamasznak; a sűrűn lakott területen civilek maradnak a romok alatt; a nemzetközi mass média készséggel szétröpíti a „tömeggyilkosság” vádját; s a „haladó” nyugati értelmiségiek némelyike azonnal Izrael-ellenes kampányba kezd, melynek lényege, hogy Izrael nem méltó a tisztességes államokkal egy sorban helyet foglalni. Azt látják, amit látni akarnak – azon kéne elgondolkozni, hogy miért.
Gadó János
