Jeruzsálem az Ószövetség könyveinek kétharmadában, az Újszövetség könyveinek több mint a felében, összesen több mint nyolcszázszor kerül említésre. Teológusok szerint az Ótestamentumban négyszázhatvanöt, az Újtestamentumban pedig huszonnégy olyan profetikus kijelentést találhatunk a Szent Városról, amelynek a jövőben kell még beteljesednie. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az üdvtörténet középpontjában Jeruzsálem sorsa áll.
Jeruzsálemi fotómontázs a Harmadik Templom elképzelt makettjével
A Messiás, vagyis a „Felkent” – a megígért Megváltó/Szabadító – kiléte fokozatosan válik egyre konkrétabbá a héber Biblia lapjain.
A kiválasztás joga mindig Istené, aki a vízözön előtti generációból mindössze Noét és családját menti meg; majd Noé egyik fiára, Sémre esik a választás: „áldott az Úr, Sémnek Istene” – hangzik Noé áldása. Így nem csoda, ha az újabb kiválasztott Sém nemzetségéből származik. Ő Ábrám, akit a káldeus Ur városából szólít el Isten, hogy miután szövetséget kötött vele, az ő magvában (vagyis leszármazottjában) áldja meg „a földnek minden nemzetségét”. Az ekkor már Ábrahámnak – a „sok nép atyjának” – nevezett pátriárka százéves korában született fia, Izsák viszi tovább a szövetséget és a Messiásról adott ígéretet. Ezután annak fia, Jákób (másnéven Izrael) örökíti tovább az áldást, akinek tizenkét gyermeke közül Júda lesz a kiválasztott. Ő már konkrét messiási ígéretet kap: „Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálca térdei közül; míg eljön Siló, és a népek neki engednek.” (Silót, vagyis a „Küldött”-et a zsidó írásmagyarázók a legkorábbi időktől fogva a Messiásra értelmezték.) Végül a Júda törzséből származó Dávid családja kapja az újabb ígéretet: „Mikor pedig a te napjaid betelnek, és elalszol a te atyáiddal, feltámasztom utánad a te magodat, mely ágyékodból származik, és megerősítem az ő királyságát… És állandó lesz a te házad, és a te országod mindörökké tiéd lesz, és a te trónod erős lesz mindörökké.”
A Gondviselés hegyén
A Messiásra, mint Isten kiválasztottjára vonatkozó – a Biblia lapjain progresszívan kifejlő – kijelentések során Jeruzsálem is egyre inkább középpontba kerül. A várost elsőként (Sálem néven) Ábrahám történetében említi a Biblia. Midőn a pátriárka visszatért a királyok megveréséből, köszöntötte őt Sálem uralkodója, Melkicédek is, akinek neve annyit jelent: „az igazságosság királya”. A király (aki egyben Él Eljón, a „Magasságos Isten” papja is volt) „kenyeret és bort hozott… és megáldotta őt, és mondta: áldott legyen Ábrám a Magasságos Istentől, ég és föld teremtőjétől”. Mind az Újszövetség, mind a rabbinikus hagyomány úgy értelmezi e kijelentést, hogy Melkicédek a Messiás előképe volt. Ábrahám azonnal szövetséget is kötött Sálem pap-királyával, és minden vagyonából tizedet fizetett neki.
Jeruzsálem, illetve annak környéke még egyszer szerepet kapott Ábrahám életében. Mikor Isten az ígéret gyermekének, Izsáknak feláldozását kérte barátjától, „Mórijának földére” küldte, hogy ott áldozza meg égőáldozatul „a hegyek közül egyen, amelyet mondok majd neked”. Tudjuk, hogy az akédá, vagyis Izsák feláldozása nem történt meg: helyette Ábrahám egy kost – vagyis helyettesítő áldozatot – mutatott be az Úrnak, „és nevezte Ábrahám annak a helynek nevét Jahve Jírének. Azért mondják ma is: az Úr hegyén a gondviselés.” A Mórija hegyéhez tehát a Megváltás, a Szabadítás, a Gondviselés és a helyettesítő áldozat kötődik. Csodálkozhatunk-e ezek után, hogy a Biblia nyilvánvalóan kijelenti: ezen a hegyen épült fel több mint ezer évvel később a jeruzsálemi Templom: „Elkezdte építtetni Salamon az Úr házát Jeruzsálemben a Mórija hegyén, mely Dávidnak, az ő atyjának megmutattatott, azon a helyen, melyet készített Dávid a jebuzeus Ornán szérűjén.” (folytatás)
