H. H. F., kultura@hetivalasz.hu
JOHN LUKACS: MAGYAR ÍRÁSOK Európa Könyvkiadó, Budapest, 2007. Ára: 2500 Ft.
Könyvkiadók mondják, a történelmi tárgyú munkáknak mindig van olvasótáboruk. Különösen igaz ez a történészek azon szűk körére, akik a szakmai minimumon túl két sajátossággal még rendelkeznek: tudnak írni, és vannak gondolataik azokról a témákról, amelyekkel foglalkoznak. A fél évszázada Amerikában élő John Lukacs ilyen történész. Bár a hazai céh sok tagja berzenkedik attól az olvasmányos írásmódtól, mely Lukacs professzorra jellemző, ő változatlanul tartja helyét a népszerűségi listákon. Korábban jött rá ugyanis, mint a posztmodern történetszemlélet számos képviselője, hogy nincs elvont, tudományos, értéksemleges történetírás – ha lenne is, tökéletesen érdektelen volna. A történelmi kutatások ugyanis szövegben öltenek formát: s innét kezdve az elbeszélés módja sok mindent meghatároz. Ez akkor is így van, ha mindezt a szaktudomány honi képviselői mind a mai napig nem hajlandók tudomásul venni.
A magát provokatív módon reakciós szemléletűnek valló Lukacs professzor írásait a világ számos országában olvassák. Kutatási területe a XX. század, annak is legizgalmasabb történelmi fordulópontjai és személyiségei: Churchill, Hitler, Sztálin – a nagy nemzedék. Legfőbb érdeme, hogy testközelbe tudja hozni a történelmi szereplőket.
Az idei könyvhétre megjelent, Magyar írások című kötetében azonban nem a világ, hanem – elsősorban a huszadik századi – magyar történelem örök kérdései és letűnt alakjai állnak a középpontban. Márpedig ez a terület a hazai értelmiség politikai széthúzása miatt aknamező. Lukacs professzor bátran szembenéz olyan tabutémákkal is, mint amilyen az orosz megszállás kérdése (sokan már e megfogalmazást is elfogadhatatlannak tartják, pártpolitikai okok által vezérelve), vagy Horthy Miklós emberi tisztessége és államférfiúi bölcsessége, pontosabban ez utóbbinak a hiánya. Úgy tesz, mintha idegen lenne itthon, így megengedheti magának azt az intellektuális fényűzést, hogy nem fogadja el érvényesnek az itthon kialkudott különbékéket és tilalmi zónákat. Lázadó reakciós ő, aki bátran és köntörfalazás nélkül vállalja fel szemléletmódját, mely sokat köszönhet a háború előtti kultúrába való beágyazottságának éppúgy, mint barátságának a kortárs külföldi eszmeáramlatokkal – s persze a történeti tények iránti kíváncsiságának és az abból fakadó kutatószenvedélyének.
A kötet fajsúlyos írásainak egy részében az általa már többször kifejtett meggyőződéseit szedi sorba. Újból és több változatban olvashatunk e kötetben Churchill magyarok iránti rokonszenvéről, s azokról a, valljuk be, erőtlen kísérletekről, melyekkel Sztálint próbálta győzködni a magyarok ügyében. Egyes írások feltehetőleg vitát fognak gerjeszteni. Ide tartozik Horthy megítélése is („Horthy nem volt diktátor, hanem államfő. S ez nagymértékben megfelelt a magyar nép lelki alkatának, amely tekintélytisztelő”). Ehhez a sommás ítélethez a következő megjegyzést fűzi epésen Lukacs: „az államfő szerepének elhalványítása a mostani magyar alkotmány egyik komoly fogyatékossága”. Vagy ide tartozhat a magyar katolikusok és a zsidókérdés témáját boncolgató írás. A Lukacs professzor által gerjesztett vita, ha nem aktuálpolitikai csatározásként fogják fel résztvevői, bizony nagyon hasznos lenne.
