Hírek

sofar, 2007. május 30. 02:15  JNA24 médiafigyelő, NOL Add comments

Forrás: NOL

Népszabadság * Munkatársunktól * 2007. május 30.

Elhunyt Veszelinov András. Súlyos betegség után, 61 éves korában kedden, Budapesten elhunyt Veszelinov András színművész, zenész. A Madách Színház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek. Veszelinov Andrást láthatta a közönség a Hoféliában és az Élelem bérében, a Hegedűs a háztetőn, az Isten pénze, Az operaház fantomja, a Volt egyszer egy csapat és a Producerek című darabokban. A művész számos legendás együttesben dobolt: a hatvanas évek közepén az Atlantisz, 1967-69 között a Metro, 1970-1976-ig a Syrius, majd 1984-ig az Apostol zenekar tagja volt. (MTI)

Szerencsés baleset. A soproni belváros egyik épületének homlokzatáról kedden lezuhant mintegy tíz kilogrammos beton díszítőelem érintett és megütött egy arra haladó kismamát, aki kéztörést szenvedett. A szerencsének köszönhető, hogy a nyolc méter magasságból leszakadt betondarab nem okozott tragédiát. A kismama ugyanis pár hónapos kisgyermekét kocsiban tolta, a négyéves nagyobbacska pedig mellette lépegetett. A gyermekek szerencsére nem sérültek meg. (MTI)

Eichmann hamis útlevele.Adolf Eichmann náci háborús bűnös 1950-ben kiállított hamis útlevelére bukkantak véletlenül a Buenos Aires-i bíróság archívumában – jelentette be kedden a dokumentum őrzésével megbízott múzeum. A genfi Nemzetközi Vöröskereszt által Ricardo Klement névre kiadott, kiváló állapotú iratot azonnal átadták az argentin fővárosban működő holokauszt-múzeumnak. (MTI)

Szabadul a harapós garázda. Szabadlábon védekezhet az a férfi, aki megrúgta és megharapta az ellene intézkedő rendőröket a hét végén Kecskeméten. A férfit vasárnap hajnalban azért akarták előállítani az egyenruhások, mert egy kemény tárggyal haragosa kapuját döngette. A „kapuverő” a rendőrök felszólítása ellenére sem hagyta abba a meglehetősen durva kopogást, ezért megbilincselték, hogy előállítsák. A rendőrautóba való beültetés közben a férfi páros lábbal hasba rúgta az egyik rendőrt, két másik egyenruhást pedig megharapott. A dühöngő ellen hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás, ám a Kecskeméti Nyomozó Ügyészség nem kezdeményezte az előzetes letartóztatását, ezért szabadon engedik. (HavariaPress)

Szabó Endrét 75. születésnapja alkalmából bensőséges ünnepségen köszöntötték tegnap a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának tisztségviselői, szakszervezeti vezetők, és barátai, legközvetlenebb munkatársai. Az érdekvédő a júniusi kongresszuson távozik tisztségéből, amelyet több évtizede tölt be. (Népszabadság)

Megemlékezés. Halálának 81. évfordulóján ma délelőtt megkoszorúzzák Vázsonyi Vilmos (1868-1926) egykori igazságügy-miniszter mellszobrát a Westend Semiramis Tetőkertjében. Emlékbeszédet mond Rabin László, közreműködik Albert Péter színész és a Largo Rézfúvós Fanfár. Szintén a terézvárosi önkormányzat szervezésében megemlékezést tartanak a Liszt Ferenc téren Vázsonyi János (1900-1945) emléktáblájánál, Terézváros néhai országgyűlési képviselője mártírhalálának 62. évfordulója alkalmából. (Népszabadság)

Elmarad a koncert. A Filharmónia Budapest Kht. értesíti a Frauenliebe, Dichterliebe bérlet- és jegytulajdonosokat, hogy a május 31-én 19.30-ra a Festetics-palotába meghirdetett dalest betegség miatt elmarad. A jegyek és bérlethányadok a helyszínen, a Filharmónia Jókai utca 6. szám alatti jegyirodájában vagy a váltás helyén viszszaválthatók. (Népszabadság)

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

Comments are closed.