VÁGVÖLGYI B. ANDRÁS
Vallási közvetítés
Televízió
Mikor először jártam Japánban (1984), néhány éjszaka egy Atsuko Sato nevű, akkor ötvenes hölgy házában laktam, aki egy ismerősöm barátja volt. Többször beszélgettünk, nagyon helyes asszony volt, egyszer megkérdeztem tőle, ő, aki 1945-ben tízen túli tokiói kiskamasz volt, hogyan szerzett tudomást a háború végéről. Atsuko azt mondta, tudtak arról, hogy nagy bombázások voltak Hirosimában, három nappal később Nagaszakiban, majdnem akkorák, mint tárgyév tavaszán a gyújtóbombázás Tokióban, közel annyian meg is haltak, mint a fővárosban, de a bombák technikai és metafizikus természetéről nem volt tudomása. Mondta azt is Atsuko, hogy ő személy szerint akkor értette meg, hogy vége a háborúnak, és Japán, történetében először, elveszítette azt, mikor a Tenno, Hirohito császár megszólalt a rádióban. Miért, mit mondott – kérdeztem én. Atsuko története szerint azt mondta, hogy a császár az utolsó katonáig, az utolsó töltényig, az utolsó szamurájkard-szúrásig való küzdelemről beszélt. Akkor miből tudta, hogy itt a vég, kérdeztem megint. Abból, mondta ő, hogy a császár az akkor hivatalos, államvallássá kreált, militarizált sinto szerint a főisten volt. És a főisten nem a rádión keresztül tartott kapcsolatot az ő népével. A császár ez alkalommal szólalt meg először a rádióban.
Pont erre a történetre gondoltam, mikor a csíksomlyói pünkösd örvén „vallásilag nem muzikális” lényként azon morfondíroztam, miként lehet egy olyan profán médiát, mint a televízió, a hitélet szolgálatába állítani. Persze lehet, a gonosz mód kapitalista, sátánian multikulturális Amerikában erre külön zsáner alakult ki, a teleevangelizmus, mely zsánernek Jimmy Swaggart (The Jimmy Swaggart Telecast) a prófétája, de bárki itthon is ellenőrizheti a zsánert, ha megnézi a Vidám vasárnapot az ATV-n. A csíksomlyói pünkösdi szentmisét megalakulása óta közvetíti a Duna TV, az idén sem volt ez másként, sőt, valaki még filmet is forgat róla, ezért aztán harmincméteres magasságban időnként egy sportrepülőgép húzott el a zarándokok tömege fölött. Hogy mennyien voltak a zarándokok, én nem tudom, a Népszabadság a rendezőkre hivatkozva félmillió résztvevőről ír. Az elmúlt években állítólag több volt a napi politika a misén, az idén alig (Jakubinyi György gyulafehérvári érsek és Borbély Gábor pápai prelátus celebrált), az is utalásosan, és az RMDSZ belső válságáról szólott. Volt viszont magyar zászló bőven. Mondják az erdélyi barátok, hogy az árpádsávos zászlók az utóbbi időben tűntek fel itt, Magyarországról hozták őket, goj motorosokat magam is láttam előző nap Kolozsvár főterén, gondolom, ők sem felejtették otthon. A Magyarországon médiabloggerként ismert Gáspárik Attila, jelenleg a „román ORTT” teljes elnöki jogkörrel felruházott alelnöke írja egy Pesti Est-jellegű helyi kiadványban: „Egyre-másra látom felbukkanni az árpádsávos zászlókat Erdélyben. Nem tudják, remélem, nem tudják azok, akik büszkén lobogtatják, hogy ennek a zászlónak az árnyékában kísértek 600 ezer magyar nyelvet beszélő, magyar kultúrát művelő zsidó honfitársunkat a végső megoldásba, a megsemmisítésbe. Köztük a magyar polgári irodalom erdélyi képviselőjét, a kiváló írót, Karácsony Benőt. A megbocsátás, a szeretet hiánya lengi be közéletünket is. Politikai pártok képviselői kívánják egymás szemét, vesztét. Sokszor azok, akik az Úr mennybemenetelének napján lehajtott fejjel nyomulnak a Salvator-kápolna felé.” Őszintén szólva én a tömeg szélén, a székely vagy csángó népviseletes helyiek között ezt nem éreztem. A nyomuló hülyék mind az anyaországból érkeztek.
Az már nincs a Duna TV közvetítésében, hogy a szentmise végén, mikor a csángó falvak népe elindul gyalog a nagy hegyen túlra, a hangosbemondó közérdekű információkat közöl. „Keresünk két helyet Jászberény felé induló személyautóban”, „A kápolna közelében elhagyott mobiltelefont keresünk, kérjük a becsületes megtalálót, jelentkezzen a hangosítópultnál”, „Kovács öcsikét szülei várják a földszinti zsibongóban”, ilyesmi. Ekkor bukkan fel a tömegben a rockzenész Schuster Lóránt talpig bocskaiban, majd a magát Ögödej tatár kánnak maszkírozó budai szívsebész, a honfoglaló ősmagyarnak öltözött lovas íjászok hátasai apró lépésekkel ereszkednek le a hegyről, hogy még mielőtt elpakolnák a lovakat, igyanak egy csíki sört a szeredai Tilos az Á-ban vagy a székelyudvarhelyi G-pontban, ahol már nincs ott a felirat, hogy magyarországi magyart nem szolgálnak ki (vö. 2004. december 4-i népszavazás). Az egyazon teleszkópos zászlórúdon címertartó angyalkás trikolórt, hozzá csatlakoztatott árpádsávos zászlót és fehér alapon „Szekszárd”, fekete alapon pedig „Vesszen Trianon!” feliratot lengető férfi lengetése ernyed. Megszólal ismét a hangosbeszélő: „Schmidt Máriát és csoportját a hármasoltárnál várják”.
És ekkor elkezdődik a jégverés. Vesszen a klímaváltozás!
Élet és Irodalom
51. évfolyam, 22. szám
