Forrás: NOL

Népszabadság * Munkatársunktól * 2007. május 31.

Putyint Bush családi rezidenciájára hívta

Az Egyesült Államokba látogat Vlagyimir Putyin orosz elnök július elején, és George W. Bush elnök vendége lesz annak családi rezidenciáján – jelentették be tegnap. A július 1-2-re kitűzött csúcstalálkozó témái között lesz az európai biztonsági helyzet, így a tervezett amerikai rakétatelepítés, valamint az iráni válság is. A két politikus előzőleg a G8 németországi csúcsértekezletén is tart külön megbeszélést. (MTI)

Nem állították le Zentai kiadatási eljárását

Az ausztráliai Perth fellebbviteli bírósága elutasította azt a kérelmet, hogy állítsák le a háborús bűnökkel vádolt Charles Zentai elleni kiadatási eljárást. A férfi kiadatását 2004 decemberében kérte a magyar külügyminisztérium: azzal gyanúsítják, hogy 1944-ben katonaként harmadmagával Budapesten megkínozta és megölte a 18 éves Balázs Pétert, mert a zsidó fiatalember nem viselte a sárga csillagot. Zentainak eredetileg már februárban meg kellett volna jelennie a bíróság előtt, de ezt elhalasztották, mert ügyvédei megkérdőjelezték a bíróság illetékességét. Zentainak augusztus 7-én újra jelenése van a perthi bíróság előtt. (MTI)

Peresz is jelölteti magát izraeli elnöknek

Simon Peresz izraeli miniszterelnök-helyettes tegnap bejelentette, hogy jelölteti magát államfőnek a knesszet két hét múlva esedékes szavazására. A 83 éves, Nobel-békedíjas Peresz indult a legutóbbi, 2000. évi elnökválasztáson, de alulmaradt Móse Kacavval, a jobboldali, ellenzéki Likud jelöltjével szemben. Pereszen kívül eddig két személy jelentette be nyilvánosan, hogy indul az elnökségért: Reuven Rivlin, a Likud parlamenti képviselője, valamint a munkapárti Kolett Avital.(MTI)

Ankara harckocsikat küldött az iraki határra

Törökország újabb harckocsikat vezényelt tegnap az iraki határvidékre, megalapozva ezzel az amerikai aggodalmakat, hogy a törökök a kurd lázadók elleni fellépés keretében be akarnak hatolni Észak-Irakba. Húsz, teherautókon szállított tank indult el egy Szíriához közel fekvő török laktanyából az iraki határ felé, ahol már zajlik a hadsereg tisztogató hadművelete a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) kurd szeparatista szervezet harcosai ellen. (MTI)

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

Comments are closed.