Népszabadság * Dr. Gerő Tamás * 2007. május 23.
Kép: Marabu Ismét büntetni kívánják parlamenti képviselők az ún. gyalázkodást. Ezt a kísérletet sokan egy kézlegyintéssel elintézik, mondván: aligha élné túl az alkotmánybírósági vizsgálatot a gyűlöletbeszéd büntethetőségét célzó új MSZP-s javaslatból születendő törvény. Olyan vélemény is elhangzott, hogy alkotmánymódosítás szükséges, ha a véleménynyilvánítás szabadságát az emberi méltóság védelmében korlátozni kívánják.
Nos, az Alkotmánybíróság 30/1992. AB számú határozata kimondta, hogy a közösségek méltósága a véleménynyilvánítási szabadság alkotmányos korlátja lehet. Nem zárták ki, hogy erről a törvényhozó akár a gyűlöletre uszítás tényállásán túlmenő büntetőjogi védelemmel is gondoskodjék.
A 36/1994. AB-határozat – amely a hatóság vagy hivatalos személy megsértése bűncselekményt törölte a büntető törvénykönyvből – megállapította, hogy az emberi méltóság, becsület, jó hírnév az értékítéletben megnyilvánuló véleménynyilvánítási szabadság külső korlátja lehet, és ezek védelmében a büntetőjogi felelősség érvényesítése sem tekinthető aránytalannak, így alkotmányellenesnek.
Az Alkotmánybíróság a rendszerváltás után megfogalmazta azt a társadalomban is meglévő igényt, hogy a politikai kultúra és az egészségesen reflektáló közvélemény öntisztulással alakuljon ki: „Aki tehát gyalázkodik, magát bélyegzi meg, s lesz a közvélemény szemében gyalázkodó«. A gyalázkodásra bírálat kell hogy feleljen. E folyamatba tartozik az is, hogy számolni kelljen magas kártérítésekkel.”
A közösség elleni izgatás bűncselekményével kapcsolatos sikertelen törvénymódosítási kísérletek kapcsán több komoly társadalmi vita alakult már ki a Népszabadság hasábjain az elmúlt években. Kis János filozófus vitaindító Szólásszabadság és náci beszéd című publikációja (1996. március 30.) és az arra reagálók írásai (pl. a már elhunyt Bence György vagy Eörsi István gondolatai) ma is érvényesek, érdemes tehát megvizsgálni, hogy a közösségek, etnikai, vallási csoportok emberi méltóságának védelmét biztosítják-e a hatályos büntető, illetve polgári jogszabályok.
A polgári peres ügyekben a személyhez fűződő jogok csak személyesen érvényesíthetők. A bíróságok egy közösséget érintő, lealacsonyító kifejezések közlése esetén viszont elutasítják a személyiségi jogi keresetet, mivel az érintett csoport egy meg nem nevezett és be nem azonosítható tagjának nincs kereshetőségi joga.
A Legfelsőbb Bíróság büntetőjogi gyakorlata szerint a közösség elleni izgatás törvényi tényállását megvalósító „gyűlöletre uszítás” csak akkor büntetendő, ha izgatásnak minősíthető, vagyis aktív tevékenységbe átmenő gyűlölet felkeltésére irányul. A bűncselekmény (immateriális) veszélyeztető jellegéből következik, hogy a megvalósuláshoz nem elegendő a veszély feltételezhetősége: Nem a véleménynyilvánítás szabadságával él, hanem gyűlöletre uszít az, aki erőszakos cselekedetre, ilyen magatartás vagy tevékenység kifejtésére hív fel akkor, ha a veszély nem csupán feltételezett, hanem a veszélyeztetett jogok konkrétak, és az erőszakos cselekedet közvetlenül fenyeget (lásd BH 1997.165., BH 2005.46.).
Ha viszont a veszély realizálódik, és ténylegesen erőszakos cselekményekre kerül sor, akkor már egy egészen más, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erőszak bűncselekménye valósul meg. Ennek részesévé, felbujtójává válhat az, aki tevékeny gyűlöletre uszítja az elkövetőket, de erre a bírói gyakorlatban nem találunk példát, a közösség elleni izgatás bűncselekményében pedig eddig csak a Magyar Népjóléti Szövetség vezetőjét találták bűnösnek. (BH 1998.521.)
Egy olyan ideális államban élünk tehát, ahol a közösségek emberi méltósága nincs veszélyben, a rasszizmus és az idegengyűlölet nem számottevő, nincs reális veszélye annak, hogy bárkinek, aki valamilyen etnikai vagy vallási csoporthoz tartozik, bármilyen bántódása essen.
A közelmúltban elkövetett sírgyalázások, a futballpályákon eluralkodott huliganizmus, vagy a televízió elleni tavaly őszi ostrom és az azt követő napok randalírozása nem erre utalnak.
Ugyanakkor gyakorló jogászok számára szinte lehetetlen megtalálni az ok-okozati összefüggést a szélsőséges csoportok uszító kijelentései és a hivatalosan „rongálásnak”, „rendzavarásnak” vagy „garázdaságnak” minősülő köztörvényes bűncselekmények között.
A fentiek miatt a közösség elleni izgatás bűncselekménye lényegében kiüresedett, a gyakorlatban alkalmazhatatlan, ezért szükséges egy új büntetőjogi tényállás megalkotása a közösségek védelme érdekében.
Az Országgyűlés elé 2007. április 16-án beterjesztett törvényjavaslat szerintem alkalmas erre, de szerencsésebb lett volna a javaslatban megfogalmazni, hogy a bűncselekmény kizárólag magánindítványra legyen büntetendő. Sérül ugyanis az emberi méltósághoz való jog részét képező önrendelkezési jog, ha a törvényhozó nem köti magánindítványhoz az emberi méltóságot sértő bűncselekmény üldözését (lásd 18/2004 AB-határozat). Az is alkotmányos elv tehát, hogy személyiségi jogait mindenki kizárólag maga érvényesítheti. Az állam vagy az államot képviselő ügyész nem dönthet, nem léphet fel a közösségek helyett méltóságuk védelmében.
Dr. Bárándy Gergely indítványa megfelel az Európai Unió kerethatározatának, mely büntetni rendeli a holokauszt tagadását. Ugyanakkor a javaslat nemcsak a gyűlöletbeszédet szándékozik szankcionálni, hanem a tettleges becsületsértés analógiájára az olyan testmozdulatot is, mely alkalmas a közösségek tagjai becsületének csorbítására, vagy az emberi méltóság megsértésére. Ezzel a törvényalkotó a kódolt testbeszédet is büntetni rendelné, ami a jogalkalmazó számára valószínűleg nem lenne egyszerű feladat.
A rágalmazás és becsületsértés bűncselekményénél már elterjedt bírói gyakorlat alapján a büntetőjog eszközeinek alkalmazása szükségtelen és aránytalan a közhatalmat gyakorló intézmények és hivatalos személyek esetében. Az indítvány – helyesen – nem tekinti a gyalázkodás sértettjének a politikai közszereplőket, a pártokat vagy társadalmi szervezeteket.
Az AB a törvények vizsgálatánál alkalmazott ún. „szükségességi” tesztje azt jelenti, hogy a törvényjavaslat az alkotmányos alapjogok korlátozása esetén irányadó követelménynek megfelelően a cél eléréséhez szükséges lehetséges legszűkebb körre szorítkozik-e. Az alkotmányos büntetőjog követelményei szerint a tilalmazott magatartást leíró tényállásnak határozottnak, körülhatároltnak, világosan megfogalmazottnak kell lennie.
A képviselőknek azt kell majd mérlegelniük, hogy elkerülhetetlenül szükséges-e a véleménynyilvánítás és sajtószabadság korlátozása a tényállásban leírt magatartások esetén; s hogy a korlátozás megfelel-e az arányosság követelményeinek.
A törvényjavaslat sorsától függetlenül is elodázhatatlanul szükséges megteremteni a lehetőséget a polgárjogi következmények alkalmazására a közösségek becsületének és emberi méltóságának megsértése esetén. És ha majd a nem vagyoni kártérítés intézménye megfelelő elrettentésül szolgál azoknak, akik a véleménynyilvánítás szabadságával visszaélnek, talán a rágalmazás és becsületsértés büntetőjogi szankcionálására sem lesz szükség a jövőben.
Dr. Gerő Tamás, ügyvéd
Jogászokkal a Demokratikus Jogállamért Egyesület
