Népszabadság * Gombosi Géza * 2007. június 12.
„Modelltábor összkomforttal: lesz víz, villany, gáz” – énekli a lágerbe érkező, naiv deportált. „Főleg gáz” – pontosít a mai gimnazista lányokból verbuvált kórus. Párizs egyik legjelentősebb zenés színháza, a zsúfolásig megtelt Théatre du Chatelet színpadán egy 85 éves holokauszttúlélő szólt a közönséghez az „egyedi operettrevü” ősbemutatója előtt.
A darabot barátnője, az ellenállóként deportált Germain Tillion etnográfus 1944-ben írta a ravensbrücki koncentrációs táborban, egy ládában elbújva. A lehető legvidámabb zenés-táncos műfajt választotta a női foglyok történetének feldolgozására, hogy nevetve tartsa bennük a reményt a túléléshez. Az operettet nem előadásra szánta, hanem önmaga és társnői szórakoztatására. Az ő nevükben az idős asszony előre megköszönte, hogy több mint hatvan évvel később a közönség velük nevet rajtuk az első igazi előadáson.
A Verfügbar az alvilágban az első valódi operett, Offenbach Orfeusz az alvilágban dallamára kezdődik, majd egy 1922-es foxtrottal folytatódik, amelyre a lányok táncolva öntik dalba, hogyan kínozta meg őket a Gestapo. A darabban összesen 28, a háború előtt népszerű dallam csendül fel a francia sanzonoktól a népdalokon és tangókon át az operett- és operarészletekig, táncbetétekkel és a tábori életről szóló prózai jelenetekkel tarkítva. Germaine Tillion az egykor jól ismert melódiákhoz új szövegeket írt, annak érdekében, hogy nevetni tudjanak a saját fizikai és pszichikai leépülésükön.
A mai „mindentudó” nézőt éleslátásával és fekete humorával zavarba ejtő operett vázát a női foglyoknak szánt tudományos konferencia adja. A Kabaré című musical konferansziéjára emlékeztető Naturalista (Alain Fromager) mutatja be a Verfügbar nevű új „állatfajt, amely az antik rabszolgák és a középkori szolgálók egyenes leszármazottja”. Nem kíméli közben a nézőt a táborban elszenvedett kínzások, ütlegelések és betegségek groteszk részletezéséitől.
Az úgynevezett Verfügbarok (rendelkezésre állók) a haláltáborban is ellenállók maradtak, megtagadták, hogy a náciknak dolgozzanak, vagyis hivatalosan sehova sem voltak beosztva. Amikor nem tudtak elbújni, bármilyen munkára befoghatták őket.
A darabban nincsenek őrök, sem német tisztek, csak vörös háromszöggel megjelölt, de annak viselését rendre szabotáló női politikai foglyok énekelnek sorsukról, emlékeikről és vágyaikról.
Az előadás egy marhavagonokból álló szerelvény érkezése utáni teljes sötétséggel ér véget. A darab befejezetlen maradt, mert a ravensbrücki tábor 1945 áprilisában felszabadult, és Germaine Tillion hazatérhetett Párizsba. Ravensbrück címmel megírta emlékeit a haláltáborról, de csak annak 1988-ban megjelent harmadik kiadásában tett említést az operettről, amelynek szövegkönyvét 2005-ben adták ki Párizsban.
Az idén éppen százéves kutató tudományos munkáinak kezelésével egy alapítvány foglalkozik, melynek elnöke Tzvetan Todorov. Az ő ötlete volt, hogy az operett ősbemutatójával köszöntsék születésnapján az etnográfust.
„A túlélés a legvégső szabotázs” – éneklik a dacos lányok a haláltáborban. Germaine Tillion az etnográfus tudományos igényű pontosságával, a legapróbb részletek megfigyelésével rögzítette Ravensbrückben a nácik által létrehozott „új társadalmat”. Feltehetőleg ez is segítette abban, hogy sikerült túlélnie a reá és társaira kimért halálos ítéletet.
Gombosi Géza
Párizs
