Forrás: NOL

Népszabadság * Pogonyi Lajos * 2007. június 15.

Kép: Móricz Simon Lázs Sándor (55) az RTL Klub egyik legnépszerűbb műsorának, a XXI. századnak a felelős szerkesztője. 2002-ben Kotroczó Róbert alapította a műsort; a műhely fiatal riporterekből áll: Békéssy Olga, Moskovits Judit, Wagner Bea, Veress Krisztina és Velti László alkotja a csapatot. Az indulás óta mindössze ketten távoztak: Maronits Annamária, aki az MTV Szempont című műsorához igazolt át, Rendes Zoltán pedig a Duna TV kreatív igazgatója lett. Lázs Sándor, mint a jó tréner, rájuk is büszke, hiszen mindketten a szerkesztőségben, közöttük készültek fel új munkájukra.

Lázs Sándor szerint a XXI. század stábjának tagjai közül „mindenki másban jó”. Moskovits Judit szeret, és remekül tud is hosszabb lélegzetű anyagokat készíteni. Az egyik nagy dobása éppen a múlt hét keddjén ment, amely a Fejes Endre által írt Jó estét nyár, jó estét szerelem! keletkezését dolgozta fel. Ebben a filmben sikerült megszólaltatnia Nádas Pétert, aki ritkán ad tévéinterjút. Az ő egyik esszéje adott különleges impulzusokat a riporternek, hogy az egyszerű proligyerek (Én lenni görög diplomat) és a polgárlány szerelmi tragédiáját, a valós történetet bemutassa. Moskovits Judit olyan riporter – véli Lázs Sándor -, akinek az aktuális lelkiállapota is átsugárzik az általa készített műsoron.

Békéssy Olga dolgozta fel Kovács Erzsinek, a hatvanas évek táncdalénekesnőjének, a Rejtély című sláger előadójának tragikus történetét. Kovács Erzsit, aki felkapott sztár volt, és vőlegényét, az Újpesti Dózsa híres focistáját, Szűcs Sándort meghurcolták „tiltott határátlépési kísérlete” miatt. A fiút végül kivégezték. Az énekesnő börtönbe került, csak nehezen térhetett vissza a színpadra. Békéssy Olga – mondja a XXI. század felelős szerkesztője, az osztrák énekes, Falco tragikus véget ért életét dolgozza fel a nyáron.

Wagner Bea szereti az „elbeszélő történeteket”, az egyik ilyen volt a Jávor Pál-portré és az igen érzékeny, míves film a zsidók kikeresztelkedéséről a második világháború alatt. Bea ennek a filmnek a forgatásakor különlegesen értékes archív felvételekre is bukkant, amelyek feldolgozása most is folyik. Tapasztalt, megfontolt riporter, aki alaposan, precízen dolgozik, és ha a téma engedi, fanyar humorát sem hagyja otthon. A nyáron egy kémtörténetet térképez föl: Radó Sándorét, alias Dóráét.

Velti László különlegesen precíz, forgatókönyvei olyanok, mint egy bonyolult zenemű kottái. Ő dolgozta fel színesen, izgalmasan Kádár János utolsó beszédét, amely az MSZMP Központi Bizottsága előtt hangzott el 1989 tavaszán. A riporter megkereste azt az egykori herendi porcelángyári munkásasszonyt is, aki tagja volt a Központi Bizottságnak, és így ő is hallotta a beszédet. Veress Kriszta még új munkatárs, de már ő is készített egy emlékezetes filmet a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical hátteréről, arról, hogyan volt képes egy szinte már aggastyán író, Déry Tibor egy olyan modern témához nyúlni, mint a woodstocki fesztivál.

Lázs Sándor fontosnak tartja, hogy műsoraik ne kizárólag archív anyagokra épüljenek, hanem szólaljanak meg a kor tanúi is, mondjanak el színes történeteket, mert „a korszakról egy-egy gesztus többet árul el, mint egy hosszú tanulmány”. És persze a műsort XXI. századira kell hangszerelni: fiatalosra, érdekesre, ugyanakkor precízen pontosra. A felelős szerkesztő nem szívesen beszél magáról. Holott ő készítette az 50-es évek elején kitelepített színésznő, Déry Sári életéről szóló összeállítást. Bacsó Péter a Te, rongyos élet című filmjében dolgozta fel a történetet, a főszereplő Udvaros Dorottya és Bezerédi Zoltán voltak. Lázs Sándornak a napokban jelenik meg DVD-n a nemrég elhunyt költővel készült megrázó interjúja Faludy szerelmei címmel. Ebben a költő megkapó őszinteséggel beszélt női és férfi kapcsolatairól.

Lázs Sándor öt éve viszi az RTL-en a XXI. század című műsort. Igazából nem is „tévés”, hanem irodalomtörténész, a középkor végével, a XVI. századdal foglakozik. Tanulmányai jelennek meg akadémiai folyóiratokban, az Irodalomtörténeti Közleményekben és a Magyar Könyvszemlében. Filológiai, történelmi érdeklődése bizonyára jót tesz a műsornak is.

A szerkesztő filmes pályája Feuer András, a mára legendássá vált Napzárta szerkesztője mellett indult az MTV-ben. Lázs Góczán Flórián operatőr biztatására kezdett hosszabb munkákat forgatni: ötrészes dokumentumfilmet készített a neonácikról Jobbra nézz! címmel. Az MTV-n ment a Testi munka című filmje, amely erdélyi prosti fiúkról szólt. Riporterként dolgozott a Reggel című műsorban, majd a Betlen János-féle Híradóhoz került 1994-ben, és számos bel- és külpolitikai tudósítás, riport fűződik a nevéhez. 2000-ben az RTL-nél átvette a ma már csak időszakosan jelentkező Akták szerkesztését, 2002-ben pedig számára is elkezdődött a XXI. század – mondja viccelődve.

Nagyon örül annak, hogy csapata együtt maradt, és jönnek az újak. Műhely jött létre – mondja, amit „Kotroczó Róbertnek, a történelem szakot végzett hírigazgatónak is köszönhetünk, mert neki szívügye a műsor”.

Június 18-tól minden nap a déli híradóután megismétlik a XXI. század egy-egy korábbi adását.

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

Comments are closed.