BOD PÉTER
Ex libris
Márai Sándor 1990 utáni befogadástörténete egyértelmű siker. Bár a „siker” szót éppen a szerzővel kapcsolatban emlegetni – aki szerint ugyanis: „A siker félreértés” – istenkísértéssel ér fel. Mégis nehéz másként nevezni a Márai iránt húsz éve nem csillapodó olvasói és kritikusi érdeklődést. A rendszerváltás óta három összefoglaló jellegű munka – Szegedy-Maszák Mihályé, Rónay Lászlóé, Fried Istváné – jelent meg az íróról. (Mellettük Lőrinczy Huba és az életművet kiadás alá rendező Mészáros Tibor munkája érdemel figyelmet.) Rónay László monográfiája az 1990-es megjelenés után átdolgozva 2006-ban került ismét a könyvesboltokba, Fried István Író esőköpenyben című pályaképe pedig ez év áprilisának eleje óta kapható. Még ennél is beszédesebb, hogy Márai Sándor közel százkötetes életművének darabjai (Jókaihoz mérhető terjedelem!) zökkenők nélkül látnak napvilágot, még az eladási sikerlistákon is előkelő helyen szerepelnek.
Persze az 1948-ban önkéntes emigrációba vonult és művei magyarországi megjelenését 1989-es halálig (és azon túl is) megtiltó Máraival szemben szinte kizárólag adóssága lehetett irodalmi életünknek. A visszatérés – akár a posztumusz visszatérés – sokszor korántsem olyan magától értetődően eredményes, mint Márai esetében, és erre leginkább Hamvas Béla példája figyelmeztet.
Márai korabeli és jelenkori sikerének és félreértésének kérdéskörét vaskos munkák elemezték és tárgyalták, és osztoznunk kell abban a felismerésben, hogy gyengébbnek számító műveit – A gyertyák csonkig égnek, Eszter hagyatéka, Az igazi – övezi a legnagyobb közönségsiker, és ehhez mérten kisebb olvasói figyelem fordul az Egy polgár vallomásai I-II., a Föld, föld…! a monumentális családregényfolyam, A Garrenek műve, valamint a naplók felé.
Márai életművének ismeretét több tényező nehezíti, és ezek sorában csupán az első, hogy 1948 és 1989 között négy évtizedre kiszakadt a hazai irodalmi hagyomány folytonosságából. Éppen ezért négy olyan, nemrégiben megjelent mű rövid ismertetésére vállalkozom, amelyek esetében a szövegek nyilvánosságra kerülése, megjelenése is némi magyarázatra szorul.
Márai Sándor: Ajándék a végzettől
A legrangosabb korabeli lapokban állandó publicistaként szerepet vállaló Márai Sándor újságcikkeit több alkalommal gyűjtötte össze, és jelentette meg – Műsoron kívül (1931), Bolhapiac (1934, 1944), Kabala (1936), Vasárnapi krónika (1943) – kötet formájában. Az Ajándék a végzettől kötet már csak abban is különbözik a felsoroltaktól, hogy ez olyan válogatás Márai újságírói munkásságának darabjaiból, amelynek szerkesztője nem maga a szerző volt. Ezen túlmenően Márai – bár megtehette volna -, soha egyetlen kötetébe sem vette fel azokat az írásokat, amelyeket Székely Ádám összegyűjtött és közreadott 2004-ben. „Ez a cikkgyűjtemény tematikus válogatás, a Felvidék és Erdély visszacsatolásával és annak közvetlen előzményeivel kapcsolatos írásokat tartalmazza” – fogalmaz előszavában a szerkesztő. Egyszerre érthető Márai Sándor és Székely Ádám eljárása, amelyért az előbbi nem, az utóbbi viszont kötetben szerepeltette az 1937 és 1942 között a Pesti Hírlapban megjelent cikkeket. Az író nyilvánvalóan úgy érezhette, hogy annyira az időhöz és az adott eseményhez köthetőek ezek az írások, ami szükségtelenné teszi, hogy az újságnál maradandóbb formát (ha nem is ércet) kapjanak. Székely Ádám azonban évtizedekkel később joggal gondolhatta úgy, hogy Márai cikkei esetében a kortörténet olyan darabjaival állunk szemben, amik feltétlenül megérdemlik az újraközlést. A kötet szerkesztője több mint hatvan évvel a cikkek megjelenése után pontosan tudta: egy kivételesen jelentős író elfelejtett írásait adja közre.
E kötet kapcsán senki nem vette észre vagy nem tette szóvá, hogy Márai több itt található írásában kilépett a publicista szerepéből, és újságba író ünnepelt és sikeres szerző helyett a legklasszikusabb újságírói feladatra vállalkozott: a „Pesti Hírlap kiküldött munkatársaként” küldte tudósításait 1938. november 6-a és 12-e között a Felvidék visszacsatolásáról. (Márai eljárásának szokatlanságát nehéz érzékeltetni, nagyjából ahhoz lenne hasonlítható, mintha ma Esterházy Péter egy háborús helyszínről tudósítaná – teszem azt – a Népszabadságot.)
Ahogyan az is említetlenül maradt a kötet kapcsán, hogy a Horthyról, Kánya Kálmán külügyminiszterről, a magyar hadseregről, általában véve a regnáló politikai elitről olyan túlzóan kedvező képet fest cikkeiben a szerző, ami nincs arányban a felsoroltak valós politikai, gazdasági és hadászati teljesítményével. A Felvidék visszafoglalásáról szóló hét cikk fájdalmas dokumentuma annak, ahogy Márai politikai tisztánlátása pillanatnyi zavart szenved. Ezt részben magyarázza, hogy az a nagyon személyes megrendülés, ami Márai szülővárosának, Kassának visszatérését jelenti az országhatárok közé, és annak a hitnek az eluralkodása a korabeli országban, hogy minden Trianonban elvesztett terület újra (és örökre!) magyar föld lesz.
(A kötetet válogatta és szerkesztette Székely Ádám. Helikon Könyvkiadó, Budapest, 2004. 347 oldal, 2490 Ft)
Márai Sándor: A teljes napló 1943–1944
A naplóírás és a naplók megjelentetése fordulópont Márai életművében, több okból. Mégis legfőként azért, mert az első bejegyzésektől kezdve, negyvenhat éven át, egészen haláláig (1989) folyamatosan írja naplóit. Nem túlzás azt állítani, hogy megtalált egy számára fontos műfajt, vagy pontosabban: egy prózaformát. Külső-belső kényszerek viszik a naplóírás felé, hiszen újságíróként már nem szólalhat meg szabadon a háborús és a cenzurális viszonyok közepette. Nem véletlenül írja le naplójában, hogy „makogásszerűvé vált a közírás”, hogy „nincs szabad sajtó”, ami számára egyértelműen az újságírással való teljes szakítást jelenti. Alkotás-lélektanilag azért is különleges időszak az 1943-as év Márai számára, mert a naplóírás a belső emigráció kezdetét jelenti számára, és ennek az állapotnak a leghitelesebb megszólalási formája maga a napló. Semmi ellentmondás nincs abban, hogy az 1948-tól elkövetkező külső emigrációban (Svájc, Olaszország, Egyesült Államok) legalább vagy talán még fontosabb szerepet játszik a naplóírás, mint az idehaza töltött évek alatt. A naplóírás a belső és a külső emigráció létállapota, műfaja és írásmódja egyszerre. Ez a legkötetlenebb formát és helyzetet teremti meg Márai számára, hogy életével, a világgal, a hazájával, a társadalommal és az irodalommal kapcsolatos kérdéseit, megfigyeléseit és kétségeit megfogalmazhassa. Az írással kiküzdött szabadság áll az egyik, a megjelentetés bizonytalansága a másik oldalon. A szerző tudja, hogy mindennek ára van, és mérlegelés nélkül az előbbi, az írással kiküzdött szabadság mellett dönt. A napló egyszerre a kényszerűen abbamaradt újságírás, a magány, a szellemi és társadalmi izoláltság dokumentuma. Nyomatékosítani kell, hogy Márai nem hagy fel egyéb irodalmi tevékenységeivel a napi bejegyzések írása közben, és a naplóban rendre beszámol folyamatban lévő munkáiról. Így a Sirály és A nővér című regénye előrehaladásáról és elakadásáról vagy nagyregényének, a Sértődöttek második és harmadik kötetének tervbe vett megírásáról.
A Napló 1943-1944 című kötet legnagyobb erényei között tarthatjuk számon a Horthy-korszakkal való megalkuvás nélküli szembenézést, és az arról mondott megsemmisítő kritikát. „Gyökeréig romlott közosztályról” ír, amelyet basáskodónak, lustának, önzőnek és műveletlennek lát, közhivatalnokról, akit egyszerűen „Hungária selyemfiújának” nevez. A korabeli jobboldaliság lényege Márai szerint nem más, mint jól élni tehetség és tudás nélkül, s mindezt még fennhordott orral előadni. Csak ez a velejéig romlott társadalom képes olyan bűnöket elkövetni, mint a holokauszt. Egy-egy naplóbejegyzés a zsidódeportálások heteiben rövid beírásra korlátozódik: „Szégyen élni. Szégyen a napon járni. Szégyen élni.” Néhány oldallal odébb pedig: „Az ember, ez a járvány.” A nyilvánvalóan Vörösmarty-parafrázis („Az emberfaj sárkányfog-vetemény”) mutatja Márai elkeseredettségének alig belátható mélységeit.
(A kötetet szerkesztette Mészáros Tibor. Helikon Könyvkiadó, Budapest, 2006. 420 oldal, 4490 Ft)
Márai Sándor: A teljes napló 1945
Művei újbóli magyarországi kiadásának első évében, 1990-ben jelent meg a Napló 1943-1944 és a Napló 1945-1957 című kötet. Helyénvaló, ha Márai naplóinak 2006-ban kezdődött újrakiadásakor A teljes napló 1945 címen jelenik meg ez a szövegegyüttes, hiszen az 1945-re vonatkozó szövegmennyiség az előbbi kiadásban tizennyolc oldal, míg a teljesnek mondott változatban háromszázhetvenegy. Ugyanilyen terjedelmi „szakadékra” bukkanunk A teljes napló 1946 esetében is, hiszen itt az adott évre vonatkozó bejegyzés nagysága a két kiadás között tizennégy oldalról háromszázhuszonháromra növekedett. A Márai Sándor életművében járatosak számára nem meglepetés, hogy a hazaérkező írói hagyatékból ekkora mennyiségű új vagy ismeretlen szöveg került elő. Az sem véletlen, hogy a szövegújdonságok leginkább a naplókat érintik, még akkor sem, ha olyan majdnem kész regény is előkerült a hagyatékból, mint a Szabadulás. Furcsaságok azonban akadnak, ilyen az említett Szabadulás című regény, amelylyel 1945 szeptemberére elkészült Márai, ahogyan erről a naplójában beszámol. Majd a könyvet haláláig nem adta ki, és olvasói csak 2000-ben szembesülhettek azzal a ténnyel, hogy ez a mű egyáltalán létezik. Komoly dilemmát okoz az 1945-ös naplónak az a bejegyzése, amely a Napló 1943-1944-es megjelenéséről tudósít. „Testes kötet, de nem teljes. Sok minden hiányzik belőle, ami a legmélyebb értelme, de nem bírja el a nyilvánosságot.” A háborút követően aligha állhatott fenn olyan cenzurális ok, ami miatt a szerzőnek el kellett volna tekintenie bizonyos részek közlésétől. Öncenzúrát sejthetünk a háttérben. Hogy milyen részek hiányoznak, ma sem tudjuk, hiszen ha összevetjük az 1945-ben és a 2006-ban kiadott (immár a teljesnek jelzett!) kötetet, semmilyen különbségre nem bukkanunk. Igaz, itt a belső borítón nem szerepel az „Eredeti kézirattal összevetett és bővített szöveg” megjegyzése, mint a két későbbi kiadásban. Ezzel együtt, míg az 1943-1944-es napló esetében félrevezető az új kiadás teljességéről beszélni, addig az 1945-ös és 1946-os diáriumok esetében nagyon is helyénvaló. Színezi a képet, hogy a torontói székhelyű Vörösváry Kiadó 1992 és 2003 között hat kötetben adta ki Ami a Naplóból kimaradt címmel az 1945 és 1955 közötti naplóbejegyzéseket.
(A kötetet szerkesztette Mészáros Tibor. Helikon Könyvkiadó, Budapest, 2006. 398 oldal, 4490 Ft)
Márai Sándor: A teljes napló 1946
Nem tudjuk, hogy csupán a terjedelmi korlátok, a kiadó takarékossági megfontolásai vagy a szerző szuverén döntései játszottak szerepet abban, hogy az emigrációban megjelent naplók szövege töredéke volt a ténylegesen elkészült textusoknak. Mindesetre tény, hogy mind a 45-ös, mind a 46-os napló számos újdonsággal és meglepetéssel szolgál. Márai az 1972-ben kiadott Föld, föld!… című könyvében írja meg utólag az 1945-48-as évek történetét, amelyben egyértelművé teszi, hogy a hol lappangó, hol nyílt kommunista hatalomátvétel miatt dönt úgy, hogy elhagyja az országot. A frissen napvilágot látott naplókból viszont kiviláglik, hogy már 1944-ben, majd a rákövetkező két évben nagyon erőteljesen foglalkozik az emigrálás gondolatával. Olyan sokszor és következetesen tér vissza ehhez a témához és egyben dilemmához, hogy nem lehet a múló hangulat számlájára írni e bejegyzéseket. A haza és az emberek iránti csalódottságát jól jelzi az a megállapítása, hogy 1946-ban már nem Trianon okoz neki traumát, hanem az az ország, ami megmaradt. Elhűlve nézi művész kortársai politikai szerepvállalását: „Illyés a legszomorúbb emberi jelenségek egyike, amivel a magyar irodalomban találkoztam. Ez a tehetséges és értelmes paraszt nem bír hiúságával; a nemzet őrangyalának érzi magát, a haza szeráfjának; a valóságban csak egy harácsoló szabadcsapat regöse” – írja naplójában.
Ugyancsak a Márairól kialakított tudásunkat árnyalják a friss naplók a tekintetben is, hogy nagyon komolyan felmerült benne a nyelvváltás gondolata – angolul szeretett volna magas szinten megtanulni, és majd írni -, amiből utóbb semmi nem valósult meg. Ám az nem igaz, hogy ne vetett volna számot azzal a lehetőséggel, hogy külföldi emigrációja során hogyan boldogulhatna eredményesen (azaz nem magyarul) íróként.
(A kötetet szerkesztette Mészáros Tibor. Helikon Könyvkiadó, Budapest, 2007. 351 oldal, 4990 Ft)
Élet és Irodalom
51. évfolyam, 21. szám
