Népszabadság * Merker Dávid * 2007. június 7.
Az SZDSZ elnökválasztási kampánya bebizonyította: a párt tagsága, szavazói és a média számára is fontos kérdés, hogy ki vezeti a liberális pártot. A modern politikában az elnök személyének egyre nagyobb szerepe van, reprezentálja a szervezetet – és így az egész tagságot. Ezért igazságosabb lenne, ha a következő tisztújítás alkalmával nem kizárólag a küldöttek, hanem a párt minden tagja voksolhatna az elnök személyére.
Magyarországon 2007-re eluralkodott a politikai apátia. A választók elfordulnak a politikától, egyre kevésbé bíznak választott vezetőikben, képviselőikben. Az érdektelenség oldásához a két nagy párt között égető szükség lenne egy erős identitással rendelkező, önálló, a liberális értékeket markánsan képviselő SZDSZ-re. A helyzet korántsem menthetetlen, csak végig kell gondolnunk, melyek azok a területek, ahol változtatnunk kell. Ezek közül szeretném most kiemelni az elnökválasztás kérdését. A belső problémák megoldása ugyanis elvezetheti oda az SZDSZ-t, ahol mindannyian látni szeretnénk 2010-ben, hogy egy értékelvű, egységes és demokratikus liberális középpárt legyen.
Ehhez azonban meg kell szűnnie annak az állapotnak, amelyben a tagság elveszve érzi magát, amelyben a párttagok és a szimpatizánsok nem találják a kapcsolatot a párt vezetésével. Szűkíteni kell a tagok és vezetőség közti szakadékot. Az elnökválasztási kampány során nemcsak tagjaink, hanem szimpatizánsaink is érdeklődtek, keresték a belső kampányról szóló híreket. Rég nem látott figyelem irányult a liberális pártra. A kampány nemcsak azt bizonyította, hogy a liberális párt az egyetlen ma Magyarországon, amelyben valódi és demokratikus verseny zajlott az elnökségért. Az is bizonyossá vált, hogy a választók és a tagság is tisztában vannak azzal, milyen fontos kérdés az elnök személye. Ezért kell bevonni őket a döntéshozatalba. Az elnök nemcsak megjeleníti pártot, hanem meghatározója a párt politikájának is. Aki az elnök személyéről dönthet, az dönthet tehát a párt politikájáról is. És miért ne dönthetne a tagság a párt politikájáról? Miért kellene ezt a döntési jogot egy szűk csoportra, a küldöttekre korlátozni?
A küldöttek, elektorok útján való szavazás szükségképpen torzít minden választási rendszert. Így történhetett, hogy 2000-ben az Egyesült Államokban George W. Bush annak ellenére lett elnök, hogy kevesebb szavazatot kapott, mint riválisa, Al Gore. Az elektori rendszert több mint kétszáz éve azért vezették be az USA-ban, mert az ország nagy területe miatt lehetetlen lett volna a szavazatokat összesíteni. Az SZDSZ esetében ez a helyzet persze nem áll fent. Azt pedig ki állítaná, hogy a párt tagjai nem kompetensek abban a kérdésben, hogy ki lesz a saját elnökük? A közvetlen választás tehát jobban tükrözi a tagság véleményét és akaratát. A küldöttgyűlés hatásköre továbbra is megmaradna az ügyvivői testület és az Országos Tanács húsz tagjának kiválasztásában.
A közvetlen elnökválasztás nem forradalmian új ötlet, külföldön több helyen is sikeresen működik. A francia szocialista pártot éppen egy ilyen közvetlenül választott elnökjelölt, Ségolene Royal rázta fel évtizedes álmából, és csak a kampányidőszakon múlott, hogy most nem ő Franciaország elnöke. Az izraeli Munkapárt is közvetlenül választja a vezetőjét: ez bővíti egy párt belső demokráciáját.
A közvetlen elnökválasztás motiválná a tagokat: éreznék, hogy tagságuk nem névleges, nem pusztán az ingyenes munkájukra van szükség, hanem valóban részt vesznek a döntéshozatalban. És persze minél motiváltabb egy párt tagsága, annál hatékonyabb a szervezet működése is. És éppen ez az, amire a jelenlegi helyzetben a liberális politikának szüksége van.
A szerző az SZDSZ Országos Tanácsának tagja
