Angyalosi Gergely
A szeretet bajnoka
Heller Ágnes: Sámson. Erósz és Thanatosz a Bírák Könyvében. Múlt és Jövő Kiadó, Budapest, 2007. 150 oldal, 2100 Ft
Azt hihetnénk – bevallom, Heller Ágnes könyvének elolvasása előtt magam is azt hittem -, hogy a Sámson-történet az Ószövetség egyik legismertebb mozzanata. Ha másra nem, legalább Delila csalárdságára, a hajvágás és a megvakíttatás híres jelenetére, végül pedig a filiszteusok ledöntött templomára szokás emlékezni. Az irodalmi, zenei és képzőművészeti feldolgozások, amelyekre Heller Ágnes is kitér könyvének második és harmadik fejezetében, érdekes módon mintha a Sámson-figura egyneműsödését sugallnák. (Heller tanulmánya azért a kivételeket is bemutatja.) Ebben a leegyszerűsödött sztoriban a Nagyerejű voltaképpen Izraelért küzdő szabadságharcos, akinek van egy gyengéje: nem tud nemet mondani a nőknek. Elárulja, hogy ereje a hajában rejlik, s ezzel kiszolgáltatja magát a filiszteusoknak. A megvakítás csupán logikus következménye korábbi, szimbolikus vakságának: a Nap Fia (a Sámson név ezt jelenti) nem láthatja többé a napvilágot. Nyomorúságáért csak isteni segítséggel, saját halála árán állhat bosszút, ám utolsó hőstettként még ledönti a körülmetéletlenek templomát, és számtalan filiszteust ragad magával a pusztulásba.
Ezt a – látszólag – nem túlságosan bonyolult képletet forgatja fel, vagy inkább mutatja meg a maga összetettségében Heller Ágnes interpretációja. Felforgatja, amennyiben meggyőz bennünket arról, hogy ezt az áthagyományozódott közhelyes üzenetet a bibliai szöveg számos ponton nem támasztja alá. Hitelesen érvel amellett, hogy a Sámson-figurát éppen az teszi rejtélyesen izgalmassá, hogy sokféleképpen értelmezhető. A jelentések sokarcúságának magyarázata pedig az, hogy a történet korántsem egynemű, hanem több szálon futó és nagyon is elliptikus. Ahogy Heller Ágnes mondja, az olvasónak ki kell töltenie az üresen hagyott kockákat. A hősnek a népéhez való viszonya semmilyen módon nem állítható párhuzamba a nőkhöz való viszonyával; ma azt mondanánk, hogy ez a két szál paralógiás kapcsolatban van egymással. Ennél jóval nehezebb lenne leírni az Isten iránti feltétlen bizalma és szeretete, valamint az aszszonyok iránt (érzett? tanúsított?) szerelme közötti kapcsolatot. Heller a művének elején tett ígéretének megfelelően személyes interpretációját bocsátja rendelkezésünkre: a filozófus Sámsonjával ismerkedhetünk meg. Márpedig ez a Sámson nem az Izraelért való küzdelmet vagy a filiszteusok legyőzését tekinti fő hivatásának. Filiszteus nőt választ feleségnek, tehát kezdetben egyáltalán nem a háborúskodás gondolata foglalkoztatja. Megharagszik a filiszteusokra, mert elvették tőle asszonyát, s úgy érzi, jogosan bünteti őket. Heller koncepciója szerint az igazságérzet mellett mindig a személyes érzelmi töltet és elkötelezettség motiválja tetteit.
Miért tudja mindkét asszony megzsarolni, méghozzá hajszálra ugyanazokkal a módszerekkel? Heller szerint Sámsonnak igazából nem a nők a gyengéi (mindösszesen hárommal van dolga, ami negatív rekord a Bírák Könyvében). Azzal lehet sarokba szorítani, ha a szeretet hiányával vádolják. Mintha Isten iránt érzett feltétlen bizalmát és szeretetét, az egyértelmű, tiszta, tökéletesen áttetsző szeretetet akarná viszontlátni hús-vér asszonyokkal való kapcsolataiban is. Tudja-e, hogy ez lehetetetlenség? Heller Ágnes valószínűsíti, hogy igen. Sámson sejti, hogy a teljes feltárulkozásért, feltétel nélküli szerelmének bizonyításáért az életével fog fizetni. Erósz csak úgy győzedelmeskedhet, ha a győzelem pillanatában megadja magát Thanatosznak. Annál is inkább, mivel Heller értelmezése szerint Sámson ereje igazából nem a hajában rejlett. Azt valóban nem lett volna szabad levágni, mégpedig azért, mert nazír volt, Isten kiszemeltje. Ám az isteni erő azért hagyta el, mert feltárta ezt a titkot – Istennel való kiváltságos kapcsolatát – egy arra érdemtelen személy előtt.
Heller Sámsonja a szeretet-szerelem bajnoka és áldozata, egyben a személyes és a kollektivitás támaszára nem szoruló hit talán első és szélsőségesen egyéni reprezentánsa a Könyvben. Halála voltaképpen szerelmi halál. A filiszteusok templomában azért fohászkodik Istenéhez, hogy még egyszer, utoljára adja vissza az erejét, hogy bosszút állhasson a szeme világáért. „Csak a halála pillanatában tudja meg Sámson, hogy Istene megemlékezett róla. Az egyetlen, akit igazán szeretett, viszonozta ezt a szeretetet… Isten szerelmének bizonyosságát kapta meg a halálban.” Rendkívül izgalmas interpretáció ez, amelynek fényében Sámson hihetetlenül modern irodalmi alakként jelenik meg előttünk. Ugyanakkor a szerző egy pillanatra sem akarja azt sugallni, hogy „megoldotta” volna a rejtélyt; hiszen Sámsont éppen az teszi évezredek távolából is elevenné, hogy személyiségének enigmatikussága szükségképpen megmarad. (Bennem például felötlött olvasás közben a parodisztikus mozzanatok kiemelésének lehetősége. Sámson széttépi az oroszlánt, ami Héraklészra emlékeztető cselekedet; csakhogy fiatal – sőt bizonyos fordítások szerint kölyök – oroszlánról van szó. A szamárállkapocs mint fegyver és mint a vízfakasztás eszköze szintén meglehetősen komikus, hogy a gázai prostituált történetének a könyvben is kiemelt „boccacciói” vonásairól ne is beszéljünk.) Heller Ágnes megajándékozott bennünket egy izgalmas olvasattal, az ő személyes Sámsonjával. Minden bizonnyal akadnak majd, akik vitába szállnak vele; ám tegyék. De aki végigolvassa ezt a tanulmányt, az többé sohasem felejti el ezt a félelmességében is lágy Sámsont, a szeretet bajnokát.
Élet és Irodalom
51. évfolyam, 22. szám
