Népszabadság * Csákvári Géza * 2007. június 11.
Koltai amerikai filmjében is szabad kezet kapottKép: Szabó Bernadett Ma mutatják be New York-ban Koltai Lajos első amerikai nagyjátékfilmjét az Estét. A műben számos amerikai sztár – Vanessa Redgrave, Glenn Close, Claire Danes, Meryl Streep – tűnik fel, a forgatókönyvet pedig az Órák Pulitzer-díjas írója, Michael Cunningham jegyzi. Az alkotást a szakma már most Oscar-esélyesnek tartja, Koltait pedig az amerikai rendezők céhe is felvette a soraiba.
– A Sorstalanság készítése során megvalósíthatta rendezői elképzeléseit. Egy amerikai film esetében erre biztosan nem volt lehetősége.
– De igen. Teljesen szabad kezet kaptam, és ez pont a Sorstalanságnak köszönhető. A torontói fesztiválon keresett meg egy ügynök, akivel később leszerződtem. Kaptam tőle egy ajándékcsomagot, abban már benne volt az Este forgatókönyve. Ezután elkezdte vetíteni a Sorstalanságot producereknek és színészeknek is. Ez Amerikában fontos, mert anynyira erős a színészek befolyása hogy nemegyszer ők viszik be a produkcióba a rendezőt. Egyik este felhívott a Focus Features egyik producere, és meghallgatta, mit gondolok az Estéről. Másnap már konferenciabeszélgetésre hívtak, és mások mellett a cég elnöke, a producer és Michael Cunningham, a forgatókönyvíró előtt kellett kifejtenem, hogy milyen filmet képzelek el a könyv alapján. Borzasztó nehéz színpadi szereplés volt, mintha a Hamlet-monológot mondtam volna fel. A nyilatkozatokból tudom, hogy ezután elrohantak megnézni a Sorstalanságot, és biztosak voltak abban, hogy engem akarnak az Este rendezőjének.
– Vagyis szokatlanul gyorsan lecsaptak önre.
– Igen, mert a filmet már kétszer majdnem elkezdték forgatni más rendezővel. Két nap múlva meg kellett jelennem New Yorkban, másnap pedig megnéztem a kiválasztott helyszínt. Mire odaértem, már le is szerződtettek. Az győzhette meg őket, ahogy a szeretet és a minőség dominált a Sorstalanságban, a közelség és az intimitás, ahogy a színészekhez közeledtem.
– Többször említette, hogy az ön művészetében a kulcsszó a szeretet. Ez egy amerikai stáb számára mennyire volt fontos?
– Már az Este színészpróbái alatt sem azt csináltam, amit szokás. Felolvasás helyett például elkezdtem velük Chopint hallgatni. Utána beszéltünk arról, hogy a mű hallgatása közben milyen érzelmek törtek a felszínre bennük. Hogy együtt tudjunk dolgozni, szeretnünk kell egymást, és azt is, amit csinálunk. Sosem ültem a monitor mögé, mindig a színészekre figyeltem. Sosem ordítok át a fél stábon keresztül, hogy mit szeretnék, inkább odamegyek a színészhez, és elmondom. Ezt nagyon értékelték.
– Az Este a tipikus sokszereplős humanista dráma prototípusa.
– Mindig is a dráma érdekelt, amelyben megjelennek azok a problémák, amelyekkel naponta küszködünk. Az Este arról beszél, amiről a legkevésbé merünk: a legfontosabb döntéseinkről. A történetet kicsit megemeltük tiszta költészettel. A fantázia szárnyal egy falnélküli szobában – és ez maga az emlékezés. Már régen tudom, hogy a világ nagyon rossz, nem látom, hogy mitől lenne jobb a jövő. Talán a boldogság apró pillanataitól. Az Este egy igazi embermese.
– Ismert, hogy évtizedekkel korábban is voltak rendezői tervei? Nem lehet, hogy későn kezdett bele?
– Szerintem jókor, ezt én nem tudtam volna siettetni. Kívülről kellett megszületnie annak a döntésnek, hogy rendezzek. Ezt a döntést pedig Kertész Imrének köszönhetem. Nem tagadom meg az operatőri múltamat, de beleszerettem a rendezésbe. Miközben azért használom a múltat, és mert a vizualitás a legfontosabb része egy filmnek, minden egyes képet magam komponálok meg.
– Hol folytatja? Magyarországon vagy külföldön?
– Európai rendező vagyok, aki képes itt is, ott is dolgozni.
