Népszabadság * Pál Tamás * 2007. május 31.
A pozsonyi Kalligram az idei könyvhétre 14 könyvet jelentet meg – mondta Mészáros Sándor, a kiadó irodalmi vezetője. Mindenekelőtt folytatjuk eddigi legnagyobb vállalkozásunkat, a teljes Krúdy-életmű ötven kötetre tervezett sorozatát, amely a két szerkesztő, Bezeczky Gábor és Kelecsényi László hosszú éveken tartó kutatómunkájának köszönhetően mintegy 3500 eddig kiadatlan írást tesz közzé.
Most a sorozat kilencedik darabja jelenik meg, a Regények és nagyobb elbeszélések 5. című kötet. Az, hogy milyen nagy író volt Krúdy Gyula, gyakran ismételgetjük, de hogy pontosan mit is írt, azt nagyjából kilenc év múlva tudjuk meg, amikor végre elolvassuk a teljes és filológiailag hű életművet.
Mészáros Sándor a könyvhetiek közül három kortárs művet emel ki: Kornis MihályEgy csecsemő emlékiratai című könyvét, ez egy hosszabb lélegzetű írói memoár első darabja, közel 100 fényképpel, CD-melléklettel: – a szerző előadásában meghallgathatjuk a teljes művet. Németh Gábor a nagy sikerű Zsidó vagy? című regénye után A tejszínről címmel jelentette meg újabb prózakötetét, amely ugyancsak az Én azonosságának, kép és szó viszonyának elemi kérdéseit teszik föl. Lovas Ildikó Spanyol menyasszony című kötetének műfajmegjelölése lány, regény, de nevezhetnénk erotikus kriminek is, ahol két szálon fut a nyomozás: az egyik az Én elbeszélő kamaszkorába vezet vissza, míg a másik történet Jónás Olgának, Csáth Géza feleségének utolsó, a gyilkosság előtti napját idézi meg.
Minden kiemelés igazságtalan. De hogy mennyire, az talán kiderül az alábbi felsorolásból: András Sándor, Csehy Zoltán, Jász Attila, Kibédi Varga Áron, Kántor Lajos, Kukorelly Endre, Patrik Ourednik, Sándor Iván, Szegedy-Maszák Mihály, Vajda Mihály. Nehéz lenne bárkit is kihagyni, ugye? – kérdezi Mészáros Sándor.

